Műemléki helyreállítások előkészítése (Az Egri Nyári Egyetem előadásai 1972 Eger, 1972)

Dr. Merényi Ferenc: Százéves a magyar műemlékvédelem

kolhatja. A tudományos alap pedig arra kötelez,hogy a feltárt, megmaradt részeket és hozzáadásokat határozottan, világosan, anyagban és formában elkülönitve mutassuk be, ne veszélyeztessük az öröklött emlékek hitelességét s ne tévesszük meg az utánunk következő kutatókat. Igazán nem a maroknyi lelkes és hozzáértő szakember rovására irandő, ha a korszak műemlékvédelmének összességéről, elsősorban volumenéről alkotott mai képünk bizonyos tekintetben negativ. A méreteiben országos, elveiben korszerű, gyakorlatában operativ műemlékvédelem megvalósítás át a szakemberek minden erőfeszítése ellenére -- akkor, a két világháború között -- megakadályozták az elavult tulajdonviszonyok, a korhadt gazdasági, társadalmi struktúra s mindezek következményeként a gyengén dotált, gyér létszámú szervezet, az elavult törvény. A Műemlékek Országos Bizottsága kis létszámú, de hivatása magaslatán álló gárdájában (s e szervezet keretein kivül is, de a müemlékügy köré csoportosulva), az egyetemen és a gyakorlatban generációkat felnevelő Gerevich Tibor közvetlen vagy közvetett szellemi - irányítása alatt azonban már ott találjuk azt az ifjú nemzedéket, amelynek mai - körszerű műemlékvédelmünk megteremtését köszönhetjük. Itt és ekkor teszi meg pályafutása kezdő lépéseit az az uj - müemlékes - művészettörténész nemzedék (Genthon István, Dercsényi Dezső, Gerevich László, Zádor Anna és mások), valamint az ugyancsak ifjú és lelkes müemlékes -építés zettörtén ész építész-generáció. Ők - a mi nemzedékünk tanárai és mesteíei - azok, akik szorgalmas és invenciőzus munkával és szárnyaló képzelettel, olykor szakmai viták heves tüzében, egy, az alkotó erőket és lehetőségeket felszabadító korszak reményében megálmodják és kimunkálják s később - a felszabadulás-adta lehetőségekkel élve - le is rakják mai, korszerű műemlékvédelmünk tudományos, elvi-elméleti és gyakorlati, szervezeti alapjait. Éppen ezért a két világháború közti intézményes magyar műemlékvédelem talán legjelentősebb napjaink tevékenységét is sok tekintetben meghatározó eredménye és öröksége --a néhány mintaszerű helyreállítás és elméleti munka konkrétumán túlmenően --a mi korunk nagyszabású feladataira való szellemi erőgyűjtés, felkészülés és felkészítés. Volt is mire felkészülni és felkészíteni. Felszabadulásunkat követően a már részben ismert és feltárt, megoldásra váró problémák mellett fájdalommal kellett tudomásul vennünk, hogy a hazánkat, fővárosunkat is csatatérré változtató második világháború pusztításai nem kímélték az ország műemléki állományát sem. Különösen nagy pusztulás mutatkozott városi műemléki lakóházakban és vidéki kastélyokban, kisebb, de ugyancsak jelentős az egyházi épületekben. Már az ország újjáépítésének első szakaszában sor került a műemlékvédelemmel foglalkozó szervezet és törvény gyökeres és hathatós reformjára. Az Elnöki Tanács 1949. évi 13. törvényerejű rendelete.amely még együttesen foglalkozik a műemlékvédelemmel és a muzeumüggyel.alapvető elvként mondta ki,hogy a műemlékek helyreállítása és fenntartása a tulajdonos kötelessége. Mivel ebben az időben a műemléki anyag zöme már köztulajdonban volt (a ma is szép számmal a különböző egyházak, valamint elenyésző mennyiségben magánkézben lévő műemléki épületek kivételével), gyakorlatilag ez az állam erkölesi és anyagi kötelezettségvállalását jelentette. Ez a rendelet létrehozta -- éspedig hatósági jogkörrel -a Muzeumok és Műemlékek Országos Központját, amely csak 1952-ig működött ebben a formában, majd -- kettéválása után --a muzeumügy a művelődésügyi tárca keretében maradt, mig a műemlékvédelem az építésügy irányítása alá került. Az intézményes műemlékvédelem feladata, hogy a távoli és közeli mult építészetének értékes egyedi alkotásait és együtteseit tudományos szakszerűséggel helyreállítsa, hitelesen, esztétikai megjelenésében élvezhetőén bemutassa és megőrizze. Ez a tevékenység urbanisztikai, szakigazgatási, tervezési és kivi-