Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)

Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.

se három osztályban történik és gyűjteményei (műemléki festmények, plasztikai művek, rajz- és fényképtár, műszaki felvételek, szakkönyvtár) ennek megfelelően tagozódnak. Ezek: ingatlan műemléki, ingó műemléki és műemlék műszaki osztály." Az ingatlan műemléki osztályt Szentiványi Gyula, a műszaki osztályt Lux Kálmán, az ingó műemléki osztályt Tolnai Gáborné Berkovits Ilona vezette 1946. január 23-tól.

96 Egy szakmai körök számára természetes és evidens tény gyakorta nem értelmezhető a fölöttes szerv számára. Annak elfogadtatása - nem először és nem utoljára - sodorta konfliktusba egymással a MOB-ot és a minisztériumot. Az minden esetre elgondolkodtató és tanulságos tény, hogy a kiegyezés óta létező kulturális kormányzat vezető szerve mit is nem tudott értelmezni. Ugyanis az „ingó műemlék" kifejezés nem volt érthető a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium számára. A minisztérium illetékesei ez alatt kizárólag a múzeumi műtárgyakat értették s a MOB 1949. évi költségelőirányzatának az ingó műemlékek nyilvántartására vonatkozó összegét valamelyik múzeumhoz akarták telepíteni.

97 Erről értesülve Gerevich - egy Dercsényi Dezső által fogalmazott - határozott hangú felterjesztéssel fordult a minisztériumhoz 1948. január 27-én. Hangsúlyozta, hogy már az 1881. évi törvény „nemcsak a történeti és művészeti emlék becsével bíró építményre terjeszti ki a törvény védelmét, hanem annak tartozékára is. Ez a tartozék magától értetően csakis ingó tárgy lehet." Majd felsorolva a későbbi rendelkezéseket, megállapította, hogy a„VKM-ben jelenleg tárgyalás alatt álló és a Miniszter Úr kívánságára közel jövőben az országgyűlés elé kerülő új műemléki törvényjavaslat is ezen az állásponton áll és az ingó műemlékek védelmét, nyilvántartását a MOB hatáskörében hagyja. [...] Az ingó műemlék kifejezés azonban nem a magyar műemléki törvényhozás találmánya. A legfejlettebb olasz műemléki törvény »cose immobili e mobili« beszél. Hasonlóképp a francia és a belga törvény. A magyar jogi nyelvben meghonosodott. Nehezen volna helyettesíthető műtárgy vagy műkincs kifejezéssel. Műtárgy alatt a ma készült művészeti tárgyakat is értjük, melyek nem tartoznak a műemlékvédelem hatáskörébe, a műkincs kifejezés a történeti, régészeti, néprajz, stb. érdekű tárgyakat zárná ki, melyek kétségtelenül a műemlékvédelem tárgyai. Miután ingó műemlékek nemcsak az állami közgyűjteményekben vannak, hanem jelentékeny számban magántulajdonban, egyházak, községek múzeumaiban, ezek nyilvántartása, ellenőrzése és védelme nem lehet múzeumi feladat. A fent említett új műemléki törvény az utóbbi évek szomorú tapasztalatai alapján az ingó műemlékek védelmét nagymértékben kiterjeszti, ellenőrzése alá vonja annak elidegenítését, cseréjét, kivitelét, érthető tehát, ha ezen a címen a jövő évi költségvetésünkben nagyobb összeget vettünk fel."

98 Menteni a menthetőt. Gerevich a végső határokig elment, amikor még csak egy, az egyeztetés stádiumában lévő törvény alapján érvelt és kért. Ha tudta volna... 1948. január 8-án Péter Gábor, a Magyar Államrendőrség Államvédelmi Osztályának vezetője levélben tájékoztatta Ortutay Gyula minisztert, hogy Faragó József vallomásában közölte, hogy lakásán öt darab „történelmi és bibliofil szempontból értékes kódex található".

99 Az egyik „Horaced usum romanum. Francia hártya kézirat, 8 egészlapos miniatűrrel." A kódexet a felszabadulás után vásárolta néhány iparművészeti tárgy mellett dr. Lepold Antal esztergomi kanonoktól,

100 aki azt a káptalan megbízásából értékesítette. „Két nap előtt jutott tudomásomra, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága ezt a szóban forgó kódexet mint műemléket tartja nyilván. Egyébként dr. Gerevich Tibor professzornak, a Bizottság elnökének megmondottam, hogy a kódex birtokomban van. [...] Pótlólag jegyzem meg, hogy a megvásárolt kódex vételárából kezdték meg Esztergomban a székesegyház restaurálását. Állítom, hogy az eladás azért történt, mert a káptalannak nem volt pénze erre a sürgős munkára.'További három kódex a herceg Festetich-könyvtárból származott. A miniszter sürgős jelentést kért az ügy jogi hátteréről. A választ Nagyhegyi Zoltán - az új műemléki törvény kidolgozásáért felelős főosztályvezetője -1948. január 10-én nyújtotta be a miniszternek: „Az ingó műemlékekről a múzeum- könyvtár és levéltárügy némely kérdéseinek rendezése tárgyában kiadott 1929:XI. tc. III. fejezete rendelkezik. E rendelkezések szerint a művészeti, tudományos, történeti vagy muzeális szempontból különösebb jelentőséggel bíró ingóságokat /:ingó műemlékek:/ a Magyar Nemzeti Múzeum Tanácsa nyilvántartja. A nyilvántartott ingó műemlékeket az ország területéről csak a Tanács engedélyével szabad kivinni, ha pedig az ingó műemléket tulajdonosa el akarja idegeníteni, a Tanácsot arra elővásárlási jog illeti meg. Az 1929:XI. tc. most ismertetett rendelkezéseit a vallás- és közoktatásügyi miniszter mindez ideig nem léptette hatályba, de nincs más olyan jogszabály sem, amely az ingó műemlékek forgalmát hasonló értelemben korlátozná. Az elmondottak szerint nincs törvényes akadálya annak, hogy ingó műemlék jellegével bíró ingóságok adásvétel útján gazdát cseréljenek. Ami végül Faragó Józsefnek azt a közlését illeti, hogy a bejelentésében említett kódexet a Műemlékek Országos Bizottsága műemlékként tartja nyilván, tisztelettel megjegyezzük, hogy egy ilyen értelmű nyilvántartás vezetése nem valamely jogszabály alapján történik. Ez természetesen nem zárja ki azt, hogy a Műemlékek Országos Bizottsága általa nagy értékűnek tartott ingó műemlékekről belső hivatalos nyilvántartást vezessen, ez azonban jogi következményekkel nem jár és