Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)
Jelentések - Kozák Károly: Az Országos Műemléki Felügyelőség régészeti kutatásai 1973-1974-ben
zadi leleteket találtak (lovagalakos, mázatlan kályhacsempe, gazdasági szerszámok, konyhához tartozó tárgyak, edények, kerámia). Az épületmaradványtól északkeletre egy vermet tártak fel, amelyet a lösztalajba mélyítettek, és belsejét náddal bélelték, majd sárral tapasztották. A verem körte alakú volt. Északi oldalát egy török kori építménnyel megbolygatták. E helyről egy török aranypénz került elő. Előkerültek még XI. századra tehető kőfaragvány-töredékek is, amelyek arra utalnak, hogy a Szent Péter tiszteletére szentelt bencés apátság a közelben lehetett, 3 (Tervező: Mendele Ferenc, régész: Ambrusné Kozák Éva.) EGER (Heves ni.), vár Az egri várban tizennyolcadik éve folyó régészeti feltárás keretében 1973-ban a nyugati várfal és a képtár épülete közti terület kutatására, valamint a Setét-kapu és a Szép-bástya közti területen folyó földmunka régészeti megfigyelésére került sor. Az Alsó-kapu és a Varkoch-kapu közti csatornakialakítással, valamint a déli külső várfal leomlott szakaszának újraépítésével kapcsolatban is régészeti megfigyelést végeztünk 1973-ban, és elkészítettük e munkák dokumentációit is. 4 A nyugati várfal és a képtár közti területen megealáltuk a XVI. század második felében készült ftlmérési rajzokon e területen jelzett épületek maradványait. E munkával együtt megfigyeltük a 8 m vastagságú nyugati várfal rétegződéseit, és közülük a belső, legrégebbi rétegnek támpilléres kiképzését. A Setét-kapunál végzett régészeti megfigyelés idején elkészítettük a területet határoló földfalak metszetrajzait, és megállapítottuk, hogy az új építkezéssel kijelölt mélységben (kb. 6 — 7 m-re a Szép-bástya északi bejáratától) egy Árpád-kori temető sírjai helyezkednek el. Megkezdtük e temető feltárását, amelyet 1974-ben is folytattunk. Eddig 85 sírt tártunk fel. A temető feltárása 1975ben is folytatódott (449. kép). 1974-ben folytattuk a nyugati várfal és a képtár közti területen megkezdett munkát, déli irányba haladva. A képtár délnyugati sarka és a nyugati várfal között egy pincerendszert találtunk, amelynek három helyiségét és a várudvar irányából, keletről nyíló lépcsőlejáratát már feltártuk. A pincerendszer a XVI — XVIII. századi felmérések szerint hat helyiségből áll, s az egykor felette álló házzal együtt a XVI. században épült. 5 A pince feltárása a következő évben folytatódott. (Tervező: Sedlmayr János, statikus: Vándor András, régész: Kozák Károly, munkatárs Kárpáti János.) EGYHÁZASDENGELEG (Nógrád m.), r. k. templom A XIII. század utolsó negyedében épült és a XIV. században egy újabb hajóval és sekrestyével bővített egyenes szentélyzáródású kis falusi temp445. kép. Az 1973—74. évi ásatások helyei