Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - FERKAI ANDRÁS: A modern mozgalom színházhasználatáról a Napraforgó utcai Somogy-ház kutatása kapcsán

tásakor szerencsére sikerült a színezésre vonatkozó adatot találnom. Mielőtt erről beszélnék, ismerjük meg röviden a ház építéstörténetét! A pasaréti mintatelepet finanszírozó és kivitelező építési vállalkozók, Fejér és Dános elsőként ezt a házat adták el, még építés közben.Tulajdonosa Somogyi Lajos nyugalmazott altábornagy lett, aki 1931. november 28.-án kapta meg a használatbavételi engedélyt. 1939-ben a házat felesége nevére íratta. Ekkor készült az első toldalék, egy zárt veranda a terasz oldalkertre néző részén. 1947-ben Zichy Aladárné vásárolja meg a házat, 1949-ben továbbépíti a toldalékot a hátsókert felé. Ekkor alakult ki az a meglehetősen szerencsétlen, lépcsőszerű tömegforma, amit a jelenlegi tulajdonos a műemlékes hatóság hozzájárulásával visszaépített. Az 1949 és a rendszerváltozás közötti évek tulajdonosait nem ismerjük, de ebben az időben csak a ház homlokzatának színe változott meg. A hetvenes évek végéig sárga volt, a nyolcvanas években vastag kőporos vakolatot kapott terrakotta színben. (19. kép) 1996-1997 során Szűcs Endre készített átépítési tervet egy svájci magyar tulajdonosnak. Ekkor kezdtek hozzá a ház módszeres szétveréséhez: szinte összes ajtaját-ablakát kidobták, a tetőterasz verandájának vasbetonlemez tetejét letépték, és a kertet alábányászták, hogy a föld alatt medencét, szaunát és a jóisten tudja, még mit létesítsenek. Ekkor lépett közbe (bejelentésre) a műemlékes hatóság, és állította le az építkezést. Az akkori tulajdonos, mivel álmait nem engedték a védett területen megvalósítani, sértődötten távozott, gyakorlatilag egy romot hagyva maga után. 1999 nyarának erős esőzései után életveszélyes állapot alakult ki. (20. kép) Ekkor jelentkezett egy új vevő, aki fogadkozott, hogy - mint a korszak és a„bauhaus-stílus" nagy tisztelője - helyreállítja az épületet, mégpedig„eredeti állapotában", így kaptam megbízást az időközben egyedi védettség alá került épület műemléki tudományos dokumentációjának elkészítésére.

28 A kutatás során találtam rá arra a kéziratra, amelyben Fischer a Somogyi-ház külsejéről a következőket írja: „Az eredeti homlokzatok hófehérre voltak festve (Kheim-festék), az ablakkávák világos kármin, az ablak és az ajtótokok és szárnyak kobalt kékre":'

9 A helyszíni kutatás csak részben támasztotta alá Fischer emlékezését. A legalsó vakolatréteg valóban teljesen sima és fehérre festett felület volt. (21. kép) Erős portlandcementes alapvakolatra 6-7 mm vastag nemesvakolat került (fehércementtel, mészhidrátporral és különleges minőségű, világos kvarchomokkal) és ezt festették le azután fehér, viharálló Kheim-festékkel. A cementlábazatok körben szürke festést kaptak. Az északkeleti és délkeleti oldalon a kávákban világos piros festésnyomokat sikerült feltárni, míg az északnyugati és délnyugati homlokzatok káváiban kék színű festést. A tetőteraszt övező alacsony pillérek három külső oldalát és a rajtuk nyugvó peremgerenda alját és oldalait sötétkékre festették. (22. kép) A tetőszinti üvegezett veranda pillérei kívülről fehérek voltak, a kávában kék, illetve piros festést kaptak. A verandát fedő, lekerekített sarkú vasbetonlemez tető nem maradt meg, de a korabeli fényképeken alsó felülete és homloklapja sötét tónusúnak látszik, minden bizonnyal ugyanolyan sötétkék volt, mint a peremgerendák alsó része és pilléreik. A homlokzatot lezáró peremgerenda felső éle viszont fehér volt. Az archív fényképek magyarázatot adnak erre a megkülönböztetésre. Van egy fekete-fehér fénykép, amely még a homlokzat kifestésé előtt készült, míg a másik utána. Az előbbin a peremgerendát tartó kis pillérek bántó módon összeolvadnak a kockaház falsíkjával, zavarják a forma tisztaságát. A pillérek és az árnyékban lévő gerenda sötétkékre festésével a kiugró peremgerenda élesen elválik az alatta lévő résztől, szinte lebegni látszik a kubus felett. A kubus homlokzati síkja ugyancsak elválik a pillérektől, felső éle egyenes vonalban záródik. Ezt a megoldást a rekonstrukció során gondosan visszaállították. A homlokzati nyílászárók közül csak a teraszra nyíló ajtó és a vele egybeépített ablak maradt meg (bár kiemelve, de mégis többé-kevésbé épen), ahogyan az észak-nyugati oldal bejárati ajtaja is a helyén maradt. Az előbbinél a fehér mázolás alatt sikerült megtalálni az eredeti festést. (23. kép) A tok kárminpiros, a szárny kobaltkék volt. Az észak-keleti és dél-keleti oldalon a világos kármin kávához tehát sötétebb kármin ablaktok és kobaltkék szárny tartozott, míg az északnyugati és délnyugati oldalon a káva és a tok, illetve a szárny is kék volt. Sajnos ezt a logikus színkompozíciót, a művezetés hiányosságai miatt, nem sikerült pontosan rekonstruálni. Végül, próbáljunkmeg válaszolni azelőző fejezet végén föltett kérdésre! A Fischer-féle színkompozíció nem köthető egyértelműen egyik említett színezési módszerhez sem. A fehér-szürke, vörös-kék szín-párok leginkább a De StijI negatív és pozitív színsorát idézik, de itt hiányzik a harmadik alapszín (a sárga), és a színnek nem az a célja, hogy alapelemekre (önálló vonalakra és síkokra) absztrahálja az épületet, illetve az épületszerkezeteket. A hollandok (Jan Wils vagy Gerrit Rietveld) az ablakkeret vízszintes és függőleges szárait gyakran eltérő színűre festették, hogy azok a végtelen egyenes, illetve sík darabjainak tűnjenek. A tok és a szárny különböző színű festése inkább a németeknél fordul elő. Fischer 1931-ben a Cl AM előkészítő konferenciáján Berlinben járt, és ott láthatott efféle megoldásokat, többek között BrunoTaut és Salvisberg lakótelepein. A Somogyi-ház rekonstrukciója felemásra sikerült. Van azonban a helyreállításnak még egy általános tanulsága. Nem elég egy színkompozíciót feltárni - és szerencsés