Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)

Elmélet - Dávid Ferenc – Sedlmayr János - Horler Miklós: Vita a műemlékvédelem elveiről és módszereiről

fogásra is kiierjeszti. Ez a felfogás tudatosan nem számol azzal a veszéllyel, hogy a posztmodern építészet divatja - játékos elemként használva történelmi stílusok formáit és elemeit - a történelmi környezet eddig mélyebben értelmezett értékcinek devalválódására vezet. Ez a divat elsősorban a fiatal építészek köreiben terjed aminek nyugtalanító, sőt helyenként megdöbbentő példáit mulatta a múlt évben az OMF aulájában rendezett osztrákmagyar építészethallgatói tervek kiállítása Sopron belvárosára vonatkozóan. Mint kirívó példát említem meg a Szent György utca - Új utca sarkára tervezett épület egyik tervén alkalmazott hatalmas római diadalív-homlokzatot, amely torz és komolytalan jelzése kívánt lenni annak a régészeti ténynek, hogy a telek alatt a római fórum bizonyos maradványai rejlenek. Ez az önmagában jelentéktelen hallgatói terv azonban - a tervezett épülettől alig pár száz méterre álló tűztorony tövében megvalósult, és a valódi római régészeti emlékekel magas tudományos és művészi színvonalon bemutató modern beépítéssel szemben állva drámai módon fejezi ki a kél irányzat közötti ellentétek lényegét és a posztmodern tendenciák hallatlan veszélyeit a valódi műemléki értékekre nézve. Bár hasonló kirívó példák az OMF belső gyakorlatában eddig nem jelentkeztek, kétségtelenül érezhető egyes tervi megoldásokban a posztmodern tendenciák bizonyos hatása, történeti formák elvontabb, dekoratív módon való alkalmazása, ami tudományos vonalról határozott ellenzést váltott ki egyes esetekben. Az új építészeti formák helyenként kissé öncélú megjelenítése ellenhatásaként viszont tudományos oldalról olyan elvek kerültek felszínre, amelyek megkérdőjelezik az építészeti beavatkozások eddigi mértékét és módját a műemlék-helyreállításokban és visszafordulnak Riegl, Ruskin, sőt esetenként a XIX. század elveiig is. Ezek az építészeti gyakorlatot helyenként joggal bíráló megnyilatkozások ugyanakkor egymással sincsenek mindig konformitásban, mert míg egyik oldalról az alkotó jellegű építészeti beavatkozások visszaszorítását kívánják, másrészről viszont olyan megoldásokat kezdeményeznek, mint a járószintig lepusztult pásztói gótikus kápolna vagy az egri vár néhány XVIII. sz.-i épületének modern megfogalmazású visszaépítése, ill. a debreceni nagytemplom mellett helytelenül lebontott házsor egyik elemének három méterrel hátrább homlokzati kulisszaként való rekonstrukciója. Ezek a különböző tendenciák, illetve megnyilatkozások tehát sem egymással, sem az eddig alkalmazott, és mértékadó nemzetközi körök által máig is helyesnek tartott felfogással nem egyeznek és ily módon egy egyre bizonytalanabb körvonalú helyzet kezd kialakulni a korábbi szilárdan egységes koncepció helyén. Tekintettel arra, hogy itt országos jelentőségű problémáról van szó, a magyar műemlékvédelmet irányító főhatóságnak fontos feladata, hogy a jelenségeket elemezve és értékelve határozottan állást foglaljon a továbbiakban követendő elvi koncepció kérdésében. Ennek keretében meg kell vizsgálni, hogy mennyiben van sző a műemléki szakemberek többségének, illetve a közvéleménynek egységes irányváltozásáról, vagy mennyiben csupán egyéni felfogásokról, s ezek mennyiben teszik indokolttá a magyar műemlékvédelemben eddig követett irányvonal módosítását. Az eddig vázolt jelenségek eleinte csupán a mindennapi munka módszereiben és eredményeiben, illetve szóbeli vitákban voltak megfigyelhetők, de olyan írásban is megfogalmazott elméleti koncepció, amely az eddigi irányvonal elvi alapokon nyugvó kritikáját és egy ezzel szemben javasolt új irányt körvonalazott volna, nem látott napvilágot. A közelmúltban végül az OMF-en belül ismertté váll az első ilyen írásban is közreadott állásfoglalás: annak a felszólalásnak a szövege, amelyet Dávid Ferenc művészettörténész az OMF Tudományos osztálya nevében az Építészeti osztály által múlt év novemberében Pécsett rendezett szakmai megbeszélésen előadott, majd írásban is lerögzített. Ez az állásfoglalás módot nyújt arra, hogy az eddigiekben felvázolt tendenciák egyikét közelebbről tanulmányozhassuk és azzal dialógust kezdhessünk. Dávid Ferenc állásfoglalásának lényeges tézisei a következők: 1. A környezet építészeti alakításának szemlélete átalakulóban van és új tendenciák (Dávid szerint: „új reakciók") születtek. Ezek között az egyetlen, amely „tudományos komolyságú, teljes felelősségű" szerinte az, amely a történeti építészetet tekinti az „emberléptékű környezet mércéjének". Ennek népszerű megjelenése a nosztalgiahullám. A műemlékvédelemmel szembeni elvárások ennek nyomán sokszorosára nőttek, ami zavarba hozta a szakembereket.