Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 13. Budapest, 2006)
Bardoly István: Gerevich Tibor és a műemlékvédelmi törvény. Adalékok a magyar műemlékvédelem történetéhez I.
íegtek előtte, 81 és a sajtóban megjelent cikkek mindegyike kiemelte a MOB nagyszerű teljesítményeit, amelyek döntően az ő tevékenységének köszönhetőek. 82 1942. november25-én megnyílta Nemzeti Szalonba a Magyar műemléki kiállítás 83 melyet már„a háború démonai vették körül" 34 - ahol a tiszteletére készült emlékkönyvet is átnyújtották tanítványai. Mint említettük, Gerevich már 1934-ben - szintén a törvény megtámogatására - beharangozott egy ilyen kiállítást. A katalógus bevezetőjében Gerevich egyértelműen utalt rá, hogy a kiállítás„most, az újabb törvény tervezetéhez mintegy szemléltetett bevezetésnek" készült. 85 A bemutató nagy sajtóvisszhangot kapott, 8 ' 1 s a Gerevich szerkesztésében megjelenő Szépművészet egy teljes számot szentelt a kiállításnak. 87 A kor egyik vezető folyóiratában, a Bethlen István, Szekfü Gyula nevével fémjelzett Magyar Szemlében, Veridicus álnéven hosszú méltatás jelent meg a kiállításról és az emlékkönyvről. Az írásban - Gerevich szerepének és életművének méltatása mellett - a legnagyobb hangsúlyt a korábbi törvény kritikája kapta: „Aligha van a magyar művészeti, vagy tudományos életnek még egy intézménye, mint a Műemlékek Országos Bizottsága, amelyet az 1881-ben alkotott műemléki törvény hívott életre és azóta is e régi, sok lényeges pontján elavult törvény adta lehetőségek keretei között végzi munkáját, védi a nemzet kultúrvagyonának egyik legjelentősebb részét. A műemlékek védelméről intézkedő 1881, évi XXXIX. t.-c. a maga korában sem volt a legszerencsésebb alkotás, az elmúlt hat évtized ugyancsak kemény próbára tette s megmutatta súlyos hiányait. A nyugati nemzetek, különösen e téren is vezető szerepet játszó Olaszország úgyszólván évtizedenként reformálták műemlékvédelmi törvényeiket, alkalmazva nemcsak a jogfejlődéshez, de a mindinkább kialakuló műemlékvédelem kívánalmaihoz. Az 1881-i törvény 4. §-a szerint a tulajdonos, ha a birtokában lévő műemléket nem tudja, vagy nem akarja fenntartani, elegendő ezt a körülményt a vallás- és közoktatásügyi miniszternek bejelenteni, aki vagy megvásárolja, vagy kisajátítja a bejelentéstől számított három hónapon belül, ellenkező esetben kénytelen a lebontáshoz hozzájárulni. Azóta már minden állam törvényhozása belátta, hogy a műemlék nemzeti vagyon, s még akkor is az állam különleges védelme, ellenőrzése alá tartozik, ha jogi értelemben magántulajdon. Az 1881. évi XXXIX. t.-c. hiányait már báró Forster Gyula, a Műemlékek Országos Bizottságának hosszú évtizedekig volt elnöke is felismerte, reformjáért irodalmi téren is küzdött, hangoztatva, hogy e törvény alapján az államkincstár súlyos megterhelése nélkül eredményes műemlékvédelemre gondolni sem lehet. A törvényadta lehetőségek hiányában a világháború előtti magyar műemlékvédelem nem is gondolhatott többre, mint a felvilágosító propagandával a műemlékek tulajdonosait megnyerni s rábírni a fenntartásra, vagy a szükséges helyreállítások elvégzésére, míg az állami költségvetésben, vagy másúton rendelkezésre bocsátott anyagi fedezettel pedig a legégetőbb, legszükségesebb helyreállításokat, konzerválásokat végezte el. [...] A világháborút követő szellemi visszahatás megmutatta a közelmúlt hibáit, a trianoni csonkaságunk pedig megtanította nemzeti múlt emlékeinekféltő gondú őrzésére. A közszellem lassú megváltozása lehetővé tette, hogy a Gerevich Tibor vezetése alatt megújuló Műemlékek Országos Bizottsága a kis lehetőségeket nyújtó műemléki törvény adta jogokkal is erélyesebb lépéseket tegyen a nemzet kultúrvagyonának megóvására. A kormány megértő pénzügyi támogatása pedig - mely az 1934. évi 19.000 pengős csekély javadalmat 1942-ig 230.000 pengőre emelte fel - az eredményesebb műemlékvédelem anyagi eszközeit is megadta. [...] A magyar tudományos élet, a magyar művészet és műemlékvédelem további fejlődése érdekében csak azt kívánjuk, hogy Gerevich Tibornak a magyar kultúráért végzett munkája zavartalan folytatásához további évtizedeket adjon a Teremtő." Hogy a cikket meglepetésnek szánta a régi Eötvös Kollégiumi társ és jó barát Szekfü, vagy Gerevich ügyes és politikus húzása volt az írás, az nem tudjuk. Mindenesetre szerzőjének - Dercsényi Dezsőnek - munkás életében ez volt egyetlen álnéven közölt írása. 88 Hamarosan már egy egész oldalas cikk ismertetette az új törvénytervezet főbb pontjait. 89 A minisztériumban tovább folytatódtak az egyeztetések, és több törvénytervezet is készült Gerevich Tibor tervezete alapján, illetve mellett: a Hl/1, ügyosztályé {Say Géza), a IV/3. ügyosztályé (Schneller Vilmos) és a Jogi ügyosztályé. (Függelék: No 3/a., b., c, d.) A Jogi ügyosztály előadója a törvényelőkészítő munkát összefoglaló jelentésében hangsúlyozta:„Az új tervezet egyes fejezetei kapcsán csupán néhány általános jellegű kérdésre kívánok rámutatni, amelyek elvi eldöntése nélkül a törvényjavaslat szövegének részletes kidolgozására nem is kerülhet sor." Tehát csak egy tervezet készült el, de kidolgozott szöveg nem. Nagyhegyi Zoltán, a Jogi ügyosztály vezetője 1944. március 27-én kelt összefoglaló jelentésében - öt nappal a Sztójay-kormány kinevezése után, amikor is Antal István lett az új miniszter - megállapította, hogy az elkészült tervezetek „érdemi tárgyalására azonban mindez ideig nem kerülhetett sor. A törvényhozásnak és a közigazgatásnak a jelenlegi háborús eseményekkel kapcsolatos erős igénybevétele mellett ügyosztályunk egyelőre nem is tartja időszerűnek a tervezet érdemi tárgyalását", és 1945. július 1-i határidőig az egész anyagot irattárba helyezték. (Függelék: No 3.) A törvény kérdése, igaz csak mellékesen, még egyszer felbukkant a háború befejezése előtt. A MOB 1944-ben
