Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Sopron műemlékeivel foglalkozó tanulmányok - Tomka Péter: A soproni Vörös-sánc kutatása

szerkezetével, különböző árnyalatúra színeződött sárgás, rózsaszínű, vörös vagy éppenséggel lila rétegeivel. A nyugati sáncrészből a következetes gerendaszerkezet hiányzott, alján bizonyos rézsűt követő néhány hosszanti és keresztgerenda (fatörzs), felső részén pedig hossz- és kereszt irányú (különösen keresztben sűrűn elhelyezkedő) vékony, keskeny égett, illetve korhadt fanyom, sűrűn fektetett kis gerenda, karó található. A feltöltött földre a szürke szín jellemző (84. kép). Ez a rész nem lehet sem korábbi, sem későbbi a „vörös" sáncrésznél. Semmi sem magyarázná a római fal tetejéhez kapcsolódó 11 m-es, befelé lejtő üresen hagyott terület rendeltetését, sem azt a kétségtelen tényt, hogy a „szürke" sáncrész rétegei a gerenda szerkezetű rész alsó gerendái fölé futnak, sem azt a megfigyelésünket, hogy a mindkét szerkezetet függőleges síkban tagoló egységek egymással teljesen párhuzamosak, egymásnak tökéletesen megfelelnek. A „szürke" sáncrész alján a római fal lepusztult falkoronájának magasságáig nivellálták a rézsűt. A feltöltés belsejében világos, szemcsés, köveskavicsos-meszes réteg volt, amelynek mindkét irányba lejtő felszínén szórtan jelentkező, össze nem függő hosszanti és kereszt irányú fatörzsek feküdtek. Erre kemény kavicsréteg került. Pontosan ugyaneddig a magasságig a „vörös" sáncba megközelítően egynemű, csak az elégett gerendák közelében elszíneződött, alján sötét, majd fokozatosan világosabbá váló föld került (1. 83. kép). Mindkét sáncrész alsó része észrevehetően elválik a fölöttük levő, sűrűn változó rétegsortól. A vörös sáncrészben következetesen folytatódtak a gerendasorok, a kitöltő föld azonban réteges volt, a rétegváltozások (különösen egyes helyeken jé)l érzékelhetően) a gerendák ritmusát követik. E rétegek már nem vízszintesek, a bennük levő keresztgerendákkal együtt kelet felé egyre meredekebben megdőlnek. A szürke sáncrészben a már említett kis gerendák (karók) alkották a favázat. Hosszanti irányban fekvőket csak a sáncrész belső széléhez közel találtunk (nagyjából egymás alatt helyezkedtek el). A rétegek itt is sűrűn váltogatták egymást, és hasonló ferde lefutásúak voltak, mint a vörös részben, — mintha az egész töltést a „szürke" sáncrész nyugati külső oldalán kezdték volna, és mind magasabbra jutva egyre belsőbb területeket is betöltöttek volna. A két eltérő szerkezetű sáncrészből egyöntetűen római — koranépvándorlás kori kultúrrétegek behordott régészeti anyaga került elő. A két sáncrész szerkezetének eltérését az alattuk levő szint felszínének eltérő volta magyarázza. A gerenda szerkezetű sáncrészt a már gyakorlatilag vízszintes felszínre emelték, a római falhoz tartozó lejtőre viszont először szintkiegyenlítő töltés került. Erre (a római fal futásával nem párhuzamos határú) területre már nem lehetett átvinni a belső gerendaszerkezetet, hasonló, bár kevésbé erős megoldást választottak tehát. Ebben közrejátszott az is, hogy itt egyéb szabálytalanná, kép. Lapos, köves szint a római városfalnál sággal (a torony maradvánvaival !) is számolniuk kellett. A „szürke" sáncrész nyugati határolását nem sikerült megfigyelni. A hátrafelé kissé megroskadt szerkezet bizonytalan vonalú lapos rézsűvel végződött, amit azonban keskeny mészcsíkok hangsúlyoztak. Aljához tömör agyag csatlakozott. Ebbe mélyülve a nivellálási szint közelében a „szürke" sáncrész határán nagyméretű, elszenesedett hosszanti gerenda feküdt. Fölötte vörösre égett az agyagréteg (színe felfelé és kifelé egyre 83. kép. A „szürke" sáncrész déli metszete