Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)
Történet - Marosi Ernő: A zsámbéki kolostorromok
ba vagy egy hibás betű, nem törölhettek, vagy nem újíthattok meg saját véleményetek szerint, éppúgy az én ruhámon sem, amely őseitek keze nyomát viseli magán, nem változtathattok, nem vehettek el és nem pótolhattok semmit, ha különben olyan hazafiak vagytok, ahogyan ezzel dicsekedtek". 20 Nyilvánvaló, hogy Möllert a műemlékvédelemnek ez a felfogása - s vele a nemzeti emlék hitelességének ez az elképzelése - befolyásolta. Möller később (1925) így nyilatkozott: „Az akkori általános irányzattal szakítva, minden bontás mellőzésével a maga eredetiségében és patinájában iparkodtam minden követ az utókor számára megóvni." „...Arra is ügyeltem, hogy a falazásnál és kőelhelyezésnél a patinás öreg köveket be ne mocskolják..." 21 Zsámbék templomromja Möller restaurálásmódjának emlékeként is különös történeti értékkel rendelkezik. Megbecsülést, védelmet igényel a centenáriumát meghaladó restaurálási tett tárgyi emléke is, - feltéve persze, hogy ezt az objektivitást nem kívánjuk visszamenőleg meg nem történtté tenni a magyar műemlékvédelem történetében. Ebben az összefüggésben különös figyelmet igényel egy részletmegoldás: a főhajó keleti boltszakaszában fennmaradt átlós ív sorsa. Az elmúlással dacoló építészeti forma romantikus interpretációs lehetőségére Feszi litográfiája mutat rá. Különösen jó példa lehetett volna ez a boltsüvegek pusztulása után helyén maradt átlós ív Viollet-le-Duc elaszticitás-teóriájára. Tudomásunk szerint ilyen értelmezése írásban nem történt meg. 1934-ben ,,a főhajóboltozat keleti szakaszának két boltmezőjét állították helyre, idegen anyag, a vasbeton alkalmazásával, hogy azonnal feltűnő legyen, mi készült újonnan és mi az eredeti". 22 A beavatkozást elsősorban a lebegő szerkezet pusztulásának veszélye telte szükségessé, de aligha tévedünk, ha összefüggésbe hozzuk egyrészt azzal a ténnyel, hogy Viollel-le-Duc-nek a gótikus boltozatok statikájára vonatkozó elméletét időközben megcáfolták, 23 másrészt azzal, hogy az építészettörténet-írásban időközben a travée mint a téralkotás és a térritmika egysége (v.o. Pinder) fokozott történeti hangsúlyt kapott, s mintegy a protogótika szimbólumává vált. Lux Géza 1935-39-es munkáin kívül „az épületei jelenleg is - többnyire - a Möllerféle állagbiztosítás védi". 24 De a sorozatos károk szükségessé tették az előcsarnok beomlott boltozatának rekonstrukcióját, a torony lépcsőjének felújítását, több kisebb tatarozást, amelyek ellenére a rom fokozatos fizikai-erkölcsi leromlása feltartóztathatatlannak bizonyult. 1960-tól pedig ismét előtérbe került az emlék kiegészítésének terve. Ennek az elképzelésnek a krikája nem a feladatunk. Azt azonban meg kell állapítanunk, hogy teljes fordulatot jelentene a rom történetében, mivel jórészt megszűntetné, törölné azokat a történeti értékeket, amelyekről eddig szó volt. Ugyanakkor magától értetődően továbbra is védelem nélkül hagyná az eredetileg is külső, homlokzati felületek jó részét. Megvalósításához természetesen a megőrzött régi falazatokban is szükségesek lennének beavatkozások, nyilván további kiegészítések is. így, az ilyen esetekben szokásos, „muzeális" fokú védelmet kilátásba helyező érv nyilván illuzórikus. Számunkra itt jelentősebb azoknak a tényezőknek a felsorolása, amelyek ennek az elképzelésnek a kialakulásához vezettek. íme néhány a teljesség igénye nélkül: - Az emlék történeti kontinuitásának megismerése, korszakainak behatóbb elemzése 25 bátorítást adott nemcsak az egységes koncepcióról szóló, tehát a purisztikus rekonstrukciót támogató feltevések elvetéséhez, hanem az organikus szemléletmód elhomályosodásához is. Ez az izolálási javaslat fontos kiindulópontja. - Az emlék környezete - különösen Lux Géza ásatásai nyomán - a kolostorrom bemutatásával elvesztette korábbi spontán módon nőtt táji jellegét. - A deklaráltan változatlan állapoton belüli folyamatos beavatkozások észrevétlenül megnövelték a modern anyagú és technikájú részek súlyát az épület állapotában. Párhuzamként 1. József Attila: Levegőt!: „...Szaporodik fogamban /az idegen anyag, /mint szivemben a halál." - viszont v.o. a folytatást is: „De jogom van / és lélek vagy anyag / még nem vagyok.." - Az épület folyamatos romlása, az újabb környezeti ártalmak fellépése kedvez a „végleges" megoldások elgondolásainak. - A műemlékvédelem ismert chartái kedveznek a jelenkori építészet eszközeivel erőltetett célirányos beavatkozásoknak. - Korunk építészelében a monumentalitás fogalomzavarai újra felvetették a történeti érték és az aktualitás-érték problematikáját.
