Műemlékvédelem és a társadalom (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1975 Eger, 1975)

Mendele Ferenc: Műemlékvédelem és az

hogy a készen kapott viszonyokat csak részben ismeri el sajátjának. (J. P. Sartre hasonlatával élve: nemcsak "talált" szóra, hanem "átélt" szóra is szükségünk van. ) Csak olyan körülményekbe képes beleilleszkedni, amelyeket nyitottnak, továbbépitendőnek és épithetónek tart, amelynek fejlesztéséhez, tökéletesitéséhez maga is hozzájárulhat. Olyan helyzetet igényelnek, hogy a célokkal való azonosuláson túlmenően alkotónak is érezzék magukat, mert különben saját sorsukat ugy értékelik, hogy a történelmet csak eltűrik, de nem formálhatják - alakithatják. Mindannyian átéltük életünknek azt az erjedő korszakát, amikor gátnak, helyenként fojtogató szorongásnak éreztük az öröklött életformákat és az ebből következő eseményeket. Nem csodálkozhatunk tehát, hogy a mai 20 évesek is olyan életre készülődnek, amelyben csak részben felszámolt évszázados mulasztásokat kell pótolni. A hamis történelmi-társadalmi képletek felszámolásához, az uj életet formáló igényekhez azonban már megvannak az elvi-világnézeti és a gyakorlati-technikai lehetőségeink. Sokszor és sokan kérdezték és kérdezik, hogy miért csodálkozunk azon a fiatal épitészhallgatőn, aki pályája kezdetén a jövő építészetéért lelkesedik, s olyan lakóházakról álmodik, amelyekben az ő és gyermekei mind teljesebb igényeit lehet lesz kielégíteni. Olyan gyárak, üzemek, műszaki és közösségi létesítmények rajzolódnak ki előtte - még pedig egy teljesen korszerű városképpé ötvöződve -, amelyekben a jövő társadalma formálja gazdagabb emberi életét. Nem Ítélhetjük el - mondják - azt a fiatal épitőmunkást, aki a legkorszerűbb, leggazdaságosabb technikai megoldásokért lelkesedik, azok ismeretén keresztül szeretne megbecsült szakemberré válni és nem az elmúlt korok építési módszereihez igazodik. De tudjuk - és a kérdezőknek tudniok kell - azt is, hogy az "újnak" és a "technikának" a misztifikálása elszakíthatja az embert még a közvetlen jelentől is. Feladatunk ezért az, hogy összehangoljuk az ujat és a megtartható - megtartandó - örökséget, ehhez azonban az kell - és itt újra Marx Györgyöt idézem -, hogy végre "... ne csak a gimnáziumokban szűnjék meg a humán és a reál tagozat". Az egymást váltó nemzedékek vitájában az ellentmondások nem antagonisztikusak, hanem a dialektikus fejlődés természetes velejárói. Ha nem meghunyászkodást várunk fiataljainktól, elgondolásunk kritikátlan átvételét, hanem a féltett értékek védelmében őszintén igényeljük megértésüket és valóban szükséges munkánk szerves továbbvitelét, folytatását,, akkor nekünk is keresnünk kell a fiatalok problémájának megértését. Elgondolkoztató Klaniczay Tibornak az a megállapítása, hogy"... a nemzeti hagyományok gondozása terén a legfőbb s talán legsúlyosabb rendellenesség a mult iránti érdeklődés időbeli leszűkítése. Az átlag magyar ember hovatovább egy igen rövid mult örökösének érezheti csak magát ... Az iskolában egyre kevesebbet, jóformában semmit sem fognak tanítani a XIX. század előtti magyar irodalomról. A magyar történelemnek is talán néhány régebbi fejezetét, amely összefüggéseiből kiragadva értelmetlen és unalmas marad". Ezért a folyamatért viszont aligha tehetjük felelőssé a fiatalokat. A múltról, a mult értékeiről annyit tudnak, és olyan értelmi-érzelmi töltéssel, amit és ahogy azt mi továbbadtuk számukra. "Az ifjúság nevelése a társadalom egészének ügye" - rögzíti a Központi Bizottság egyik határozata de egyben azt is leszögezi, hogy "... a társadalom elvárja, hogy az ifjúság a magyar nép forradalmi hagyományainak méltó örököse legyen". Az ifjúság szocialista nevelése, a fiatalok érdeklődésének, ízlésének formálása a család és a közművelődési intézmények feladata, egyben az iskolai nevelése és oktatás kérdése. De vajjen, a szocialista hazafiságra való nevelés kap-e elegendő hangsúlyt iskoláinkban és a társadalom életében? Kielégítő-e a magyar népi-nemzeti hagyományok ismerete és ápolása? Biztositottuk-e ehhez az öntevékeny aktivitás lehetőségeit, igyekeztünk-e bevonni őket gondjainkba és munkánkba? Megfelelően segítjük és igényeljük-e annak a filozőfiailag is megalapozott helyes társadalmi és történeti