Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)
Gábor Eszter: Stadtwäldchen Allée – Városligeti fasor (1800-1873)
számú telket, amit 1828-ban 2005 fl-ért adott el. A 10. számú telket 1839-ben vette meg Leopold Grossinger, akinek felesége Elisabeth Zettner volt. A 24. számú telek 1840-1852-ig volt annak az Anton Czettnernek a tulajdonában, akinek felesége Teresia, született Eisner volt. (Ezért ő vélhetően nem azonos a korábban említett Anton Czettnerrel, talán annak a fia volt. A Czettner családból csak az ifjabb Anton és sógora(?) Leopold Grossinger építkezett. Ő 23 évig birtokolta az ingatlant. Simon Strassenreiter két fasori telket vett 1800-ban nyilvános árverésen, az 51. és 55. számúakat. Az előbbit 137, az utóbbit 274fl-ért. Az 51. számút 1803-ban 505 fl-ért adta el Joseph Vranits közvetítésével Sebastian Rumbach doktornak. Az 55. számút megtartotta és 1810-ben megvette hozzá a szomszédos 56. számú telket 3500 fl-ért. A kettős telek 1841-ben került veje(?) és lánya(?), Franz Gloss és neje Teresia született Strassenreiter tulajdonába. (1863-tól már csak az asszony nevén szerepelt.) 1867-ben adták el; a telek addig - a jelek szerint - beépítetlen volt. A korábban említett Rumbach Sebestyén nem tartozott ugyan az első vásárlók közé, de korán szerzett hármas telket a fasorban. 1803-ban J. Jungtól - aki árverésen 300 fl-t adott - 400 fl-ért vette meg az 50. számú telket. Az 51. számúért 1803-ban Simon Strassenreiternek 550 fl-ot adott (ő 137 fl-ért vette); az 52. számút 1804-ben 770 fl-ért vette Josef Röszler özvegyétől, Catharina Hammerlétől (Ők 1800-ban 150 fl-ért jutottak a telekhez.) Rumbach tehát összesen 1720 fl-ot adott 1803/4-ben az 1800-ban árverésen összesen 587 fl-ért elkelt telkekért. Az emelkedés csaknem 300 százalék. Úgy tűnik, hogy a Witsch Rudolf által említett sivatag homok ekkorra már kezdett kertté változni. 338 Leyrer 1803-as leírása is ezt jelezte. 339 Rumbach sem építkezett a fasorban. 340 A Sebastiani család sem tartozott az első tulajdonosok közé. Mindhárom telküket Thomas Valerótól vették 1816ban összesen 7500 fl-ért. A városligeti 27. számút még az apa, Joseph Sebastiani adta el 1835-ben a Lipótváros 529 számú házzal együtt 82 000 fl-ért. (Nem tudni, mennyi volt ebből a fasori kert ára.) A vevő, Johann v. Bielik (vagy Bielek) még ugyanabban az évben továbbadta a telket 1400 fl-ért. Az 1-2. számú, összesen 3225 négyszögöles (más mérés szerint 3249 négyszögöl) telkeket 1840-ben Joseph Sebastiani háromfelé osztatta és felnőtt gyermekeinek ajándékozta, akik mindhárman a következő évben Zitterbarth Mátyás terve szerint építkeztekazaddig-a jelek szerint - beépítetlen telkekre. Jordán Józsefné Sebastiani Mária 1854-ben eladta a 2. sz. ingatlant; Sebastiani Frigyes 1857-ben az 1., Sebastiani Károly örökösei 1867-ben az 1 .a. számút adták el. Valero másik kettős telkét (58-59. sz.) Pest egyik leggazdagabb polgára, Almay Wurm József vette meg 1815ben. 341 Ő még - vélhetően - 1838 előtt villát építtetett rá. Haláláig megtartotta az ingatlant. (Volt még további hét városligeti kertje a 180., 189-194. szám alatt, összesen 9435 négyszögöl területen.) A fasori ingatlant előbb lánya, Rottenbiller Lipótné Almay Klára, majd 1874-ben unokája, Tamássy Józsefné Rottenbiller Adél örökölte, aki az eredetileg 2750 négyszögöl területhez 1390 négyszögöl városi terjedéket (részben az egykori Thalia-színház helyét) vásárolva, 10 házhelyre osztotta fel azt. 342 A városligeti 39.40.41. számú hármas telek szintén fél évszázadnál tovább volt egy család tulajdonában. A 40. számú telket Johann Pleyer kereskedő vásárolta 1800ban 185 fl-ért; a szomszédos 41. számút Elisabeth Pleyer ugyanakkor 139 fl-ért. 1815-ben mindkét telek Andreas Pleyer tulajdona lett, majd még ugyanabban az évben Johann Kolb és neje született Anna Pleyer nevére került. Meglepő módon nem örökölték, hanem nyilvános árverésen 6000 fl-ért vették a kettős telket. Ők 1818-ban, szintén árverésen 8100 fl-ért megvásárolták a szomszédos 39. számú telket is. (Az előbbi vásárlás mögött bizonyára komoly családi dráma állhatott, netán az eladósodott testvér, a családi kert megmentéséről volt szó.) Az ingatlan 1866-ig változatlan telekkönyvi formában szerepelt; akkor néhai Kolb Jánosné sz. Pleyer Anna és néhai Eötvös Józsefné született Kolb Mária hagyatéki tömegeként a gyámhatóság hozzájárulásával került eladásra. Itt merül fel Eötvös József kamarai igazgató neve (nem tévesztendő össze báró Eötvös József író, politikussal!), akinek a nevén korábban emlegették a kertet. Ő kapott építési engedélyt 1850-ben, és Feldmann Wegweisere 1855-ben a fasori kertekről írván említette, hogy a kevéssel előbb elhunyt Kolb nagy költséggel és hozzáértéssel Magyarországon ritkán található kertet alakított ki, amely akkor Eötvös udvari tanácsosé volt. 343 1800. március 4-én, a második árverési napon két szomszédos telket vett a fasorban Ignatz Schwachhoffer patikus, aki 1786-ban nyitotta meg Arany Oroszlánhoz cégérezett patikáját a Király utcában. 1791-ben a Belvárosban építtetett házában nyitott új patikát, amely a Nagy Kristóf-ház, illetve -patikaként vált közismertté. 344 Schwachhoffer Ignác vélhetően hosszú időre szándékozott - netán gyógynövények termesztése céljára - kertet venni. Tény, hogy a városligeti 25-26. számú telek 1800— 1870-ig volt az ő és örökösei tulajdonában. A telken még 1870-ben sem állt semmilyen épület sem; Halácsy térképén sima zöld felületként jelenik meg a kettős telek. (Az egyetlen ilyen a fasori kertek között.) Nem bizonyos, hogy Schwachhoffer végleges megtelepülési szándékának volt a következménye, hogy telkeit 1869-ig nem is telekkönyveztette. A telekátírási jegyzőkönyvekben nem is szerepel,
