Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

ÉPÜLETEK HOMLOKZATI FELÜLETKÉPZÉSÉNEK ÉS SZÍNESSÉGÉNEK TÖRTÉNETISÉGE. KONFERENCIA (BUDAPEST, 2005. NOVEMBER 17-18.) - SZAKÁCS BÉLA ZSOLT: Homlokzatok színessége a romanikában

eljutottunk a homlokzati polikrómia másik, elterjedtebb alkalmazásához: az architektónikus színezéshez. A kő és tégla váltakozó használata tekintetében érdemes röviden a milánói San Ambrogióra kitérni.

13 (10. kép) Itt kőből készültek a pillérek, lizénák, faloszlopok, és azok az árkádívek, amelyeket ornamentális díszítéssel láttak el. A díszítetlen ívek téglasorába csak ritkásan kevertek követ, ahogy az ívsoros párkány esetében is. Azészaki torony külső sarkát végig armírozták, a templom felőli déli oldalon csak ritkásan alkalmaztak követ. Milánóban tehát a kőanyag váltakozásának funkcionális oka van: azt erősítik kővel, ami nagyobb igénybevételnek van kitéve. Ez bizonyára más esetekben is így lehetett. Ez nemcsak az architektónikus elemekre lehet igaz, hanem a nagyobb falfelületekre is: a téglafalazatot megszakító kocsiknak nyilván szerkezeti funkciója is volt. Talán egyes kőfajták váltakozásánál is felvethető ez az értelmezés: elképzelhető, hogy gyengébb (és olcsóbb) kőfajtákat erősítettek meg szilárdabbakkal. A polikróm hatás tehát sokszor akár másodlagos jelentőségű is lehet, természetesen adódó járuléka egy technikai megoldásnak. Ha egyáltalán érvényesült: hiszen gyakran abban sem lehetünk biztosak, hogy az itt tárgyalt felületek a középkorban is láthatók voltak. Kevésbé vethetők fel ezek a kételyek azoknál a toszkán példáknál, ahol a homlokzat legfőbb díszét éppen a különféle színű kőanyagok váltakozása adja. Közismert példái ennek az olyan firenzei emlékek, mint a San Miniato al Monte (11. kép), a Battistero, vagy a közeli fiesolai Badia és az empoli SantAndrea.

14 Ezekben az esetekben a faltagoló elemekhez (féloszlopok, vakárkádok) és a felületet behálózó mértani formákhoz egyaránt a jellegzetes, helyi szürkészöld kőanyagot használták. (Zárójelben jegyzem meg, hogy ez a dekoráció folytatódik a belsőben is, beleértve a padlóburkolatot is.) A különféle kőanyagok váltogatásából adódó architektónikus polikrómia nem ismeretlen Németországban sem. Maria Laachban, a bencés kolostortemplomon a lizénák, pilaszterek és féloszlopok, konzolok és egyes vakárdákívek, a törpegaléria és némely ablakok osztó és bélletoszlopai a falszövettől elütő sötétebb kőanyagból készültek. (12. kép) Ebben az esetben egyes kisebb, az ívsoros párkány fölötti felületeken vakolatot és színezést is alkalmaztak, bár ennek eredetiségéről nincs bizonyítékom. Az apátsági templom külsejét 1930-1939 közt restaurálták, és különös gondot fordítottak arra, hogy az eredeti polikrómiát érvényesülni hagyják.

15 Színezett a nyugati homlokzat északi kapuja is; ez ma már nem áll teljesen szabadon, mert a nyugati átriumból nyílik, de ezt csak 1220-1230 táján toldották az 1156-ban felszentelt bazilikához. Gazdag anyag tanulmányozható Koblenzben. A város legjelentősebb román emléke, a St. Kastor mai homlokzatára az 1890-1894-es restaurálás nyomja rá a bélyegét.

16 A falat tufából rakott, elütő színű lizénák tagolják. Az 19291930-ban szintén erősen restaurált St. Florin homlokzatát 1970-1971-ben vakolták, a faltagoló elemeket sárgára színezték.

17 (13. kép) A harmadik koblenzi templom, a Liebfrauenkirche mai külső felületeit szintén a restaurálás határozza meg, melyre 1971-1974 közt került sor. (14. kép) Ekkor a toronypár kőfelületeit szabadon hagyták, míg a román kori hajó és a 15. századi szentély egységes színezést kapott: a fehér falfelületen rózsaszínű lizénák, támpillérek és nyílásszerkezetek jelentkeznek. Kurt Eitelbach szerint ez annál furcsább, mivel a szentélynek talán ez az első színezése.

18 Úgy tűnik, hogy a Rajna-vidék, mint arra már Mezey Alice is rámutatott, különösen gazdag a festett román kori homlokzatokban. Ennek leglátványosabb példája a dóm Limburg an der Lahnban. (15. kép) Ezt a templomot gyökeresen restaurálta H. Stier, aki 1872-1873-ban szinte teljesen nyom nélkül eltávolította a korábbi festést. Ezt a hibát száz évvel később, az 1968-1972-es restaurálás során igyekeztek kiküszöbölni. Alapos vizsgálatok után, az eredeti nyomok és művészettörténeti párhuzamok felhasználásával rekonstruálták a külső polikrómiáját, melyet jelenleg a fehér falfelületek, rózsaszín tagolóelemek, sötétszürke oszloptörzsek és sárga fejezetek és lábazatok határoznak meg. Ehhez képest a belső szinte puritánul egyszerűnek hat.'

9 Egy másikitt idézhető példa Arnold von Wied kölni érsek kétszintes kápolnája a Bonn melletti Schwarzrheindorfban. (16. kép) Ezt a sokat hányatott épületet többszöri restaurálás után 1955-1957-ben Rudolf Wesenberg vezetésével külsőleg renoválták, melynek során vastag vakolatot kapott (Günther Binding szerint ez félrevezető módon a kvádereket is elfedte), majd 1973-ban anélkül, hogy eredeti nyomokra támaszkodhattak volna, L. Schäfer tervei alapján színes homlokzati festéssel látták el. Hans Kubach és Albert Verbeek értékelése szerint ehhez az eredeti talán hasonló lehetett.

20 Nehéz tehát megállapítani, hogy a festett homlokzatok csakugyan hasonló rendszert követtek-e, mint a különböző kövek felhasználásával kialakított homlokzatok. A jelenleg ismert példák mindenesetre inkább ebbe a irányba mutatnak, amit a további kutatásnak szigorú kritikával kell majd igazolnia. A homlokzatok színességét azonban még további elemek is gazdagították. Már a poitiers-i keresztelőkápolnán láttunk olyan polikróm betéteket, melyek a felületnek csak egy-egy pontjára koncentrálták a színes díszítést. Ez francia területen különösen Auvergne-ben gyakori. Itt a felületek csíkos kialakítása is ismert, mely architektónikus polikrómiával is párosul, mint pl. Le Puy-ben a Notre-