Magyar Műemlékvédelem 1980-1990 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 10. Budapest)
Helyreállítások - Bérczi László – Radovics Krisztina: A hajósi Madonna szobor restaurálása
készült. A feslésrétcg állapota még ma is jónak mondható. A Madonna köpenyének másodlagos kék színe (világos kobalt), alapozó réteg nélkül, közvetlenül került az eredeti felületre. A kék köpenyfelületet aranyozott papírcsillag-applikációk tarkítják. Feltűnő, hogy az egy átfestéshez tartozó két részt milyen különböző színvonalon készítették: a csíkos alsóruházatot nagyon igénycsen, a köpcnyfelületet hanyagul. A köpeny festésén a palást eredeti szegfű díszei is álvéreztek, átfeslési állapotuk dokumentálődott, hiszen kitöréseikben vastagon ült a kék festek. A két rész tehát nem egyidejű. A felújítások a következőképpen követhették egymást: a 17. század második felében a Madonna és a gyermek sérülése miatt kijavították a szobrot. A csíkos ruházat, valamint a szürkésfehér testszínck ekkor kerültek az eredeti felületre. Később, a szobor anyagának és felületének öregedése miatt szükségessé vált a fémszínezések és a köpeny felülelének átfestése is. Az öltöztetés a csonkítást (felújítás is ez) eredményezte, valamint a ruhából kilógó részek újrafestését. Az 1937-es restaurálás pedig anyagában cs színében is jól elkülöníthető. Továbbra is nyitva marad az a kérdés, hogy a gótikus Madonna sérülése után és a Krasznai féle kiegészítés közötli időben milyen voll a Madonna és a gyermek Jézus karja. Az eredeti színezés állapota cs meglétének aránya lehetővé tette volna bemutatásukat, azonban a ruha azuritjának feltárása technikailag ma még nem oldható meg sérülésmentesen. Éppen ezért a második, igen színvonalas és értékes csíkos réteg megtartását tartottam elfogadhatónak. A felületek feltárása után következett a konzerválás. Először a feslett oldal felől a kirepülési nyílásokba injektáltam, illeive a hátoldal teknősségél kihasználva itatással és ecseteléssel konzervállam, paraloidos oldattal. A leltárt - konzervált eredeti töredékek láttán először alig hittem, hogy a szobor kiegészíthető (153. kép). A töréslclületck és a kapcsolódási pontok lenyomatai mégis arra indítottak, hogy kísérletet legyek a szobor rekonstrukciójára. Segítséget nyújtott ehhez az analógiák kiválasztásával a művészcllörléneti kutatás is, melyet Bérezi László végzett. A meglévő elemek szoborrá történő összeépítésének kísérlete így arra irányult, hogy az eredeti töredékeket etikus módon használjuk fel, a megoldás pedig szép legyen. A formai kiegészítéseknek többféle útja és egyes utakon belül is számos változata képzelhető el. így például: a töredékek kiegészítés nélkül kerülnek vissza a helyükre; a töredékek mellett rekonstruált másolat kerül bemutatásra, megkülönböztetett kiegészítések; belesimuló, értelmező kiegészítés; teljes kiegészítés. A végiggondolt és kikísérletezett megoldások közül a belesimuló, értelmező kiegészítést tartottam elfogadhatónak. Ezt a következőképpen indokolom: A szobor művészeti és történeti értéke Hajósra kerülésekor sajátos eszmei értékkel párosult, itt ugyanis kegyszoborként tisztelték, a hajósiak számára németországi eredetüket, a Hajósra özönlő hívek számára a csodatevő Madonnát jelenlétié. Ha csak egy délnémet, későgótikus Madonna töredékeiről lenne szó, ezeknek már múzeumban lenne a helyük. Ha a Madonna történeti értékét kívánjuk hangsúlyozni, akkor azt a legutolsó állapotában hagyva, összes kellékével, öltöztetve, kell konzerválnunk. El kell fogadnunk azt a tényt, hogy az idők folyamán a kegyszobor a számára készített oltáron mindig is valamilyen kiegészített formájában állt. A didaktikus formai kiegészítések - a kísérletek során bebizonyosodott - tolakodó jelenlétükkel sértik az eredeti műalkotást. így bármennyire is etikus lenne ezek használata, az élő környezetében ható műtárgy élménye sohasem lesz helyettesíthető utalásokkal, magyarázatokkal. Ugyancsak felmerülhet megoldásként, hogy a kiegészített szobor élményét egy másolat is pótolni tudja. Egy kiállítás keretén belül az eredeti töredékek mellé helyezett kiegészített másolat valószínűleg nagyon hatásos lehet, de a hajősi Madonna nem kiállítási tárgy, hanem kegytárgy s az nem helyettesíthető másolattal. A kiegészítés elvi kérdésén túl, meg kellett vizsgálni a kiegészítés gyakorlati megvalósításának lehetőségét is. A hajósi Madonna szobortöredékcinek összeépítési kísérlete azért valósulhatott meg, mert az eredeti darabokról pontos másolat készült. A töredékek valós kapcsolatait a másolati darabokon kereshettük meg. A gipsztöredékek kiegészítéséhez szükség volt olyan állványra, melyre a még kapcsolat nélküli elemeket felfűzhettük, és a mintázáshoz szükséges mozgatási, beállítást meg lehet oldani. A mintázás legizgalmasabb s a szobor megjelenésének leghangsúlyosabb kérdése a gyermek és a Madonna kapcsolódási helyzete volt. Ill a már említett ujjlenyomatok szolgáltak elsősorban támpontul. Úgy gondolom, hogy maga az összeépítési kísérlet, a nyomolvasás, és az analógiákkal történő