Váliné Pogány Jolán szerk.: Az örökség hagyományozása Könyöki József műemlékfelmérései 1869-1890 (Forráskiadványok Budapest, 2000)

Katalógus. Összeállította: Váliné Pogány Jolán

találtam ugyan, de hogy mit ábrázoltak, ezt kivenni nem lehet. A kápolna a 19. 18. 16, 15. 14, 12 és 9 sz. a. helyiségek egyes falai nem különben a 11 sz. a donjon természetes szik­lára minden más alap nélkül vannak épitve, A kápolnának haj­dan kriptája volt és midőn a vár pusztulni kezdett, a hallottakat a kriptából a temetőbe vitték, Ott találták Bosnyák Zsófiát mummificált állapotban és innét a teplicskai templomba vitték, Erről bőveóóen Teplicska leírásánál fogunk szólni, A feljárás mint már említem a vár nyugati oldalán van. Az 1 sz. a, udvar­ba azonban a déli résznél jövünk be. Ezen uóvart bezáró falak már nem léteznek, látni azonban nyomait noha ezek is humus­sal befődvék. Fönáll még egy fél rondella. Ezen udvarból érünk a 2 és 3 sz. a. védtornyokba, melyek szintén már elpusztultak, kivévén azon falat, mely a 6 sz. a. szorítóba vezet. A 4 és 5 sz. a. védudvarak falai szintén elpusztultak és csak egyes részei állanak még fenn. Nyomait azonban tisztán követhetni. A 7 sz. a. hely szintén előudvar. A 8 és 9 sz. a. helyiségek, melyeknek falai részben a kősziklába vannak vésve, két emeletű laktanyák voltak. A 10 sz. a. helyiség mivolta meg nem határozható. A donjont 11 sz. a. látjuk; ez négy emeletes lehetett, mi a ge­rendák helyeióől vehető ki. A 12. 13. 14. 15. 16. 17. 18 és 19 sz. helyiségek lakószobák voltak. 21 és 22 sz. helyek védel­mezési czélokra szolgáltak és a 16 ik században építettek hoz­zá. 23 és 24 sz, a. bástyafalak nyomait találunk és 25 sz, a, van a kút, miből a II emeletén levő erkélytől is lehetett vizet me­ríteni. Strecsnó község bírájának udvarán találtam egy ajtóbélet maradványát, melynek rajzát k) alatt mutatom be. A czimernek tulajdonosát nem ismerem. A koronából szökő ál­lat alig ismerhető már." szignó, dátum a 3. o.: Könyöki József, Pozsony 1882 évi November havában. előlap felírat: Strecsnó AStrechen:/ MOB irattár 1882/89. 176.3. alaprajz, távlati kép, részletrajzok a. helyszínrajz jellegű alaprajz a felvezető út jelölésével, a vár részeinek számozásával (1 -22.), jelmagyarázat és legenda nélkül; M = 1:500 - nyugati oldal, távlati kép c. gyámkő, oldalnézet d. gyámkő, oldalnézet e. csúcsíves, mérműves ablak felső része; nézetrajz belerajzolt metszettel f. ablak középosztó, metszetrajz g. gyámkő, oldalnézet h. kápolna, alaprajz i. ablakbéllet részlete, nézetrajz belerajzolt metszettel k. címeres, feliratos kőtöredék, nézetrajz belerajzolt metszettel szignó j. k: könyöki fekete, piros tus, szür. akv. lav, rp. kart. méret: 490 mm x 324 mm, 501 mm x 330 mm előlap felirat k: Sztrecsnó, Trencsén megye. Zsolnai Járás: jelzés j. I.: OMFTervtár p. K 7843. hátlap jelzés k: kerek MOB p. rep. neg.: OMvH Fotótár Itsz. 135.397. OMvH Tervtár Itsz. K 7843. 176.4. távlati képek I. keleti oldal, távlati kép m. a hegyvonulat a várral és a faluval, vázlatos távlati kép északi irányból szignó j. I.: Könyöki fekete tus, szür. akv. lav. rp. kart. méret: 343 mm x 543 mm, 430 mm x 660 mm előlap felirat b. f.: Sztrecsnó, Trencsén megye. Zsolnai járás.; jelzés b, f. a kartonon: 89. sz. 1882.; jelzés j. I.: OMF Tervtár p. k 7846. hátlap j. k: kerek MOB p. rep, neg.: OMvH Fotótár Itsz, 135,539 OMvH Tervtár Itsz, K 7846,; MOB irattár 1882/89,

Next

/
Oldalképek
Tartalom