Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 14. Budapest, 2007)

SZERDAHELYI MÁRK: Andreas Schroth (1791-1865) szobrász

\ 34, kép. Boskovice (Csehország), Szent Jakab-templom szel toldották meg. Ez által a templom kissé megnagyobbodott, bár a homlokzata eltorzult. Annyi mindenképp megállapítható, hogy Schroth az épület eredeti stílusát követve gótizáló tervet készített, mely ez időszakban a hagyományos, klasszikus építészeti formáktól való elfordulás jeleként komoly építészeti szubtilitásra utal. Hogy a plasztikai díszek a nevéhez köthetőek-e, nem tudjuk, minthogy azt is csak sejthetjük, hogy a tervrajzok ennél többet is tartalmaztak, mivel a templom déli mellékszentélyének külső képe is utólagos átépítés nyomait hordozza. Hogy ez is Schroth tervei alapján került-e átépítésre, vagy egyáltalán ehhez a korszakhoz tartozik, esetleg későbbi módosítás, azt csak találgathatjuk. Még szintén 1845-ben állította ki Bécsben azt a Pallasldeale-t,

225 mely a korszak híres, ám tragikusan rövid életű, korai romantikus művészetfelfogást képviselő múkritikusának Eduard Melly-nek (1814-1854) eléggé lesújtó kritikáját is kiváltotta a Sontagsblätter hasábjain. Az ez évi bécsi kiállításáról írt cikkében a következőképp fogalmazott:„/Vagyon nehéz megérteni, hogyan tudta Schroth úr az úgynevezett »Pallas-ldeale«-jában ennyire félreismerni és nevetségessé tenni mindazt, amit a művészet akar és amire hivatott'.

226 E sorok is jól mutatják azt a folyamatot, amely a romantika szembefordulását eredményezte a klasszicizmussal, s mellyel Schroth - a sorok tanúsága szerint - nem tudott, és talán nem is akart szakítani. Ekkor a birodalmon belül még inkább csak publikációkban, ritkább esetben egy-egy épületben, ornamentikában vagy iparművészeti tárgyban mutatkoztak meg az új útkeresés jelei. Valószínű, hogy a kiállításon Schroth személyesen nem jelent meg, mivel 1845. február 18-án egy év időtartamra ismét Lengyelországba, pontosabban Przemyslbe utazott.

227 Nyilván valamilyen összeköttetés útján megbízást kapott az ukrán határnál lévő városban, ám nem tudjuk, hogy pontosan milyen munkát végzett itt. Bármi is volt, könnyűszerrel megsemmisülhetett az első világháború után, mikor is az orosz front arcvonala érintette e várost. A helyszínt illetőleg egy következtetést azonban mindenképp leszűrhetünk: Schroth ekkorra már annyira nem rendelkezett megrendelésekkel, hogy nyilván közelebbi és jobban fizető munkák hiánya miatt, kénytelen volt elfogadni ezt a viszontagságos, hosszú téli utazással járó távoli megbízást. Przemyslből már nyilván hazatért, amikor 1846. augusztus 20-án meghalt 76 éves édesanyja Josefa Antonia Heyde.

228 A halotti bizonyítványból kiderül néhány családi vonatkozású adat. A halálozás helyszínén, a már ismert bécsi Große Neugasse 562. alatt az elhunyt 4 gyermekével élt, akik: első házasságából Andreas (54 éves akadémiai szobrász), a második házasságából: Fraz Marschall (akadémiai szobrász, 45 éves), Ludovika Marschall (hajadon, kézműves, 32 éves), valamint Maria Pischek szül. Marschall

229 (44 éves, aranyozó felesége, Magyarországon, Esztergomban). A családdal kapcsolatos részletesebb okfejtésre itt most nincs lehetőségünk,

230 csupán annyit említenénk meg, hogy az elhunytnak az első házasságából (Josef Schroth-tól) nyolc gyermeke született, közülük Andreason kívül egy sem élte meg a tizedik életévet, míg a másodikból (Leopold Marschalltól) született további négy gyermeke, akik közül - a már Pannonhalma esetében többször említett 1805-ös születésű - Josef Marschall ekkorra már nem volt az élők sorában. Utolsó munkája, melyről tudunk, azt bizonyítja, hogy a festészet iránti szeretete idősebb korára sem szűnt meg. 1850-ben állította ki - ami természetesen nem jelenti feltétlenül azt, hogy ekkor is készítette -, Bécsben a talányos nevű, feltehetően tájat ábrázoló, a katalógusban csak „Perspectiv"címmel ellátott képét.

231 Ha ez valóban tájkép, úgy ez az egyetlen ilyen jellegű műve. UTÓSZÓ Az 1848-1849-es forradalmat követő megtorlások és anyagi megszorítások annyira nem kedveztek a művészeteknek, hogy Ausztriában a forradalom után néhány évig még igény sem nagyon merült fel művészeti alkotásokra, különösen nem a díszítőművészetekre. A következő évek-