Magyar Műemlékvédelem 1973-1974 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 8. Budapest, 1977)

Jelentések - Korányi Attila – Pomozi István: Tapasztalatok és korszerű eljárások a műemlék-helyreállítások kivitelezési gyakorlatában

TAPASZTALATOK ÉS KORSZERŰ ELJÁRÁSOK A MŰEMLÉK-HELYREÁLLÍTÁSOK KIVITELEZÉSI GYAKORLATÁBAN A műemlékek helyreállításának rendkívül összetett feladata a feltárástól a műszaki megvalósításig számtalan érdekes kérdést vet fel. Ezek megoldása — a köztudattól eltérően — nem fejeződik be a tervezői rajzasztalon. A földrajzi helyzetünkből következő változékony időjárási viszonyok az eszmeileg átgondolt tervezői elképzelés esetén is szükségessé teszik a kivitelező szakrestaurátor egyéni elmélyült munkáját, a gyakorlati tapasztalatok érvényesítését, a legkorszerűbb anyagok, módszerek és technológiák alkalmazását. A közelmúltban igen sok új — köztük több külföldről importált — anyaggal kísérleteztünk. Az ismert műszaki paraméterek és a hivatalos minősítésük ellenére is csak az elkövetkező évek tapasztalatai igazolhatják majd gyakorlati jelentőségüket. Mindezek előrebocsátása után a teljesség igénye nélkül vetünk fel néhány kérdést. Az esztergomi királyi palota ún. „Vitéz stúdiója" feletti terasz problémája kívánkozik első témaként. Az európai hírű és jelentőségű XIV. századi freskós terem monolit vasbeton födémé, amely 1937 —38-ban Lux Kálmán tervei alapján készült, a felülvilágítást biztosító üvegtégláknál beázást okozott. A korszerűtlen bitumenes tömítés egy-két évtized elmúltával a hőingadozásból eredő alakváltozásnak már nem tudott ellenállni, elvesztette rugalmasságát, s a keletkezett repedéseken keresztül a födém beázott. Az 1960-as évek végén elkezdett helyreállítás (tervező: Koppány Tibor, kivitelező: OMF Visegrádi Építésvezetősége) a felülvilágítók kibontásával a hibaforrást gyakorlatilag megszüntette. Az új, vasalt aljzatbetonra 1972-ben a Műanyagtechnika Ktsz üvegszálas poliészter burkolatszigetelést készített. A kettős üvegpaplanra felhordott, poliészter gyantával kötött, 1%-os lejtésű, kőzúzalék koptató rétegű burkolat tökéletesnek mondható megoldást jelent, beázásmentességet biztosít. Az igazisághoz tartozik, hogy először az üvegpaplan nélkül felületesen felhordott szigetelő burkolat összerepedezett, s csak az ismételt szakszerű munka eredményezte végül a kedvező megoldást. A felülvilágítók megszüntetésével, illetve a pótlásukra mesterséges világítás készült lebegtetett álmennyezettel, esztétikus módon. A belső helyreállítás alkalmával sor került az eredeti falfelületek és a padlóburkolatok felújítására is (412. kép). Az értékes freskók védelmére beépített, állandó hőmérsékletet és páratartalmat biztosító légkondicionáló berendezés sajnálatos módon mind ez ideig nem működik a város vízellátási nehézségei, továbbá a még meglevő hagyományos nyílászárók miatt, Meg kell jegyeznünk, hogy falkép emlékanyagunk védelme a légkondicionálás széles körű alkalmazását tenné indokolttá, azonban e téren a légnedvesség mérésén kívül a gyakorlati megvalósításig még nem jutottunk el. A felvetett terasz-szigetelési problémakör sajátos ugyan, de a műemlék-helyreállításoknál gyakran kerül előtérbe. A várak bástyái, tetőszerkezet nélküli tornyai magas fokú szakmai hozzáértést kívánnak a tervezőtől és a kivitelezőtől egyaránt. Az esztergomi példát megelőző munkák — a korszerű technológia és anyagismeret hiányában — hibás felfogásban készültek. A középkori diósgyőri vár 1968-ban átadott bejárati hídjának monolit vasbeton pályalemeze (tervező: Ferenczy Károly, statikus: Mayer József, kivitelező: Észak-magyarországi Állami Építőipari Váll.) több alapvető hiba miatt leázik. A bazaltzúzalék koptató rétegű szigetelő burkolat 5%-os lejtése túlzott, a mellvéden lábazat, illetve a peremtartó gerendán vízorr nem készült, az üvegszálpaplant is mellőzték, s mindez azt eredményezte, hogy a vasbeton szerkezet és a műgyanta burkolat eltérő hőmozgása súlyos károsodást okozott (413. kép). Látszólag lényegtelen, valójában azonban tanulságos és figyelmet érdemlő a vízorr elhagyásának kérdése. Egyes szakemberek a vízorr kialakításánál csak a jellegzetes háromszög keresztmetszetű léccel történő megoldásra gondolnak, amely valóban kerülendő a műemléki objektumoknál. Az esztétikailag is kedvező, egyszerű megoldás a szerkezet alsó síkja peremének minimális, 2 —5%-os kifelé lejtése. A szabad szemmel észre sem vehető vízorr a párkányoknál és egyéb vízszintes szerkezeti elemeknél homlokzatokat stb. menthet meg a leázástól, a műemléki értékű részletek meghamisítása nélkül, esztétikailag elfogadható módon.