Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Krónika - Sedlmayr János: Gerő László köszöntése

GERÖ LÁSZLÓ KÖSZÖNTÉSE Dr. Gerő László építészt még az 1979. évben, hetvenedik születésnapján illett volna köszöntenünk. A Magyar Műemlékvédelem Évkönyve azzal mentheti magát, hogy nyolc év után csak most jelenik meg újból. E közben a korszerű magyar műemlékvédelem három nagy egyénisége: dr. Dercsényi Dezső, dr. Entz Géza és dr. Gerő László egyaránt megvált az Országos Műemléki Felügyelőség mindennapi munkájától. Szerencsére azonban mindhárman továbbdolgoznak, megkímélve talán magukat most már számos kellemetlenségtől. Az említett három szaktekintélyből kettő művészettörténész, dr. Gerő László építész. A korszerű magyar műemlékvédelem megteremtésének és továbbfejlesztésének idejében azonban egyikük sem maradhatott csupán saját szakterületén. Mindenféle munkát elláttak, ami nemcsak egyéniségükből, hanem a feladatokból is következett. Gerő László munkásságára is e sokszerűség a jellemző, noha volt idő — a negyvenes évek végén és az ötvenes évek elején —, amikor az OMF elődjében Ö volt egyedül „az építész", magára véve a műszaki feladatok zömét és az egyéb tennivalók jelentős hányadát. Beérkező terveket bírált el és hagyott jóvá, konzultált és ötleteket adott, helyreállításokat tervezett szép számmal, kutatott, írt és tanított. Számos területen dolgozott-alkotott: tervező építészként, városrendezőként, szervezőként, szakíróként, tanárként és hivatalnokként. A huszonöt éve újjáalakult műemléki szervezetben, vagyis az OMF-en belül már több építészszel vehette magát körül, akik részint tanítványai voltak, részint új hivei lettek. Korábbi feladataiból, az általa megindított helyreállításokból ekkor már többet át tudott ruházni az új munkatársakra, miközben az OMF Műszaki Osztályának vezetőjeként irányította a tervezést és az akkor még ide tartozó hatósági munkát. Munkaköre 1961 után változott, és ekkor osztály nélkül, személyére szóló feladatokat kapott, illetve választott. Bizonyos, hogy sokan e helyzetet mellőzésnek fogták volna fel, Ö azonban nem, és munkáját változatlan erővel folytatta. Ezt igazolják a különböző címek és elismerések: a műszaki tudományok kandidátusa lett, Állami díjas (1972), Ybl-díjas (1958) és elnyerte az egyik legmagasabb nemzetközi elismerést, a Herder-díjat (1974) is. Szakmai munkásságának teljes felsorolása íveket tenne ki. Életrajzi adatai helyett inkább alkotó egyéniségére szeretnénk utalni, valamint arról a hatásról írni, amely tanítványainak, sőt a mai műemlékvédelemmel foglalkozó összes építésznek munkájában akarva-akaratlanul megjelenik. Egyikről sem könnyű beszámolni: egy építész egyéniség arca és szerepe mindig sokkal bonyolultabb annál, mint amit egy leírás közölni tud vagy amit mások munkájában közvetlenül ki lehet mutatni. Gerő László többször is kihangsúlyozta, hogy ő elsősorban tervező építész. Megtestesíti valóban azt az ideált, amely mindannyiunkban a tervezőről él. Széles körű ismerete a régi és a mai életről, kivételes ízlése, szakmai felkészültsége, ötletessége és a gondolatok továbbításához szükséges erő mind-mind olyan képesség, ami valóban elsőrangú építésszé avatja. Sokszor hangoztatják, hogy az építésznek karmesternek kell lennie. Ez Gerő esetében nyilvánvaló: munkatársai, beosztottai rendszerint az általa meghatározott célok szerint vettek részt a munkában. És ha mégsem, akkor sem csinált belőle tragédiát. Bölcsességgel túltette magát a kisebb-nagyobb hibákon, kudarcokon. Tervezési munkáiban a világos, áttekinthető megoldásokra törekszik, összhatásában pedig az artisztikum dominál. Az építészetet tudatosan elsősorban térművészetnek tartja és ennek megfelelően a tér egészének megjelenésére fordítja a legnagyobb figyelmet. Az egyszerűséget a magyar emlékanyaggal való azonosulás, illetve a szerényebb műemlékeinkhez való illeszkedés miatt