Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Dr. Barcza Géza: A népi műemléki állomány elemzése és helyszíni megmentésének rendszere - Mendele Ferenc: Népi műemléki jelentőségű területek – Népi építészeti együttesek

Műemlékeink intézményes védelme — a többi európai országhoz hasonlóan — a XIX. század második felében formálódott ki. 1872-ben ideiglenes bizottság létesül a legértékesebb magyarországi építészeti emlékek védelmére. 1881ben megalkotják a műemlékek fenntartásáról szóló törvénycikket, felállítják a Műemlékek Országos Bizottságát, a magyarországi műemlékvédelem kisebb-nagyobb módosításokkal 1949-ig működő szervezetét. 1949-től kezdődően a műemlékek általános körén belül már a népi építészeti emlékekkel is kötelesek voltunk törődni. A lehetőségek ellenére a népi műemlékek számbavételét, helyszíni kutatását mégis csak 1958-ban kezdtük meg, az első népi műemlékek helyreállítására pedig 1960-ban, Nagyvázsonyban kerítettünk sort. A helyszíni kutatások metodikáját a két világháború között végzett népi építészeti vizsgálatok szempontjai alapján dolgoztuk ki. Bátky Zsigmond és munkatársai által végzett terepbejárásokra érthetően a történeti-néprajzi szempontok figyelembe vétele volt a jellemző. Részben velük, méginkább mellettük ugyanakkor egy-két, egymástól nagyrészt függetlenül dolgozó építész, kiemelten dr. Vargha László és dr. Tóth János végzett rendkívül értékes munkát. Elsősorban nekik köszönhető, hogy folytatódott ez a felszabadulás után is a városképi és műemléki vizsgálatok során, valamint a műemléki topográfiák készítésénél. Ezeknek a vizsgálatoknak, valamint az 1949 körül megkezdett felméréseknek az eredményeit a gyakorlatban nehéz volt felhasználni és - különösen az együttesekre vonatkozóan - ez ma sem egyszerű. Egyrészt mert a korábbi kutatások értelemszerűen más célt szolgáltak és egyéb feladatokhoz kötődtek, másrészt a felvételek akkori értékelése egy olyan társadalmi (és tudományos) közegben történt, amely nem, vagy csak kénytelen-kelletlen vett tudomást a népi építészet értékeiről. Nagy kár ez, hiszen az 1949-es műemléki törvény sok vonatkozásban még a régi gazdasági és társadalmi viszonyokat tükröző település- és telekrendben, méginkább az addig csak lassan változó-fejlődő kulturális szinten és igényen találta falusi településeinket. Ennek megfelelően a hagyományosnak nevezhető népi építészeti értékek nagy száma az ún. népi műemlékek, valamint a falusi műemléki együttesek kiválasztásához ekkor még szinte korlátlan lehetőséget biztosított. Az ötvenes évek közepén közel félszáz (táji, tipológiai és funkcionális változatokat reprezentáló) védelemre érdemes együttest ismertünk, mégis az 1953-ban kézirat gyanánt megjelentetett Műmlékjegyzékben a 2300 védett építmény között mindössze 26 népi és ipari épület szerepelt. 1960-ban a 10785 védett építmény között már közel 1000 népi épület volt található, túlsúlyban a topográfiai munkák során feltárt területekről (Nógrád és Pest megyéből), valamint a Fertő-vidékéről és a Balaton felvidékről. Egy jó évtized múlva még mindig 38 népi műemléki együttes védelmét javasolták kutatóink, miközben a valamennyi műemlékre kiterjedően elvégzett felülvizsgálat során 1966-ra a védett népi épületek száma 1510-re emelkedett. 1971-ben lényegében az ország egész területének vizsgálata befejeződött és az ekkori értékelés szerint a Hollókőn és Tihanyban megkezdett rekonstrukciós munkák mellett még további 9 településnél volt lehetséges falusi műemléki együttest védeni. Erre háromnál — Szigligetnél, Csongrádnál és Fertőrákosnál — időközben sort is kerítettünk; Szalafő műemléki jelentőségű területté nyilvánítása pedig a közeli jövő feladata. A többinél a falusi településekre különösen jellemző rohamos átépítés zsugorította össze, vagy tette foghíjassá a történeti szempontból értékes régi településrészt; két-három községnél pedig a ma is meglévő értetlenség akadályozza munkánkat. Ezért az elmúlt években a kisebb, 4—5 portából álló egységek megőrzésére is törekedni kényszerültünk, mert nem egy esetben (pl. Fertőszéplakon) az eredetileg összefüggő házsorból csak annyi maradt meg. Máshol - Balatonakaiiban, Balatonarácson, Mezőkövesden stb. - kisebb faluképi együtteseket védünk és a korábbinál hathatósabban támogatjuk (pl. Tarpán, Tápon stb.) a településtörténeti értékek megőrzésére irányuló helyi kezdeményezéseket. Ujabb, és örömmel konstatált lehetőségeink adódnak a természetvédelem hazai sikerei kapcsán. Tájvédelmi körzet részeként így van alkalmunk védeni pl. Ócsa község régi településmagját, s mintegy 60 portát magába foglaló Öregfalut (a pincesorral és a temetővel együtt). A magyarországi népi műemlékek is egy, a közelmúltban megszűnt gazdasági és társadalmi életforma kereteit példázzák. Ezek az épületek egyben egy-egy zárt közösség történeti, műszaki (helyenként esztétikai) értékeire utalnak. Előbbiből következően funkcionális avulásuk az átlagosnál sokkalta gyorsabb, a gazdasági épületek jórészére pe-