Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Mendele Ferenc: Műemlékvédelem és az

keivé". Ennek a közösségben gondolkodó, szűkebb nemzeti és tágabb internacionális környezetbe illesz­kedő emberi magatartásnak a formálásában látjuk a műemlékek védelmének egyik legfőbb értékét és fel­adatát és ehhez meg kell nyernünk fiatalságunkat is. Az a feladatunk, hogy megerősítsük, megfiatalítsuk műemlékvédelmünk társadalmi bázisát. Ebben a munkában jelentős szerepet kapnak a műemlékvédelmi al­bizottságok is. A honismereti, műemléki célú kezdeményezések felkarolása és támogatása, az ilyen jel­legű igények ébresztése csakúgy beletartozik ebbe a tevékenységbe, mint a fiatalok konkrét műemlékvédő munkába történő tudatos és tervszerű bevonása. Aza kötelességünk, hogy műemlékvédő munkánk során a történelmi örökséget átadó apák felelősségével segítsük elő a jövendő őrzőinek szocialista tudattal át ­hatott, a jelenért és a jövőért tenni tudó igazi hazafiakká fejlődését, hogy kezükben biztonságban erez­hessük jövőnket, féltett nemzeti kincseinket, köztük műemlékeinket is.

Next

/
Oldalképek
Tartalom