Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Gábor Eszter: Stadtwäldchen Allée – Városligeti fasor (1800-1873)

sebb és nagyobb szobákra korlátozódik. A leggyakoribb két szobasor szerényebb polgári igényekre utal; meglepő azonban, hogy az igényesebb villák között is találhatunk egy szobasorost, még a kevés emeletes villa között is egyet (Döring-villa, városligeti 36-37. szám, Kasselik Ferenc, 1841), amely ebben a formájában szinte kuliszszaként hat. (16. kép) A leggyakoribb alaprajzi elrendezés az ötszobás, ahol két-két szélső szoba fog közre egy középső nagyobbat. (A korai években épült, és a bővítési tervekből biztosan visszakövetkeztethető elrendezésű két villa - a városligeti 23. és városligeti 58-59. számúak - még szerényebbek, mindössze háromszobásak voltak, noha építtetőjük tekintélyes polgár, Károly István, illetve Wurm József volt.) A nagy szobának általában két ablak által közrefogott ajtaja nyílott a főhomlokzatra, és előtte háromnyílású portikusz, loggia vagy veranda volt. A szélső szobáknak eleinte 1-1 ablakuk nyílott a fő-, illetve a hátsó homlokzatra, de volt eset, amikor az oldalhomlokzat felé is volt nyílásuk. A változatosságot mindössze az jelentette, hogy a nagyszoba mögött, vagy az egyik hátsó-oldalsó szobából lemetszve helyeztek el mellékhelyiségeket. Ebben a rendszerben épült az emeletes Pistory-villa (városligeti 31. szám, Kasselik Ferenc, 1841) (15. kép), a Grossinger-villa (városligeti 10. szám, Diescher József, 1840) (14. kép), a Szepessy-villa (városligeti 38. szám, Hild József, 1844) (19. kép) és a szerény Buchler-villa is (városligeti 3. szám, Diescher József, 1844). (18. kép) Ez az alaprajzi elrendezés a századfordulóig tovább élt, de az ötvenes évektől kezdve a főhomlokzati portikuszokat fokozatosan kiszorították a - szintén háromnyílású - verandák, például a Zsigmondy-villában (városligeti 5. szám, Wieser Ferenc, 1856) (26. kép) és a Wodianer-villában (városligeti 55-56. szám, Limburszky József, 1867). (37. kép) Ugyanezeken az épületen jelent meg először, hogy a szélső szobáknak, a korábban megszokottól eltérően, már két-két ablakuk nyílt a főhomlokzatra. A három főhomlokzati szoba között csökkent a méretkülönbség, és már több figyelmet fordítottak jó megvilágításukra. A hátsó homlokzatra nyíló szobák - a Zsigmondy-villa tervén az egyiket meg is nevezik gyermekszobaként-félhomályosak maradtak, mert azonos alapterület mellett csak egy ablak jutott nekik. Ha nem is túl gyakran, de megjelentek a teljesen ablaktalan hálóhelyiségek, az alkóvok is. A városi bérházakban a nagy beépítési mélység következtében alakultak ki ezek az egészségügyi szempontból már akkor is bírált sötét levegőtlen helyiségek. Néhány Három dob utcai sorházban is hasonló okból jelenhettek meg. Meglepő azonban, és az alkóvok divatosságát mutatja, hogy két tágas villában (Wurm-villa, városligeti 58-59. szám, és Schosberger-villa, városligeti 39.40.41. szám), olyan alkóvokat találunk, amelyeknek zárt kerti faluk van. (24. és 39. kép) Tehát minden különösebb megerőltetés nélkül vághattak volna ablakot rajtuk! Lényegében ennek az alaprajzi elrendezésnek megkettőzésekéntjött létre a tornyai Schosberger-villa (városligeti 39.40.41. szám, Limburszky József ?, Weber Antal ?, 1867) alaprajza. (39. kép) A főhomlokzat felé kétszer három szoba, a hátsó felé két-két kicsi szoba nyílott. Az egy szobasoros épületeknél ez a rendszer a dolog természetéből adódóan úgy módosult, hogy két kisebb szélső szoba fogta közre a középső nagyszobát. Az emeletes Döringvillában (városligeti 36-37. szám, Kasselik Ferenc, 1841) csakúgy, mint a földszintes Wurm-villában (városligeti 58-59. szám). (16. és 5. kép) A „rendhagyó esetekben" csak két szoba fordult a főhomlokzatra, de a továbbiakban ezek a „rendhagyók" meglehetősen különböztek egymástól. A Károly(?)-villa (városligeti 23. szám, Hild József ?) főhomlokzata előtt a teljes szélességet elfoglalta a négyoszlopos portikusz (8. kép); Buth Sándor házában (városligeti 14. szám, Kasselik Ferenc, 1845) a két szoba egy-egy ablaka a hátsó homlokzatra nyílt, a„főhomlokzatra"csaka bejárat és két mellékhelyiség fordult; a további lakószoba a konyhával együtt az alagsorba került. (21. kép) A Lőw és Fuchs-villa (városligeti 6. szám, Diescher János, 1851) nagy szobája - azonos az eredeti emeletes pavilon emeleti szobájával - az emeletre került, a többi helyiség a földszinten kapott helyet. (25. kép) Mindkét szinten épült háromnyílású loggia, a földszinti: az előszoba és két igen apró szoba elé. A Jordan-villa (városligeti 2. szám, Zitterbarth Mátyás, 1841) mindössze két magasföldszinti szobából állt; a nagyszobából oldalra a kicsi, a kert felé a veranda nyílt. Konyha a nagyszoba alá az alagsorba került. (29. kép) A Wanko-villa (városligeti 57. szám, Pollack Ágost, 1846) beosztása igazán különös: a négyzet alakú első szobából - ez volt az eredeti pavilon - hátra felé, némi szinteltéréssel következett két szoba. (22. kép) A fasori villatervek között még nem jelent meg a megosztott funkciójú többszintes épület. Széchenyi István Buda-pesti por és sár című írásában részletesen és egyetértőleg írt az angol családi házak belső elrendezéséről, ahol a nyilvános és az intim szféra elválik egymástól, ahol a minden személy számára kívánatos külön hálószoba, amely esetleg dolgozószobaként is használatos, az emeletre kerül, míg a földszinten a nappali szoba, a könyvtár, valamint a tőlük az előszobával vagy lépcsőházzal elválasztott ebédlő kap helyet. Ő is megjegyezte, hogy ez az ésszerű elrendezés Magyarországon még nem felel meg a szokásoknak.

330 Széchenyi írásának természetesen nem lehetett hatása, hiszen nem is jelent meg a szerző életében, de azt talán jelentheti, hogy ha szúk körben is, de Pesten is tudhattak a funkciókat szétválasztó házbeosztásokról. Mindazonáltal nem találtunk olyan fasori tervet,