Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Tóth Zoltán: A falusi települések rendezésének és fejlesztésének műemléki szempontjai

A téma kifejtése két, a gyakorlatban különálló szakterület, tudományterület kölcsönösen előnyös, ezért egyre inkább igényelt összekapcsolását teszi szükségessé. A közös cselekvési program kidolgozását megkönnyíti mindkét oldal szemléleti készsége arra, hogy belső problémáik egy részét közösen, illetve a másik szakterületen kimunkált összefüggések figyelembevételével, azok segítségével oldja meg. Ezt a felismerést a szaktudományok magas fejlettségi szintje tette lehetővé, szükségét pedig a külön-külön érvényesített jószándékú törekvések napjainkra még egyre felismerhetőbbé váló kudarca érlelte, mely különösen a falusi települések speciális adottságai mellett ért el szinte elviselhetetlen mértéket. A továbbiakban azokat a problémákat, illetve a települések fejlesztésének, rendezésének és a műemlékvédelemnek azokat az újabban egyre erősödő tendenciáit kísérelem meg röviden összegezni, elsősorban a falusi jellegű településekre koncentrálva, melyek az együttműködést, a közös munkát lehetségessé, illetve szükségessé is teszik. i I. A területfelesztési és rendezési tevékenység tagoló szempontjai A települések átépítése, továbbépítése, funkcióinak korszerűsítése során, különösen a napjainkban tapasztalható volumenek és gyorsaság mellett nélkülözhetetlen egy olyan koordináció, mely a lokális építési szándékokat szembesíti a környezet, a település egészének érdekeivel. A települések rendezési tervei hívatottak megteremteni ennek a koordinációnak az alapjait. A gyakorlatban ezek a rendezési tervek a legfőbb koordinációs funkciók teljesítésekor nem mindig tudják a környezet, a közösség valódi érdekeit érvényre juttatni és ezzel a fejlesztések nagyobb térségre értelmezett hatékonysága is gyengült. Kiderült, hogy a rendezési tevékenységben a kezdetben tisztán műszaki, „kultúrmérnöki", illetve építészi megközelítés gazdagítására, kiterjesztésére van szükség. A rendezési tervmüveietet egyre inkább interdiszciplináris tevékenységnek kell tekinteni, és ezekben a tervekben — a társadalmi-gazdasági, — a műszaki-fizikai, — és a környezeti tervezés integrációját kell megvalósítani. A falvaink többségére a szériában, a fenti komplexitás nélkül kidolgozott rendezési tervek túlnyomó többsége például a helyben kialakult szokásokból, életmódból még az intézményesedéit, intézmény szerű létesítményekkel is bíró hálózatot sem értékelte. A tervek többsége a gazdasági lehetőségek mérlegelése nélkül új faluközpontok kialakítását tűzte ki célul. Az új központok funkcióinak meghatározásánál, méretezésénél nem a helyi igényeknek, hanem az általános, országos normatív előírásoknak akartak megfelelni, melyek természetszerűen nem illeszkedhettek a falu kialakult térbeli struktúrájához sem. A szokásos megoldás ezért a meglévő intézmények, a kialakult központ értékeinek tervszerű, megtervezett továbbvitele, funkcionális kiteljesítésének szabályozása helyett olyan új központ kijelölése, amit a meglévő állapot a lehető legkevésbé zavar. Az új központ szervetlen kijelölésének hatására a meglévő faluközpont értékeinek gyors romlása következett be, hiszen ezeket a fejlesztés koordinációját megalapozó rendezési tervek sem tekintették továbbvihető értéknek. Ezzel a devalválódási folyamattal párhuzamosan alig indult meg az új faluközpont részleges, és az erőforrások hiánya miatt kétes értékű, foghíjas kiépülése is. Ugyanakkor ésszerűségből és gazdasági kényszerből is, de tervezettlenül folyt a meglévő létesítmények szervetlen, koordináció nélküli átépítése, bővítése, korszerűsítése, mely a település egészének ismét csak nagy károkat okozott. A fejlesztési folyamatban a rendezési terv a sokfelé húzó részérdekeket abszolutizáló szándékokat nem hogy nem tudta a közösség egészének igényei szempontjából összefogni, hanem maga is egy lett a részigények között, koordinációs erejével is csak a koordinálatlanságot fokozta. Ezek a tervek egy általános séma szerint elképzelt, idealizált végállapotot abszolutizáltak, melyek a komplex társadalmi-gazdasági és környezeti megközelítés hiánya miatt rossz igazodási alapot adtak. A tervek elvesztették a jelenlegi állapothoz kötő szálakat, hiszen nem azt, hanem a tévesen prognosztizált jövőt tekintették a rendezés alapjának. így aztán az új létesítmények gyakran sem a meglévő,