Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Történet - Vándor András: 16-19. századi ácsolt tetőszerkezetek Magyarországon

16-19. SZÁZADI ÁCSOLT TETŐSZERKEZETEK MAGYARORSZÁGON A regi ácsolt tetőszerkezetekkel az ismert szakirodalom alig-alig foglalkozik annak ellenére, hogy azok az épületek megjelenésének meghatározó elemei. Egy-egy leíráson túl csak néhány 18-19. századi mintakönyv nyújt némi tájékoztatást erről a fontos, de anyagában pusztulékony s zerkezetrő 1. Lassan harminc éves tervező és műemlékhelyreállító munkám során, mely kiterjedt a mai Magyarország egészére, mind többször találkoztam érdekes, ácsolt tetőszerkezetekkel. A lassan bővülő ismeretanyag rendszerezése egyre indokoltabbnak látszott és fokozatosan nélkülözhetetlenné vált.

1 A rendszerezést erőtani szempontok szerint hajlottam végre, ezt indokolta, hogy a megismerés célja majd minden esetben a tetőszerkezet megőrzése, helyreállítása volt és így a szerkezetekkel való elméleti foglalkozásom igen közel került a gyakorlati felhasználhatósághoz. A feldolgozás során elkülönítettem a középkori, illetve a középkori jellegű és a barokk szerkezeti rendszert, megfigyeltem egy, mindkél rendszer elemeit felhasználó, ún. kevert csoportot is. Középkori szerkezeti rendszer A középkori szerkezeti rendszer két fő alkotó eleme két egymásra merőleges, többszörösen határozatlan síkbeli merev szerkezet, melyek önmagukban nem bírnak stabilitással. Összekapcsolásukkal alakult ki az a térbelileg merev szerkezeti rendszer, amely biztosan támaszkodva a teherhordó falakra, hosszú időn át képes alakváltozás nélkül hordani a külső héjalást. A két összekapcsolódó szerkezetet az épület tengelyéhez képest elfoglalt helyük szerint haránt, illetve hossz szerkezetnek nevezem. A haránt-szerkezet az épület hossztengelyére merőleges, általában 45 foknál nagyobb dőlésszögű oldalakkal, önmagában merev, függőleges tengelyére szimmetrikus síkháromszög, amely az áthidaló gerendán nyugszik. Ezekből a merev síkháromszögekből egy tetőszerkezeten belül általában két megoldás található, melyek közül azt, amely a hossztartó függőleges oszlopához kötődik főszaruállásnak (a), míg a többi mellékszaruállásnak (b) nevezhető. Mindkét fajta szaruállásban megtalálható az alsó kétoldali kötőgerenda, amely az áthidaló gerendát és a szaruzatot kapcsolja össze, valamint a vízszintes torokgerenda (vagy torokgerendák) a két oldalsó szarufa között. A foszaruállások további kötőgerenda párjai vagy az áthidaló gerendából, vagy a hosszrács oszlopaiból indulva emelkednek a torokgerendáig vagy a szaruzatig, így biztosítva annak újabb megtámasztás! pontokat. A mellékszaruállás kölő35. kép. Kötőgerendák kereszteződése és fél fecskefarkos kötés gerenda-párjai az áthidaló gerendáról - vagy nagyobb méretek esetén a lorokgercndáről is indulva - emelkednek a szaruzatig, hogy azt megtámasszák. A kétfajta szaruállás általában egymást váltogatva (a-b-a-b) vagy a mellékállások megismétlésével (a-b-b-aj ritmusban kerül elhelyezésre, de az azonos állások ismétlése is létezik (a-a-a). A hossz-szerkezet az épület hossztengelyével párhuzamosan elhelyezkedő hosszrács vagy nagy méretek esetén hosszrácsok - a haj-