A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

Találó az a megállapítás, hogy "a műemlékek hidak: az idők hidjai, melyek átivelik a századokat és öszszekapcsolják az egymást nem ismerő nemzedékeket." Gyakran emlegetik a műemlékeket" kőbefaragott történelemként" is. Ipolyi Arnold a magyar műemlékvédelem jeles úttörője a mult században ezt mondta: "Nemzeti multunknak vannak századai, melyekből egy sort nyelvünkön nem vagyunk képesek felmutatni, mig ugyanezen századokból magas műveltségű állapotot tanusitő számos műemlékünk maradt ránk. Minden ilyen műemlék elenyésztével tehát nyilván történet-könyvünknek egy-egy lapja szakad ki." A műemlékek a szellemi örökség hordozói, a végbement társadalmi fejlődés bizonyítékai, a megtörtént események élő tanúi, melyek a tudomány részére az adott társadalmi korszakokról, a társadalmi fejlődésről és haladásról, az egyes fejlődési szakaszokról hiteles adatokat szolgáltatnak, módot adva arra, hogy a fejlődési törvényszerűségekből általános következtetéseket vonjunk le, megértsük a fejlődés követelményeit és szükségszerűségét. A műemlékek a mult olyan emlékei, melyek vallanak a történelem egy-egy korszakáról, annak kultúrájáról, társadalmi és termelési viszonyairól, a népélet- és munkakörülményeiről, erkölcséről, szokásairól stb. A nép és a társadalom osztályainak történelmét tükröző emlékeknek sajátos helye van az egyetemes világkultúra fejlődésének jellemzésében. Jelentőségük annál nagyobb, minél teljesebben és kifejezőbben tükrözik saját korukat, illetve az egymásra rétegződött történelmi korszakokat. A műemlékvédelem 1964-ben elfogadott nemzetközi okmánya az un. Velencei Carta ezt igy fogalmazza meg: "A mult szellemi üzenetét hordozó alkotások a jelenkor számára a népek évszázados hagyományainak élő tanúi. Az emberiség, amely napról-napra egyre jobban az emberi értékek mélységes egységénektudatára ébred, ezeket az alkotásokat közös örökségnek tekinti és egyetemlegesen felelősnek vallja magát védelmükért a jövő generáció előtt, amelyeknek ezeket az emlékeket a hitelességük teljes gazdagságában kell átadnia." 1975 "az épitészeti örökség európai éve", mely "multunk jövője" jelszóval nyert meghirdetést. Céljáról a felhivás az alábbiakat mondja: "Az oly gazdag és változatos európai építészet, a földrész történeti városainak kivételes karaktere egyre gyorsuló módon pusztul a felelősök gondatlansága, a meggondolatlanbontások, a rossz épitészeti beavatkozások folytán. Riadót kell fújnunk, s akcióba kell lépnünk, mielőtt még tul késő lenne! A kultúrának és szépségnek ez a becses öröksége a civilizáció évszázadainak terméke, valamennyi európai nép közös jussa, az ő kiváltságuk élvezni azt, de egyben feladatuk is, hogy a jövendő nemzedékek hasznára megőrizzék. Nem engedhetjük meg, hogy a fejlődés elkerülhetetlen váltságdija a mult feláldozása legyen! Nem szükségszerű, hogy az anyagi fellendülés kulturális értékek rombolásával járjon! Ellenkezőleg, korszakunkban a művelődés és a szabadidő fejlődésének korszakában ezek egyre f onto sa bb szerepet töltenek be valamennyiünk életében ... Pótolhatatlan épitészeti örökségünk sorsa a saját kezünkben van. Ha valóban akarjuk, még megmenthetjük multunk jövőjét."