Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Jelentések - Dávid Ferenc – Gergelyffy András: Falkutatások 1971-1972

GYŐR, Jedlik Ányos u. 5. (Kreszta ház) Rendkívül érdekes, két kerek sarokerkélyéről ismert klasszicista lakóház. Helyén a XVII. szá­zad vége óta állt emeletes épület, s egy XVIII. századi átépítéskor az egyik sarokerkély is meg­épült már. A mai kép lényegében mégis 1815 35 között alakult ki. A sarokerkélyeknek, az eddigi szakirodalom sejtésétől eltérően, nincs középkori előzményük, a házfajta eredete viszont a késő­középkori kerek saroktornyos északi városi palotá­kig, ill. a hazai anyagban ismert XVI XVII. századi váracskákig nyúlik vissza (Dávid Ferenc). 5 GYŐR, székesegyház In situ és másodlagos beépítésű XIII. XV. szá­zadi feltárt kőanyag kőfaragójeleinek összegyűjtése és analógiás vizsgálata megtörtént (Kőfalvi Imre — Várnai Dezső). 6 HEGYHÁTSZENT JAKAB, Vas megye, r.k. templom Az eddig XVIII. századinak vélt kis templom külsejét 1971-ben állították helyre. Egy kis román résablak és egy palmettás pálcataggal díszített, egyébként meglehetősen töredékesen fennmaradt déli bejárat került napvilágra (354. kép). A hajó és a szentély román kori falsávokkal tagolt. A tornyon három, a barokk korban átalakított középkori iker­ablakot talált a kutatás, az ikerablakok zárkövei is helyükön vannak. A torony eredetileg maga­sabb lehetett. A belső teljesebb feltárására nem kerülhetett sor (C. Harrach Erzsébet). IPOLYTARNOC, Nógrád megye, r, k. templom A templom 1946-ban épült, miután elődjét a háború idején felrobbantották. Az új épület tata­rozásakor sok, ebben másodlagosan felhasznált román kori töredék került elő: vakolt-festett kvá­derkövek, tölcsérablakok darabjai (Horváth Aliz). JÁSZBERÉNY, volt ferences templom Tatarozáskor a barokkban boltozott gótikus templom befalazott nyílásai közül a szentély északi oldalán feltárásra és részben bemutatásra került az egyik nagyméretű ablak záradéka (Détshy Mihály). 7 KESZTHELY, Georgikon-major Az 1797-ben alapított Georgikon magtárának, a major legreprezentatívabb épületének megkuta­tása során utólagos átalakításokból kibontakozott az alul eredetileg nyitott, lábakon álló szín (Men­dele Ferenc). 8 KÖRMEND, Vas megye, r. k. templom A XV. századi oklevelekben gyakran említett templom mai képét az 173l-es és az 1938-as átépí­tés határozta meg. A külső tatarozással párhuza­354. kép. Hegyhátszentjakab, Vas megye, az r. k. templom déli homlokzata mos falkutatás a hajó homlokzatain negatív ered­ménnyel járt. A poligonális zárású szentély déli oldalán az ismert keletihez hasonló csúcsíves ablak körvonalai váltak láthatóvá. A hajófalon a párkánymagasságig előkerültek a XVIII. századi szürke-fehér kváderfestés nyomai. (Ezeket a tata­rozók két művezetés között leverték.) (C. Harrach Erzsébet.) KŐSZEG, Jurisich tér 5. A Jurisich tér keleti oldalának jellegzetes épít­ménye. Kéttraktusos, mélyen a telekbe benyúló, XVI. sz. végi, XVII. század eleji épület. A homlok­zaton karcolt, festett kék-fehér sarokarmírozás ós dőlt rovátkákból álló párkány alatti csík került elő. A kapu félköríves és elszedett volt, mellette az egyetlen földszinti helyiségnek félköríves zárású ablak-ajtó kombinációjú jellegzetes, üzletre valló bejárata került elő. Az emeleten közel négyzetes arányú egyszerű lemez-negyedkörív profilú rene­szánsz ablakok voltak. A homlokzatot félkörívek­ből álló pártázat koronázta. Az északi szárny há­rom helyiségnyi hosszúságú volt, a kapualj­szárny ennél rövidebb. A lépcső a kapualjból, annak északi falával párhuzamosan futott a ,,feke-

Next

/
Oldalképek
Tartalom