Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Dr. Komáry Endre: Műemlékvédelem és az idegenforgalom Heves megyei tapasztalatai

helyszínen történő fogyasztásának sokkal jobb gyógyhatást tulajdonítanak a szakemberek, mint a forrástól távol jóval később elfogyasztottnak. A műemlékek megismerésében, megértésében, a környezetével egybeforrt mUemléki hangulatnak átélésében szinte kizárólagos szerepe van a helyszínnek. A műemlékek megismerését és élvezetét tehát tökéletesen csak ugy lehet nyújtani, ha a megismerésükre vágyó ember oda utazik a helyszínre. Az ide­genforgalom történetének a kutatói is azt tanúsítják, hogy a műemlékek mindenkor egyik legfontosabb ide­genforgalmi vonzástényezőként szerepeltek. Egy cseh lovag a XV-ik században beutazta Európát és 1465-ből származó utinaplója azt tanúsítja, hogy sokkal kevésbé érdekelték a természeti szépségek és figyelmét szinte kizárólag a régi építményekre, templomokra, ereklyékre, különös népszokásokra és még a kivégzési módokra koncentrálta. Az elmondottak tükrében világosan megkelhető Heves megyének ide­genforgalmi értéke is, s meg tudjuk határozni az itt található nagy számú műemlék idegenforgalmi sze­repét. Heves megye közigazgatási terület, melynek székhelye Eger város. Ez a terület nem képez egysé­ges földrajzi tájat, mert déli része alföldi sikság, északi részét pedig Magyarország legmagasabb hegyei foglalják el. Ezen a területen emelkedik teljes egészében a Mátra hegység, tőle keletre pedig a Bükk hegy­ség nyugati része is ehhez a megyéhez tartozik. Délkeleten az ország második legnagyobb folyója, a Tisza határolja a megyét. A tájnak ez a sokoldalú változatossága az ősidőktől kezdve igen sok lehetőséget rejtett magában az emberi élet számára s ezért ősidők óta lakott terölet. Nem véletlen, hogy régészeti emlékek­ben bővelkedik. A táj földrajzi változatossága különös természeti szépségek forrása is, ez is vonzást gya­korolt mindenkor a letelepülni szándékozó emberekre. Ez a vonzerő ma is érezteti hatását, de igen erő­teljesen nyilvánul meg a modern kor népvándorlásában, a turizmusban is. Magyarország viharos időkben bővelkedő történelme mostohán bánt a régmúlt idők műemlékeivel s ezért igen jelentősnek kell tartanunk, hogy Heves megye gazdag műemlék -állományában 381 védett mű­emlék szerepel és ennek41%-a Egerben, 13-14%-a Gyöngyösön található, a többi pedig egyenletesen osz­lik el szinte az egész megyében. A Heves megyei műemlékek minőségi értékelése is igen kedvező. A mi­nőségi értékelés talaján is kiemelkedő jelentőségű Eger város, itt a gazdag műemléki együttes jellegze ­tes városképet alakit és megragadőan sajátos hangulatot áraszt. Egy nemrég itt járt német idegenforgalmi folyóirat szerkesztője a város háromnapos tanulmányozása után éppen ezt a müemlékegyüttesből áradó különleges hangulatot tartotta a legmegragadőbbnak az idegen földről érkezett turista számára. A Heves megyébe irányuló turistaforgalom adatai határozott összefüggést mutatnak az idegenforga­lom és kulturális fogadóképességünk legdöntőbb tényezője, a müemiékállomány között. Vizsgálódásaink és számításaink szerint az elmúlt évben kb. egymillió 6-700 ezer turista kereste fel megyénket, ezek közül kb. egymillió 200 ezer fordult meg a jelentős műemléki együttessel biró városban, Egerben, és hogy ezeket nagy többségükben a város messze hires műemlékei csalogatták ide, az bizonyítja, hogy az egri várban az elmúlt évben több mint 518 ezer ember tekintette meg a műemlékeket. Tapasztalatból tudjuk, hogy sok olyan turista keresi fel városunkat, aki már többször látta az egri várat és ujabb látogatásai al­kalmával már más műemlékeket iktat programjába. Igy nem túlzás azt állítanom, hogy Egerbe és a He ­ves megyébe érkezett turisták háromnegyed részének utazási célkitűzései között fontos szerepe van az itt található műemlékek megismerésének. Ez a megállapítás nem azt jelenti, hogy a Heves megyébe utazó turisták háromnegyed részének utazási motivációja kizárólag az ittlevő műemlékek megismerése, hanem bizonyítéka annak, hogy egy-egy utazásnak többféle célja van és ezek a célok egymást erősítő, kölcsönös

Next

/
Oldalképek
Tartalom