Magyar Műemlékvédelem (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 9. Budapest, 1984)

Elmélet - Horler Miklós: Műemlékhelyreállítási módszereink európai mérlegen

Mindebből sokan a tudományos módszeresség következetességét és felelősségérzetét és a mértéktartás művészi önfegyelmét egyoldalúan kisarkítva máig is csupán precíz tudományosságról és szigorú aszkézisről beszélnek. Ez azonban mit sem változtat azon, hogy amire Európa felfigyelt, az jóval több ennél. A velencei kongresszust követően egymás után több nemzetközi szervezet is úgy döntött, hogy Magyarországon rendezi soron következő ülését, ami elég világosan kifejezésre juttatta, hogy a nemzetközi műemlékvédelem figyelme valóban felénk fordult. Az összejövetelek sorát 1966-ban magának az UNESCO Végrehajtó Tanácsának budapesti ülésszaka nyitotta meg, éppen a műemlékvédelem és az idegenforgalom kérdését tűzve napirendjére.

5 Ezt követte 1 970ben az IBI — Internationales Burgen Institut — Tudományos Tanácsának ülése, amely budapesti tanácskozásai után a helyszínen tanulmányozta a simontornyai vár folyamatban levő munkáit, ahol alkalmam volt a tudományos előkészítés és dokumentáció módszereit és a helyreállításnál alkalmazott elveket részletesen ismertetni.

6 1970-ben a világ műemlékvédelmének nemzetközi szervezete, az ICOMOS vezetősége úgy határozott, hogy következő közgyűlését 1972ben Magyarországon tartja meg, s ennek tudományos témájául a történelmi környezetben való építkezések elvi kérdéseit tűzi ki. Kétségtelen, hogy - amint Dercsényi Dezső ezt is megírta

7 - a Szovjetunió és az NSZK között harmadik jelöltként bizonyos diplomáciai előnnyel rendelkeztünk, s ez is belejátszott a döntésbe. De kétségtelen az is, hogy ha a Velencei Carta szellemében következetesen folytatott gyakorlatunk fokozódó nemzetközi megbecsülésének szellemi tőkéje nem lett volna birtokunkban, kis országként harmadiknak soha meg nem kaptuk volna a világkongresszus rendezésének jogát. Az ICOMOS vezetői a döntés meghozatalánál is, a közgyűlés alkalmával itt Budapesten adott interjúikban is világosan kifejezésre juttatták, hogy az „Új épületek műemléki környezetben" téma nemzetközi megbeszélésére éppen a budai Várnegyed sokat vitatott új épületeinek környezetét tartották a legalkalmasabbnak, s a magyar műemlék-helyreállítások felfogásának és módszereinek közvetlen élményével kívánták a világszervezet tagjainak figyelmét a Velencei Carta elveinek realitására ráirányítani. Amiről idáig szó volt, ma már egy darab történelem, s ha itt mégis röviden felidéztük, ezt csupán a történelmi összefüggések jobb megértése érdekében tettük, hiszen a felszabadulást követő negyedszázad történetéről számos beszámoló és visszaemlékezés látott már napvilágot. Amit ezekhez hozzátettem, az csak néhány személyes emlék, valamint az eddigi krónikások által már bemutatott kép a magam látószögéből. Jóval kevesebb beszámoló foglalkozott azonban az 1972 utáni időszakkal, közelebbről pedig azzal a visszhanggal, amelyet az 1972. évi budapesti nemzetközi találkozó kiváltott. Épp ezért tűztük ki most célul, hogy áttekintsük azokat az 1972 óta a nemzetközi szakirodalomban megjelent fontosabb írásos reflexiókat, amelyek a magyar műemlék-helyreállításokkal foglalkoznak, s amelyek tükrében megláthatjuk a hetvenes évek Európájának a magyar műemlék-helyreállításokról alkotott képét. Már maga az a tény is figyelemre méltó, hogy 1972 óta egy tucat olyan publikáció látott napvilágot Belgiumban, Ausztriában, Franciaországban, Olaszországban, Svájcban, amely nem csupán egyszerű beszámolókat közöl a magyarországi ICOMOS közgyűlésről, hanem értékelő elemzéseket vagy véleményeket tartalmaz. Ezek a megnyilatkozások, helyenként kritikák is, nem csupán udvarias gesztusok, hanem arról tanúskodnak, hogy Európa nagy részén komolyan veszik a magyar műemlékvédelem eredményeit általában, s ezen belül különös érdeklődést tanúsítanak a magyar műemlék-helyreállítások felfogása és módszerei iránt. A Magyarországgal foglalkozó külföldi írások sorát Victor G. Martiny építész, a Belga Királyi Akadémia Szépművészeti Osztályának tagja nyitotta meg, aki már 1972-ben cikket írt a Királyi Akadémia Bulletinjében „A magyarországi műemlék-helyreállítások néhány vonása" címmel.

8 Bevezetőben rövid történeti áttekintést ad a magyar műemlékvédelem kialakulásáról, elsősorban Dercsényi Dezsőnek az Acta Históriáé Artiumban megjelent centenáriumi visszatekintésére támaszkodva.

9 Ezután ismerteti a magyar műemlék-helyreállítások legfontosabb elvi alapgondolatait, így: elsősorban a sok pusztuláson és átépítésen keresztülment magyar emlékeknél az építési periódusok megállapítására irányuló kutatásokat, s a fontosabb korábbi periódusok bemutatását. Érdekes kiemelni, hogy míg több más külföldi vélemény éppen ezt a vonást tekinti vitathatónak a magyar gyakorlatban, Martiny éppen azt hangsúlyozza, hogy a magyarok mindenképpen igyekeznek elkerülni, hogy a műemlékek ezáltal múzeumi preparátumokká váljanak, és ügyelnek az építészeti egység meg-