Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

dóknak az elődök, az ő műveik iránt viseltetni kell, meg­engedhetetlen." 5 Hathatós eszköz tehát nem sok van a Műemlékek Országos Bizottsága (MOB) kezében, 6 mert a „törvény alkalmazása kétélű fegyver [...] Ott, hol az állam nem rendelkezik elég erővel, ne állítsa fel a műemlék fenn­tartásának merev kérdését és a kormány határozatának keserves alternatíváját és ne szorítsuk a tulajdonosokat költekezésekre, melyeket az állam sem nem tud megten­ni, hanem iparkodjunk a műemlékek iránt való kegyele­tet s a fenntartásuk iránt való érdeket a tulajdonosokban felébresztve legalább azt elérni, hogy a tulajdonosok a bir­tokukban levő műemlékeket tőlük telhetőleg oltalmukba vegyék s emberi kegyetlenség és durva kéz ne mozdítsák elő pusztulásukat."^ így állt elő az a helyzet, hogy az 1880­1919 közötti időszakban az első műemlékké nyilvánításra 1880-ban, az utolsóra 1914-ben került sor. Ez a folyamat összesen 33 műemléket érintett, s ebből is 8 millenniu­mi emlékmű volt. A szám 1944-ig csak 13 újabb védéssel növekedett. (Függelék: No 2.) Hogy önmagában a törvény által védett emlékek folyamatosan növekvő száma - tehát az állam folyamatosan vállalt felelőssége -, a fenntartás­hoz szükséges eszközök mellérendelése nélkül, fentiekhez hasonló eredményre is vezethet, az majd csak néhány év­tizeddel később válik keserű tapasztalattá. 8 Az, hogy „a műemlékek helyreállításának ügye telje­sen meg nem feneklett, ez csakis annak a körülménynek köszönhető, hogy ő Felsége, a király engedélyével a ma­gyar katholikus vallás-alapból a haza legnevezetesebb műemlékek sorába tartozó templomok helyreállítására a kormány oly nagy összegeket engedélyezett, melyek az államköltségvetésből évtizedeken át sem nyertek volna fedezetet." Forster pontos számokkal bizonyította, hogy az „államkincstárból a műemlékek védelmére fordított ösz­szegek azonban aránytalanul csekélyek azokhoz az áldo­zatokhoz képest, melyeket ez irányban a kath. vallásalap hozott". Azonban a vallásalap túlterhelése egy határon túl már nem volt lehetséges, ezért a Pesti Magyar Kereskedel­mi Bank ajánlatát elfogadva, sorsjegykölcsönt bocsátottak ki 1896-ban, melynek utolsó nyereményhúzása 1936. szep­tember 1-én volt esedékes. De a levonások, törlesztésekés tartalékképzés után maradó felhasználható összeg, illetve annak műemlék-helyreállításra juttatott része a csökkenő állami dotációval együtt is elégtelennek bizonyult." Arról nem is beszélve, hogy évtizedekre behatárolta a felhasz­nálható anyagi eszközök nagyságát, amelynek következ­ményei akut módon, 1919-1934 között jelentkeztek. 10 A tulajdonos jó karban tartási kötelezettségét segítő adó­zási rendelkezést csupán egyetlenegy alkalommal sikerült kiharcolnia pénzügyi kormányzattól, 1929-ben. 11 A gyakorlatban az elnök, az előadó, illetve a bizottsági építész véleménye alapján intézkedett, s utólag számolt be a nehezen összehívható, nagy létszámú bizottságnak. Forster kényesen vigyázott a szabályzat előírásainak be­tartására, avval együtt nem egy érdemi döntés, amely a bizottság elé tartozott volna, már elnöki jogkörben szüle­tett meg, s utólag került csak a bizottság elé. A bizottság szakalkalmazottal, illetve a kijelölt szakértők (művészet­történész, építész, régész) véleménye minden esetben szakvélemény volt, s Forster a továbbiakban mindig azt képviselte, ehhez adta jogi szakértelmét, és ezt igyekezett érvényesíteni fölöttes szerve, a minisztérium felé vagy el­lenében is. Természetesen szakvélemény volt a bizottság testületében megfogalmazott vélemény is, csak megszü­letésének folyamata volt más. De a bizottsági jelleg és döntéshozatali mechanizmus lassúsága és körülményes­sége egyre inkább ellentétbe került, lassan-lassan gátjává is vált, a napi ügyintézés diktálta tempónak és igényeknek. A bizottsági jelleg erodálódása és mellette a szakappará­tusra szorítkozó döntéshozatal túlsúlyba kerülése - ha tet­szik a szakhivatal kialakulása - valójában Forster elnöksége alatt erősödött fel igazán s ennek a helyzetnek gyakorla­ti konzekvenciáit Gerevich Tibor vonta majd le. Mindezt azonban a létező törvény határain belül. A radikális követ­keztetéseket azonban Éber László megfogalmazta 1918/ 1919-ben és a korszerű, törvényi háttérrel rendelkező hi­vatal koncepcióját is ő alkotta meg, nem kis mértékben Forster Gyula nyomán. Forster Gyula (1846-1932) könyvét minisztériumi osz­tályvezetőként, a MOB elnökhelyetteseként írta, megjele­nésének évében nevezték ki a MOB elnökévé. Jogász volt, aki 1869-ben doktorált a budapesti egyetemen, majd a párizsi Collège de France hallgatója volt. 1870-től a köz­alapítványi ügyigazgatóságon dolgozott, majd 1872-től a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztériumban volt fogalmazó, későbbazalapítványi ügyosztályvezetője. 1887-től minisz­teri tanácsos, a MOB másodelnöke, 1906-tól elnöke. 1887­1911 között a Földhitelintézet egyik igazgatója, 1899-től az MTA tagja volt. 1904-ben bárói rangot kapott, 1911 -tői örökös főrendiházi tag, a vallás- és tanulmányi alapokat ellenőrző országgyűlési bizottság elnöke, valóságos belső titkos tanácsos. Kapcsolatban állt a kortárs művészettel is, alelnöke volt a Magyar Képzőművészek Egyesületének, saját magánvagyonából alapította a 3200 koronás Vaszary­díjat. 13 Személyében egy a minisztériumi fegyelemben és kötelességtudásban felnőtt, rendkívül aktív, széles látókö­rű és nagyműveltségű, a műemlékvédelem nemzetközi tendenciát jól ismerő és azokat hazánkban is elfogadtat­ni akaró személyiség került a MOB élére. Precíz jogász és közigazgatási szakember, érdeklődő, nyitott, kritikus elme, Henszlmann Imre óta a „legjelentősebb személyiség". 14 (1. kép) Igazi támasza az elnöki kinevezésekor a MOB-hoz ke­rült Éber László művészettörténész volt. 15

Next

/
Oldalképek
Tartalom