Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Tomka Péter: A soproni Vörös-sánc kutatása

szürkére. A gerendavázas sánc felső, sűrűbb, lazább rétegződésű részében találtuk a rendszerbe nem illő gerendadarabok és ágak lenyomatait. Akárhonnan származik, akármilyen összetételű is kémiailag a sánc anyaga, a hőhatás ténye kétségtelen. De — mint fentebb kifejtettük — nem is lehet szó a sánc számára készített anyagról, hiszen kultúrrétegeket töltöttek bele, a leletanyag helyben, másodlagosan égett át.

43 Összefoglalva: a hőhatás a gerendaváz függvénye, vörös sáncról ebben az értelemben csak ott beszélhetünk, ahol a gerendaváz kimutatható. A további (pl. vegyi) vizsgálatokat ezek után már arra kellene irányítani, hogy az égés ellenére miért nem jelenik meg annak nyoma az analízisekben? A sánc kiégetése nem lehetett szándékos az építők részéről. A kiégés során a sáncbelső szerkezete nem erősödött, hanem jelentősen gyengült. Mivel a kitöltő anyag nem agyag, a kiégés csak helyenként eredményezett tégla- vagy terrazzoszerű erős anyagot, túlnyomó többségben könnyen bomló, morzsalékos anyag keletkezett, amelynek rétegenkénti eltérése az erózióval szembeni ellenállást tovább csökkentette. A szerkezet a kiégés következtében megroskadt, széttöredezett, omlott. A felhalmozott földet már semmi sem tartotta, lepusztulása azonnal megindult, ezt jelzi az árokba, a sánc mögötti területekre, illetve a sánc falának felső részéhez lecsurgó vörös anyag.

11 A sánc nincs is mindenütt egységesen kiégve, a kiégetés technikai kivitelezése — mint arra már Nováki Gyula rámutatott — gyakorlatilag lehetetlen. Továbbra is megoldatlan kérdés maradt, hogy hogyan tudott ekkora felhalmozott földtömeg (20- 25 m szélességben, az egész Belváros körüí, azaz kb. 1200 m-en, néhol 5 m magasságban) ilyen nagymértékben átégni. Erre a részletes természettudományi (elsősorban kémiai) vizsgálatok hiányában jelenleg csak két — alternatív — megoldást tudok elképzelni. Mindkét alternatíva lényeges eleme egy új megfigyelés: a sáncba igen nagy mennyiségű szerves anyagot (a felhasznált legallyazott gerendák — fatörzsek hulladékát) is betöltöttek.

45 A laza, rengeteg faanyagot, gallyat tartalmazó felső réteg leégése már korántsem olyan rejtélyes, mintha tömött agyagról lenne szó ! Elgondolásunkat támogatja, hogy az égés intenzitása (egy bizonyos szinttől) lefelé fokozatosan csökkent, a sánc alsó része már tulajdonképpen éppúgy csak „beégett", mint a szürke sáncrész. Az erősen gyúlékony faanyag

46 égése az igen nagy területen láncreakciószerűen mehetett végbe, mindenesetre a faanyag korhadása előtt. Sopron, illetve általában a nyugat-magyarországi égett sáncok esetében erre számos lehetőség adódott a terület XI. századi története során. Ennek az elgondolásnak gyengéje továbbra is az égés következetesen igen nagy területre történő kiterjedése, a szerkezettel való igen szoros összefüggése,

47 a hőhatás bizonyos áttételessége (a legkisebb csontok sem égtek porrá a hatalmas tűzvészben]. Nem támogatják ezt a feltételezést a soproni múzeum restaurátor műhelyében Adorján Attila segítségével végzett kísérleteink sem: a sánc meg nem égett részének anyagával ugyanis bármekkora hőt közöltünk is, a vörös anyagot pusztán hőhatás segítségével nem sikerült előállítanunk. Nehézséget okoz, hogy egyáltalán nem a külső oldal szenvedett legtöbbet az égéstől, sőt, ott találjuk a meg nem égett részeket. Végül: a Belvárosban végzett ásatásaink során ilyen hatalmas, az egész városra kiterjedő egykorú tűzvész nyomát sehol sem lehetett igazolni. A másik, az egyszerűség kedvéért öngyulladásnak nevezett alternatíva: a nagy tömegű szerves anyag bomlásának hatására a sáncban - csak a gerendavázas részben, ott is elsősorban a gerendák környékén és a magasabb szinteken, azaz a faanyag halmozódási pontjain — olyan folyamat játszódott le, amely nagy hőfejlődéssel járt, eközben színeződött át a föld, vörösödtek meg a szürke edénytöredékek, kalcinálódtak (levegőtől elzárva) a csontok, mésszé égtek a mészkövek. Elképzelhető tehát, hogy a felhalmozott szervesanyag szabad levegőtől elzárt bomlása során keletkezett hő öngyulladást okozott a sánc belsejében.

48 Kiképzelhető — bár egyelőre erre semmi bizonyítékunk nincs —, hogy az öngyulladással párhuzamosan olyan kémiai változások jöttek létre az anyagban, amelyek közrejátszottak átszíneződésében. A jövőbeni kémiai analízisek eredménye megerősítheti vagy cáfolhatja elképzeléseinket, azt azonban már semmilyen vizsgálat sem hagyhatja figyelmen kívül, hogy a sánc anyaga a gerendaszerkezet mentén jelentős hőt kapott. III. A SÁNC DATÁLÁSA 1. A sánc különböző szerkezetű részei egyidőben készültek, a sánc egy periódusú, legfeljebb külső oldalán őrzi későbbi javítás nyomát. 2. A sánc alatti réteg az V —VI. században keletkezett.

49 Igen nagy humusztartalmú, fekete színű — , mint mindenütt a Belvárosban. Felszínét a^ sánc építésének korában növényzet borította. Ásatási területünkön csupán két olyan edénytöredéket találtunk a fekete réteg felszínén, amely nem lehet korábbi a VIII. századnál, de akár a X —XI. században is földbe kerülhetett. Az egyik fekete színű, szemcsés (apró kavicsos) anyagú bögre oldaltöredéke, a ki haj ló perem indításával. Nyakán kis ívtávú, négyszeres hullámvonal-köteg díszíti, alatta kissé ferdén lefelé futó négyszeres vonalköteg-dísz maradványa látható. A töredék hossza (h.) 3,7 cm, szélessége (sz.) 2 cm, lelt. sz. LFM 68.9.229. (93. kép, 1.) A másik szemcsés, apró kavicsos anyagból készült sötétszürke fazék egyenes fenéktöredéke, plasztikus kereszt alakú fenékbélyeggel (94. kép, 9). Területünkön a sánc építését közvetlen megelőzően jelentős településről nem beszélhetünk — ez ismét összhangban áll a város más területein tett megfigyelésekkel: a XI. századot mindenütt csak 7 S