A műemlékek restaurálása (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1974 Eger, 1974)

az úgynevezett Sa la mon-tornyot emeljük ki. Helyreállítását a romvédelemben ritka módon, teljes kiegészítéssel végeztük. Ez a kiegészités, amely az eredeti kőanyagtól eltérően vasbetonból készült, követi a torony egykori formáját, részletképzésében azonban eltér az eredetitől és újszerű, korunk építészetének követelményei szerint formált. Az egri várban álló középkori püspöki palota helyreállításának módszerei csak részben hasonlóak. A gótikus árkádsor kiegészítése itt is a régihez hasonló formákkal történt. Az emeleti tornácot és a tetőt a hasonló korú és jellegű emlékek leegyszerűsített, napjaink épitészeti nyelvén átfogalmazott formáival építették meg. Boldogkő várának belső palotaszárnyában ma éppúgy turistaszálló van, minta szigetvári vár kazamatáiban. Az utóbbi esetében ugyanakkor arra is volt lehetőségünk, hogy a várfalain belül feltárt alapfalak bemutatásával érzékeltessük azt a középkori várkastélyt, amelyet belső várrá alakítva védett Zrinyi Miklós 1566-ban a török ellen. A nagyvázsonyi vár - bár tornyában múzeumi kiállitás van - romjaiban konzervált állapotban maradt, a sümegi várhoz hasonlóan. Az utóbbiak helyreállított tornyaikkal, a feltárt maradványokból rekonstruált részletekkel középkori és török-kori váraink méreteiről, formáiról adnak képet. Hasonlóképpen idegenforgalmi felhasználású Mátyás király visegrádi palotájának romterülete. A konzerválás érdekében történő kisebb kiegészítések mellett Visegrádon a belső udvart részben rekonstruált állapotban láthatjuk. A rekonstrukció a történeti hitelesség messzemenő biztosításával annak érdekében történt, hogy a palota egykori pompájából valamit érzékeltethessünk. Ez a helyreállítás tehát értelmező, didaktikai célzatú volt. Ugyanez a cél vezetett bennünket a nagyvázsonyi pálos kolostor romjainak konzerválása alkalmával. A szentély magasan megmaradt falai alatt alacsonyabb felfalazással mutattuk be a templom és a kolostor elpusztult és újból feltárt falait. A romkonzerválás munkájának ismertetését végül három Balatonmenti példával szeretném befejezni. A Révfülöp határában kiásott ecséri templomrom falait és köritőfalát csak részben lehetett rekonstruálni, viszont oly sok kőfaragványa került elő, hogy azokból a templom egykori déli előcsarnoka és északi sekrestyéje fölé emelt védőtetők alatt kőtárat alakítottunk ki. A Balatonfüredsiskei templomromból csak szentélyének falai maradtak fenn magasabban. A romkomzerválás ebben az esetben azt jelentette, hogy ezeket a falakat egészítettük ki az ásatásból előkerült boltozatinditásokkal, a templomrom többi falát csak ráfalazással rögzitettük. Rekonstruáltuk viszont a román-kori kegyúri karzatot, amely eltérő anyagból, téglából készült. Az alsódörgicsei romot, amelynek tornyát ezelőtt több évtizeddel egykori formáját eltorzítva falaztak alá, régészeti feltárás után konzerváltuk. A templom elpusztult testének és köritőfa Iának megtalált alapjait kis felfalazással rajzoltuk ki a terepszinten. A torony hiányzó déli oldalát a rossz aláfalazás visszabontása után a hiányzó harmadik ikerablak kialakításával ugy falaztuk fel, a kegyúri karzat iveit részben kiegészíthettük. Ezzel rom jellegében őriztük meg a műemléket, amely a szemlélőben mégis a régvolt állapot képét élesztheti. A felsorolt példákból láthatjuk, hogy a műemlék-konzerválásnak számtalan módja és változata lehetséges. A követendő módszert, a megoldás kiválasztását a műemlék adta adottságok és követelmények határozzák meg elsősorban, mellettük pedig a tervező épitész egyénisége, a témához szükséges szakmai alázata, mértéktartása a döntő. Mindehhez hozzá kell tennünk még azt, hogy a műemlékvédelemnek nemzetközileg elfogadott elvi tételei is vannak, - amelyeknek ismertetése jelenlegi lehetőségeinket meghaladja. A konzerválás tehát elvi alapokon álló, körülhatárolt és meghatározott építészeti gyakorlat, amelynek célja a műemlék fenntartása.