A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Géczy Csaba: A gyöngyöspatai faszobrászati helyreállítás

A Madonna és környezetének elhelyezési zavarairól már szóltunk. Restaurálás közben az is kiderült, hogy a belső karéjban sorjázó szoborpárok közül csak a legalsó kettős Dávid és Salamon ágai "nőnek ki" eredeti helyükön a főágakból. A felettük levő két-két alakhoz tartozó ágtőben csonkitott, az eredeti kinövést a fő ágakról lemetszették, és a szobrainkat tartó csonka hajtásokat az eredetitől 40-50 cm-rel alacsonyabban csatlakoztatták a fő ágakhoz. E két tényből világosan következik, hogy oltárunk eredetileg sudárabb, magasabb volt s valamilyen átalakítás, áthelyezés következtében "szorult be" a boltmezők alá. Pontos felmérést követően meglehetős valőszinüséggel sikerült rekonstruálnunk építményünk eredeti formáját. Eszerint a két összehajló fő ág a csúcs közelében nem szakadt meg, hanem a képkeret vonalát követve összeborult, s ebből a találkozási pontból inditva szökkent a magasba a Madonnát tartó szár. Ennek igazolását látjuk az emiitett szár alján levő oldal irányú kinövésekben. E csatlakozási pont alatt a Madonnát tartó ág lefelé folytatódott és a képkeretet övező szalagfonatos ág csúcsába torkollott. A Madonna alatti megnövekedett tér módot nyújt a lemetszett szárvégződések megtoldására, amelyekre a négy szobor visszaültethető. Az épitmény meg nyújtásával a belső karéjokban levő figurák is eredeti magasságukban emelkedhetnek. Mi célból és miért emelték meg az oltárt? A falazott alépítményt vizsgálva kiderült, hogy a rét, amelyen Jessze fekszik, középen vastag középkori kőlapon nyugszik, külső iv indításai mutatják, ez volt az egykori szárnyasoldal predellája. Ehhez oldalról pontosan illeszkedik a rét faragott talapzata. A barokkos oltárasztalt ez elé építették, oldalsíkja takarja rétünk egy részét. Menzaként ugyancsak a középkori kőlapot használták, középen kettévágva és széttolva. Ha a két különálló oldalt összeillesztjük, a lap hossza megegyezik a kő predella hosszával. Ebből következik, hogy oltárunkat eredetileg a középkori téglatest formájú stipeshez tervezték, felépítményét az azzal szerves egységet alkotó középkori predellára építették. A középkori asztal megnagyobbitására ráhelyezett copf tabernákulum miatt volt szükség, egyszerűen, hogy elférjen rajta az uj terjedelmes szentszékház és a dus kiegészítő tárgyak; gyertyatartók, kánontáblák, virágok). Az asztal kibővítését igy a XIX. század elején odakerült tabernákulumhoz köthetjük. 1806-7-ben a templom padozatát, a kórust, a kórus lépcsőjét javítják, feltételezhetjük, hogy a padozat javítása egyben az oltárasztal építését, megemelését, ujabb lépcsők aláfalazását jelentette. Az építtetők felfogása szerint a díszes uj tabernákulum vált az oltár látványos központjává, e főhely magassági kihangsúlyozás át a lirutgia barokk pompája igényelte. Az épitmény alól a későbbi aláfalazásokat eltávolítva és az oltárt az eredeti nivőra állítva, rekonstruálható az ágak eredeti végződése, a Madonna és az ősök szobrainak magassága. Az oltárban jelenleg ovális kifestésü, de négyzetes vakkeretre húzott vászonkép kapott helyet. A képet az oltárt támasztó hátfal mögé bujtatták. Az ovális kereten tul nyúló részét a hátfal eltakarta. A képről egyelőre nem állithatunk semmi közelebbit, most folyó restaurálása hozzásegíthet annak eldöntéséhez, egykorú-e az oltárral vagy később készítették a meglevő keretbe? Mindenesetre, amióta ez a kép tartozik oltárunkhoz, a kitakarás miatt hátfalnak is kellett lennie. S itt érkezünk el az épitmény statikájának problémájához. Az 1878-as alku jegyzőkönyvből tudjuk, hogy "a végképp elkorhadt és szuette hátlap helyett, egy teljesen uj és erős, a körülményeknek megfelelő hátlap készítendő deszkából, mely támaszokkal és vaskapcsokkal külön a falhoz lesz erősítve. "E kikötésből kiderül, hogy korábban is volt az oltárnak hátfala, feltehetően erősebb, gerendavázas, amely önmagában is megállhatott, nem szükségeltetett a falhoz is kitámasztani. Ha viszont eredetileg ovális fa táblaképet feltételezünk, a hátfalra csak az oltár statikai szilárdsága miatt volt szükség. A hatalmas csapokkal összerótt ácsszerkezetet