A műemlék és környezete (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1978 Eger, 1978)

Ihrig Dénes: Településeink infrastrukturális fejlesztésének műemléki vonatkozási

ható meg, a jelenlegi gyakorlatban alkalmazott tömegközlekedési eszközök közül az autóbusz használata a legelfogadhatóbb, azonban levegőszennyezésével szintén nem tekinthető kívánatos megoldásnak. Nagyobb értékű központokban a rejtett útvonalon haladó jármüvek (kéregvasut,tömbbelsőben fedetten haladó), valamint a ma még csak kísérletezés alatt álló kisebb, esetleg lassúbb technikai megoldások, mint a levegőszennyezés nélkül működő kis pneumatikus jármüvek, esetleg mozgójárda - jelenthetik a jövő útját. A személygépjármüforgalom kérdésében a személygépjármű kitiltása és a történeti utcák gyalogositása a döntő megoldás. A történeti városmag peremén elhelyezett parkolóházak és garázsok kell, hogy biztosítsák a közintézményeket távolabbról felkeresők és az itt lakók személygépjármüvének tárolását. Ez a közis mert " park and ride" rendszer, ami nemcsak történeti városrészeknél, de más városközpontoknál is kezd általánossá válni, jelenti a történeti városrészek nyugalmának biztosítását. A nyugalom kérdését szándékosan hangsúlyozzuk. A történeti városrész zöldfelületekben általában szegény, tehát a közparkot, a felüdülési zónát ezeknek a közterületeknek a gépjármüforgalomtól mentesített közterületeknek kell átvenniük. A közintézményekkel és a lakásokkal összefüggő szállitás elkerülhetetlen velejárója bármilyen épületcsoportnak. Itt a rejtett szállítási vonal az időbeni korlátozás és a kis közvetitő járműre való átrakás megoldása jöhet szóba. Az első és a harmadik javaslat drága és bonyolult, igy ma még a második megoldáshoz folyamodunk. A hulladékeltávolítás mozgásvonala ezen vonalhoz kell, hogy kapcsolódjék és szinten időkorlátozással. A megkülönböztetett jármű (tűzoltó, mentő) a gyalogos utakon időkorlátozás nélkül szükség esetén kell, hogy közlekedjék. A gyalogosnak visszaadott úthálózat - egy uj infrastruktúra, az emiitett legősibbnek megfelelő tudja visszaadni korábbi kellemes világát egy történeti városmagnak. A gyalogos utcák kérdésével kapcsolatban azonban egy kiegészítést még kell tennünk. Ez is olyan fogalom, ami "divatos" lett. Hazai városrendezési terveinkben sokszor, ha kell, hanem, megjelennek. Kicsit státusz-szimbólumává vált városainknak a gyalogos utca. Budapesten, Győrben, Szegeden, ahol már van, indokolt, ezen városainkban többre is lenne szükség, gyalogos zónára. Viszont tágas alföldi városokban, ahol az alföldi karakterből adódóan a többszáz éves hagyománynak megfelelően lovaskocsik számára létesült utvonalakról van szó, melyek szélessége a 40-50 métert is eléri kettős fasoraival, előkert lehetőségével, teljesen felesleges a gyalogos utcakialakitás. Ezen utvonalaknál - természetesen az átmenő forgalomnak a városon, legalább is a városmagon kivüli elvezetése szükséges - a gyalogositás erőltetett. Ezen rövid és néhány kérdést kiragadó tárgyalásunk végéhez közeledve legyen szabad két gondolatot rögziteni, amelyet igen döntőnek érzünk itt. Egyik az, hogy a városrendező épitész jelentőséget tulajdonit annak, hogy lehetőséget kapott a műemlékvédelem szakembereivel intézményesebben kapcsolatba kerülni. Ugy érezzük, hogy a városrendezés a maga szemléletével és gyakorlati tevékenységével - a települések, mint élő organizmusok működésének, infrastrukturális rendszereinek kialakításával, komplex megszervezésével - segiteni tud az egyes műemlékek védelmében, "életben tartásában". Másrészt az emberi társadalom jövőjéért aggódó, a mult értékeinek megőrzésével a jövőt szebbé tenni kivánó városrendező segitséget kér a mult értékeit kutató-konzerváló szakemberektől, hogy mi az, amit az ő munkájának objektumában - formálandó, alakítandó tárgyában, a városban - értéknek tartson, aminek megőrzésére törekedjék.