A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Géczy Csaba: A gyöngyöspatai faszobrászati helyreállítás

sőbbi megnevezését nem tartották fontosnak, esetleg - ha magukat is hibásnak érezték - szándékosan elhallgatták. Ezen a ponton tapasztalatainkat összegezve, meg kellett választanunk a munka folytatásának fő irányát. Legegyértelműbb az egész oltáron a XVII. századi felület feltárása és kiegészítése lett volna. Melegen aranyló, lazúrosán csillogó tónusokat nyerhetünk, de mihez kezdjünk az elszenesedett halott arcokkal, összemosódó vonásokkal, megcsonkolt karokkal? A szobrokat múzeumban kiállítva megengedhető a kiegészítés nélküli bemutatás, de gondoljuk csak meg, milyen visszatetszést keltene a funkcionáló templom tengelyében a fekete testű szobrok kollekciója. Vagy a XIX. századi, jő érzékkel készült festést eltávolítva, a fennmaradt 10 százalék eredeti alapján hordjunk rá egy XX. századi festést s a gipsz kezeket faragjuk újra fából? Egy technikai szempont is ellene szólt ennek a megoldásnak. Reinhard és Hatzunder kitűnő erős krétaalapozása jól beszívódott a szenes felületbe, munkájukat száz év alatt alig kezdte ki az idő. Az olajos átfestés eltávolításakor ezt az alapozást óhatatlanul megbontanánk és vele tovább sértenénk az elszenesedett plasztikát. A másik következetesen megvalósítható helyreállítási változat szerint az oltár XIX. századi képét őrizhetnénk meg és javíthatnánk ki. Ezzel a tisztes és még esztétikailag is elfogadható felújítással valójában megkerülhetnénk a problémát és lemondanánk a minden tárgyban benne rejlő eredetiség kibontásának izgalmas és kockázatos feladatáról. E két dogmatikus változattal szemben a kérdést eldöntő tervtanács javaslatunkra egy harmadik variációt hagyott jóvá. Eszerint fő vonásaiban vissza kell állítani az oltár XVII. századi képét, ahol lehet a maga anyagi valóságában, ahol ez nem lehetséges, a XIX, századi rekonstrukció részleteit fenntartva, illetve további, már indokolható rekonstrukciókat megengedve. Ennek értelmében a menzáról eltávolitandók és a templomban másutt elhelyezendő a XIX. századi kiegészítések (tabernákulum, gyertyatartók, kánontáblák). Az oltár szerkezetén (virágos alépítmény, faágak) eredményesen feltárható és kiegészíthető az eredeti szinezés, a szerkezet plasztikailag megfogalmazott részeként felfogva Jessze alakját, amely szerencsére alig sérült meg. Az ősök és a Madonna szobrokon a XIX. századi átdolgozás nagy hűséggel követi az eredeti szinkompoziciőt, ezért itt a XIX, századi forma színvilág tartandó meg, és egészítendő ki. Megtartjuk és kijavítjuk a gipszkeretet, noha azok elnagyolt megformázása arról árulkodik, hogy aranyozóik szobrászati jártassága elmaradt szakipari tudásuktól. Feltételezvén, hogy mestereink a megégett, tönkrement keretet látva, azokat utánozva készítették a gipsz másolatokat, legfeljebb fából faragott kezekkel utánozhattuk volna elődeinket, hiszen a kéztartások esetleges módosításához semmi támponttal nem rendelkezünk. Ugyanezen okból tartózkodunk a hiányzó attribútumok pótlásától,bár néhány jogar és korona elhelyezésénél nem tévednénk, a többségről csak feltételezhetjük, hogy irattekercset tartottak. A szobrok esetében egy ponton - a XIX. századi állapot rávásra - engedünk az alkotás eredetiségének. Megfigyeltük, hogy tiz szobron a virágkehely és a ruházat között szalag van, amelyen fel irat volt olvasható. Noha periódust váltunk, ezek feltárása lényegesen hozzájárulhat az oltár hajdani megjelenítéséhez. Az elmondottak szerint megvalósított tisztítás igazolta az eredeti szinezés állapotára vonatkozó várakozásainkat. Meglepő, hogy az égés pillanatáig milyen keveset sérült, kopott műtárgyunk és a tűz mennyire megkímélte a fémszinezett felületeken a lazurszineket is. A szobrok másodlagos rétegéről a szennyeződést leoldva megnyugodva láttuk, hogy csakugyan jól harmonizálnak az oltár eredeti színvilágával.