Műemléki helyreállítások előkészítése (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1972 Eger, 1972)

Dr. Entz Géza: A műemléki helyreállítások tudományos előkészítése és a tudományos dokumentáció

A műemlékvédelem a XIX. század szülöttje. A régebbi korok művészeti alkotásainak tudatos és következetes védelme, megóvása és eredeti állapotukban való megtartása vagy helyreállítása a mult század előtt tulajdonképpen ismeretlen fogalom. Akad ugyan néhány elszórt példa, ezek azonban kivételszámba mennek és különleges körülményekben lelik magyarázatukat. A korábbi idők általános magatartásából hiányzott a régiségnek az a tisztelete, amely a műemlékvédelmet életre hivta. Ha egy épület uj rendeltetést kapott, vele szemben uj igények merültek fel, minden különösebb kétely vagy meggondolás nélkül az uj célnak megfelelően jártak el. Lebontották vagy átalakították, hozzáépítették vagy szerkezeteben, művészi díszítésében, berendezésében megváltoztatták, korszerűsítették. A XIX. század előtti ember kulturális érzékét, ízlését egyáltalán nem zavarta, ha a saját korának művészi felfogása szerint készült építmény, szobor, festmény vagy berendezés került egy régebbi épülethez vagy épületbe, hiszen szinte mindig szervesen,szerkezeti és esztétikai szempontból is helyesen bekapcsolódott az uj művészi igény szabta alkotás vagy módosítás a régi állagba. Gondoljuk számos gótikus templombelső barokk berendezésére vagy középkori vár reneszánsz stilusu átalakítására. A sárospataki plébániatemplom remekbe szabott későgőtikus belsejében milyen hatásosan érvényesülnek a diszes barokk oltárok és reneszánsz síremlékek! De a középkori eredetű kőszegi vár megjelenését sem zavarja, ellenkezőleg emeli, hogy az északi gótikus homlokzathoz nyugaton reneszánsz kialakítású,hatalmas ablaksorral ékesített emelet csatlakozik, amely elé a XVIII. században egyszerű, de finom hatású barokk árkádokat emeltek. Mindegyik korszak a maga nyelvén beszél s ebből nem bábeli zűrzavar, hanem a történelem alakította művészi fejlődés tiszta és értelmes hangja csendül ki. Persze hozzá kell tennünk azt is, hogy nem minden kor hagyta éppen vagy hagyta meg az előzőnek alkotását. Amikor a kőszegi vár nyugati udvari szárnya elé a barokk árkádok épültek, ezekkel egyidejűen befalazták az emelet reneszánsz ablakait és bevakolták a XVI. századi falfestést és az 1616-ból való sgrafittokat. De ez a má durvának tűnő eljárás még legalább eredeti helyén hagyta és ha sérülten is, meghagyta az elődök munkáját. Ennél sokkal gyakoribb eset, hogy a feleslegessé váló részleteket vagy az egész korábbi épületet lebontják s építőanyagként használják fel. A számtalan és mindenütt tömegesen előforduló példák közül csak a visegrádi királyi palota kutjainak eltüntetését hozom fel. Amikor Mágyás király a palota alsó és felső díszudvarait a maga Ízlésére alakította át, irgalom és kegyelet nélkül lebonttatta Nagy Lajos kutházát és falikutját abból a célból, hogy saját dicsőségét hirdető oroszlános falikutját és reneszánsz vörösmárvány kútját megépíthesse. A XIV. századi magyar gótikus szobrászat remekeinek szétszedett darabjai pedig közönséges építőanyagként részben az oroszlános kut támfalába kerültek, részben a reneszánsz kut alapozásában, az alsó díszudvar belső falába és a kápolna teraszának megtámasztását szolgáló, ormótlan pillérbe süllyedtek el. Ha valakinek történelmünk folyamán, Mátyás királynak kétségtelenül kivételes érzéke v^t a kultúra és a művészet iránt, mégsem látta szükségét annak, hogy a korszerűtlennek, divatjamúltnak vélt régebbi művészeti emlékeket tiszte-