A műemlékhelyreállítás gyakorlata( Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1977 Eger, 1977)

Dávid Ferenc: A falkutatások szerepe a műemléki helyreállításokban

A műemléki helyreállítás helyességét szolgáló, az épület történetét interpretáló történeti módszerek között különös jelentősége van a két gyakorlati módszernek, a régészetnek és a falkutatásnak. Kettőjük közül a régészet az ismertebb, s önállóbb módszer, sőt tudomány. A régészet az épület felszin alatti rétegeit, elbontott falainak maradványait, fennálló falainak alapjait, s ezek összefüggéseinek feltárásából következtet az építés történetre. A régészetnek alapvető módszere az egymásra rakodó rétegek időbeli egymásutániságát felismerő, feldolgozó rétegtan, a statigráfia. Adottsága, hogy hosszú története során rendkívül sokat tanult meg a földre került apró használati tárgyak, az élet mindennapi töredékének történetéből. A régész aprólékosan ismeri a fizikai változásoknak leginkább ellenálló anyag, az égetett cserép készítésének hosszú történetét, és segédtudományai bevonásával az ugyancsak hosszú életű fémtárgyak korát is meglehetősen pontossággal meghatározza. E korban meghatározott leleteket aztán a rétegben, a statigráfia segítségével tudja az épület egyes falainak építésére, egyes padlószintjeinek készítésére vagy használata idejére vonatkoztatni, s az épület élettörténetét meghatározni. A falkutatás, melyről most részletesebben szólni kívánunk, a régészettel nagyon rokon, attól elvben el sem határolható módszer. Bizonyos vonatkozásaiban azt mondhatnánk: az épületek, az építészet régészete. Feladata és lehetősége a felálló épületek falainak, ezek anyagának és vakolatainak, a fal faragott vagy festett díszeinek, röviden az épület minden szerkezetének és beépített tartozékának megismerése és történeti interpretációja. A falkutatás az építészet történeti emlékeire forduló érdeklődéssel egyidős, a romai romokat tanulmányoző Alberti ugyanúgy következtetett az egyes falak sarkainak összekötött voltából azok egyidejűségére, illetve egymáshoz épitett voltából különidejüsegekre, mint mi, a kései utódok. A falkutatás szerepe a mult század utolsó purista helyre áll itásainál már hangsúlyos volt; a teljes "eredetiségre" törekvő restaurátor épitészek keresték, kutatták az épület egykori egységét, meghatározták a későbbi átalakításokat, toldásokat, hogy letisztíthassák őket a románkori vagy gótikus épületről. Keresték az eredeti épület hiányzó részleteit is, keresték a töredékesen fennmaradt részleteket, igyekeztek azokat eredeti állapotuknak megfelelően rekonstruálni. A mult század második felében hazánkban folyt purista szellemű helyreállítások közül az egyik legjelentősebbnek a budavári Mátyás templomnak részletekbe menő tudományos vizsgálatával rendelkezünk. Csemegi Józsefnek, a templom épitéstörténetét és mult századi átépítését feldolgozó monográfiája bizonyítja, milyen sok részletet tárt fel, s milyen sok pontos megfigyelés alapján rekonstruált meglehetős hűséggel a purista építész Schulek Frigyes. A műemlékvédelem következő generációjának nagy alakja, Möller István Vajdahunyadváráról szőlő monográfiájában a jó megfigyeléseknek, az építőanyagok ismeretének és megkülönböztetésének a vakolat rétegek tanúsága felhasználásának mintapéldáját nyújtja. A műemlékvédelem a kezdettől az épitészek és a történészek öszszefogásán, közös érdeklődésén nyugodott. A csupán kutatással foglalkozó történész vagy régész a műemlékvédelem kései korszakában tűnik fel, annak a felismerésnek eredményeként, hogy a feltárás munkája, mind mennyiségben, mind módszerében a tervező épitészétőh eltérő feladat. A régészeti feladat önállósodása viszonylag gyorsan történt, hiszen a régész munkája az épület helyreállításától független időben történik, és sajátos ismeretanyaga az építész képzettségétől sok tekintetben eltérő. A falkutatás ezeknek az előzetes vizsgálatoknak másik módszere lett, s ma már olyan sajátos megfigyelés-anyagot mondhat magáénak, mely külön ismertetésre érdemes. A következőkben ezeket igyekszünk valamelyes rendszerbe foglalni.