Népi Építészeti Emlékeink Védelme (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1979 Eger, 1979)

Nicos Moutsopoulos: A hagyományos települések felélesztésének sajátos problémái Görögországban

nak. A leggyakrabban elhagyatnak és rombadőlnek, hiszen i tulajdonosuk előzetes terv nélkül semmiféle javítási munkát nem végezhet el és így végül egy napon eltűnnek annak ellenére, hogy olyannak minősítették, amelyet érdemes lenne megmenteni. Meg lehetett volna menteni őket, ha a Régészeti Hivatal, nevezetesen a Kulturális Minisztérium rendelkezett volna anyagi kerettel arra, hogy kisajátítsák, kártalanítsák, vagy valamilyen módon visszavásárolják. De ez nem lehetséges, se nem megfelelő. Amikor a kisajátítás alapja az épület tényleges értéke, amelyet a piac alakított ki, akkor az összeg óriási. De feltételezve, ha ez lehetséges volna, felmerül a kérdés, mit tenne az állam ezekkel akisajátított településekkel lakosok nélkül. Ez lenne a legrosszabb anyagi befektetés, amelyet egy vállalkozó állam valaha is megtehetne és a legembertelenebb társadalmi elidegenítése a kulturális vagyonnak a jogosultaktól. A településeknek van egy olyan értéke, amely a történelmükből meríti forrását és ez elsősorban a lakosokat illeti meg. Minden számbajövő megoldásnak arra kell irányulnia, hogy azokat a kulturális értékeket védje meg, amelyek a település egészében, műemlékeiben, településformájában és különösen történelmi és társadalmi jelenében jelentkeznek. Különösen akkor, ha ezek a lakosok azok leszármazottai, akik a települést megalapították. Még ha a személytelen állam találna is új felhasználási módokat és mesterségesen újjá élesztené a települést, hogy kiszolgáljon egy mesterségesen összetevődő turista csoportot, erkölcsi szempontból nem tudná igazolni egy élő organizmus módszeres feloszlatását, még természetes tulajdonosainak kártérítésével sem. Egészen rendkívüli esetekben engedhető ez csak meg, mint pl. egy vizierőmű létesítésének esetében, ahol a település szükségszerűen kerül kisajátításra és kártérítésre, hiszen enélkül egy mesterséges tó mélyére merülne és mivel az erőmű hasznos és nagy szolgálatot tesz, számos egyéb település számára; vagy abban az esetben, amikor nagyjelentőségű természeti kincs lelőhelyre bukkannak s a lakosok bitzonságuk miatt jutnak kártérítéshez és településüket egy közeli helyre telepítik át, mint ahogy ez a Momos-i gát esetében történt; vagy végül mint Delphe esetében, ahol Kastri falut — a század elején — kisajátították és jelenlegi helyére telepítették, ahol azóta is gazdagodik, elsősorban a turizmusból, amely egyre növekszik a rendszeres ásatások eredményeképen feltárt régi szentély kapcsán. Bár gazdaságilag és technikailag lehetetlen és kivitelezhetetlen, hasonló megoldások szintén elfogadhatatlanok erkölcsi szempontból. A kapcsolódó alapelvek az emberi jogokhoz kötődnek, amelyekért számos erőfeszítés történt, a kulturális fejlődés érdekében. Kizárólagosan ennek érdekében történik a hagyományos települések újjáélesztése. Minden erőfeszítés arra utal. hogy különleges életformát hozzanak létre. Az állami támogatás, amelyet minden tulajdonosnak személy szerint azért adnak, hogy házát felújítsa, csak ebben az specifikus helyzetben valósulhat meg. Ez csak kivételes feltételek és körülmények között lehetséges, mint pl. Szaloniki Felső városa (Ano Poli), ahol a földrengés pusztítását követően lakosoknak nyújtott segítség keretében sikerült megvalósítani — a Közmunka Minisztérium segítségével — egy egész újjáépítési és újraélesztési programot. Azok a tervezetek, amelyek arról tájékoztatják a lakosokat, hogy milyen fontos a hagyományos települések újjáélesztésének tervezése, nagyobb eredménnyel járnak azoknak a településeknek az esetében, amelyek nem ismerték a turizmus „jótéteményeit" és ahol a házak olyan természetességgel öregednek, mint az emberek. Ezek a települések számos egységes elemet őriznek és tanulmányozás, illetve oktatás szempontjából különösen értékesek. Ugyanakkor problémáik alapjában térnek el attól, ami bennünket érdekel. Ezek a települések gazdasági források hiányától szenvednek. Megközelíthetetlen hegyoldalakba vájva nehéz időkben, általában a nemzeti elnyomás éveiben épülnek és mentették meg az üldözötteket. A kezdetben pásztor és favágó lakosok a későbbiek során könnyebb napokat ismertek meg bizonyos háziipari tevékenységek egymásközötti megosztásának rendszerével. Hamarosan megindult a városiasodásuk, amely eltérő vonásokat mutatott általában a házak építésében és településükben: különösen kiemelendők a templomok, a szép lakóházak, a közmunkák, főleg a hidak és majdnem mindenütt a XVIII. sz. második felétől az esővízcsatornák rendszere és az utak burkolata, amelyek a hidakhoz hasonlóan az erre specializálódott kézművesek csodálatos alkotásai. Mivel többé nem volt szükség különleges biztonsági feltételekre, amelyek arra késztették a helyi lakosságot, hogy olyan helyet válasszon, amely biztosította a túlélést, és mivel tovább éltek és fejlődtek a helyzetadta biztonsági forrásokból, sőt az időadta gazdasági fejlődés feltételeiből, ezek a települések napjainkban hátrányos helyzetben vannak a síkságon vagy a közlekedési útvonalak közelében elhelyezkedő településekkel szemben. A síkságon elterülő településekben, amelyek általában újabb keletűek, a fiatalok könnyebben kereshetik kenyerüket részben a mezőgazdasági termelés gépesítése miatt, részben a környező üzemekben talált munkalehetőségekből, vagy egyéb módon anélkül, hogy külföldre mennének. Környező településeinkben a kivándorlás százalékaránya igen magas. Télen a lakosok száma igen csekély, szinte csak néhány öregből áll. A családok nagy része a környező nagy városközpontokba települt le és a fiatalok Nyugat-németországba, Ausztriába, Kanadába, Ausztráliába vándoroltak, ahol munkásként találnak megélhetést. De nem ezek a települések okoznak problémát, hanem azok, amelyek a tervezés és az előrelátás hiányában alakultak át.