Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Elmélet - Dávid Ferenc – Sedlmayr János - Horler Miklós: Vita a műemlékvédelem elveiről és módszereiről

zete képviseli teljes magyar fordításban." Ezen kívül a cikk végén utalás történik az Epí-tésÉpítészettudományban megjeleni Viollet-leDuc tanulmányomra, melyben minden további kommentár megtalálható. A Viollet-le-Duc centenárium egyébként máig tartós európai visszhangja olyan közismert kellene hogy legyen, hogy a cikk közlésének aktualitásához - némi jóindulattal - az idézett kommentárok nélkül is helyes magyarázatul szolgálhatott volna. Végül: hogy hányan tudják a szakmában Viollet-le-Duc „hazánkban könnyen hozzáférhető" szövegét eredetiben olvasni és megérteni - annak felmérését a recenzensre bízom. Egy másik lényeges és elvi jelentőségű félreértés - vagy félremagyarázás - eredményeképp Marosi Ernő az emlékfogalom nyilvánvaló zavarát diagnosztizálja, azzal kapcsolatban, hogy Lessingre hivatkozva bátorkodtam az építészetet önálló műfajnak tekinteni. Szövegemet kissé átértelmezve azt állítja, hogy én a „műemléket" határoztam meg mind műfajt, „s ez a definíció nem kevesebbet jelent - írja - mint azt, hogy a műemlékek eleve azoknak épülnek, vagy hivatalos minősítésüktől kezdve műfajilag is elkülönítve kezelendők." Az inkriminált passzus egyébként a valóságban úgy szól, hogy: „Egy évszázadon keresztül élő, változó, formailag és szerkezetileg fejlődő építészeti alkotáson belül a szépség, az esztétikum törvényei más módon érvényesülnek, mint egy festmény vagy szobor esetében." Amikor a továbbiakban arról szólok, hogy „Egy-egy műemlék legtöbbször nem egyetlen korszak, hanem egy történelmi folyamat kifejezője", akkor természetesen a műemléknek mint építészeti alkotásnak műfaji halárairól van szó. Elég nagy félreértés vagy más indíték kell hozzá, hogy ebből valaki azt a gyermeteg tévedést próbálja kiolvasni, hogy én a műemlékké nyilvánítás aktájának aláírásától kezdve más művészeti műfajnak tekintek egy építészeti alkotást. Előrebocsátva hogy magam sem tartom a vitákat tekintély-alapon eldönthetőnek, hadd jegyezzem meg mégis, hogy tanulmányomat három prominens művészettörténész professzor lektorálta, de egyikük sem találta az itt vitatott részeket sem farizeusi írásmagyarázatnak, sem kínos elszólásnak, sem pedig bizarr gondolatnak. Ez nem perdöntő, de elgondolkoztató. Mint a bevezetőben mondottakból kitűnik mi is egyetértünk azzal a deklarációval, amely elutasítja a műemlékvédő részéről az „exegi monumentum aere perennius (ti.sibi)" attitűdjét, magyarul: a műemlék-restaurátor építésznek azt a magatartását, amellyel a műemlékből önmagának kíván ércnél maradandóbb emlékművet csinálni. A kérdés csupán az - és éppen ez a mai viták egyik tárgya - hogy ki milyen építészeti magatartást tart olyannak, mellyel az építész visszaél a rábízott értékekkel, hogy aztán azokból önmaga emlékművét hozhassa létre? Elhangzott ugyanis olyan vélemény is, hogy OMF-en belüli viták során, amely az elmúlt húsz év műemlék-helyreállítási tevékenységét, épp azt, amellyel a magyar műemlékvédelem történetében kiemelkedő nemzetközi értékelést szereztünk, teljes egészében megtagadja és az exegi monumentum kategóriájába sorolja. De ismerünk olyan nézetet is, mely éppen a posztmodern építészet megjelenésétől várja a műemlékvédelem helyesebb irányban való továbbfejlődését. A vita tárgya tehát nem a riegli terminológia szerinti „Neuheitswert" és „Alterswert" egymással való szembeállítása, mert a kettő konfliktusa Riegl szerint is történetileg adott, hanem a konfliktus miként feloldása, amit maga Riegl is a műemlékvédelem permanens feladatának tekintett. Teljesen egyetértek Marosi Ernővel abban, hogy helyes műemlékvédelmi elvek csak helyes történetszemléleten alapulhatnak. Azzal is egyetértek, sőt személyes munkámban ebben az irányban is dolgozom az utóbbi években, hogy a műemlékvédelemmel kapcsolatban művelődéstörténeti, szociológiai és eszmetörténeti folyamatok nyomonkövetésére van szükség. Hasznos volna, ha a jövőben a két diszciplína különböző megközelítési módjainak egyeztetésével, közelítésével a fenti alapkérdésekkel foglalkozó egyfajta interdiszciplináris alkotóműhely alakulhatna ki, amely formális és informális eszmecserék útján egyengethetné újabb évtizedekre a magyar műemlékvédelem belső eszmei egységnek alakulását. Horler Miklós JEGYZETEK 1 Harter Miklós: Műemlékhelyreállítási módszereink európai mérlegen. Magyar Műemlékvédelem, IX (1984) 13—30. 2 Marosi Ernő: Magyar Műemlékvédelem. Az Országos Műemléki Felügyelőség Évkönyve LX. Szerk. Horler Miklós. Építésügyi Tájékoztatási Központ. Budapest 1984. [rec.| Ars Himgarica XIII (1985) 243-245.