Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)

Jelentések - Erdélyi Zoltánné – Sisa Béla – Wirth Péter: Népi műemlékek védelme 1971-1972

különben a fenyők megvétele és kiválogatása vé­gett Szolnokba elmenni, végre pedig a - malmot f. é. sz. Mihály napig tökélletesen elkészítve Szept, 29.-évre meg is indítani." Ugyanez a mester több szárazmalmot épít még a városnak; így pl. 1843-ban „egyik egy kerekű kő oszlopokra épített" malom és a hozzá tartozó ma­lomház felépítését vállalja 7 hét alatt elvégezni. A helyreállítás során a keringősátor tetőszerkeze­tét mintegy 40%-os mennyiségben cserélni kel­lett. A malomház felőli részen cserélni kellett a fő- és mellék szarufákat, a híd, a talp, valamint a fiókgerendákat. Kicserélésre került a tetőszer­kezet fölé nyúló császárfa is. Az eredetivel meg­egyezően, fűrészelt tölgyfagerendából készült az új császárfa. A szétkorhadt, csillagdíszes tető­csúcsdíszt analóg példák alapján igyekeztünk rekonstruálni (309 a—b kép). A sátor és a malomház tetőszerkezetét nyaktag köti össze. Az eredeti méretek rögzítése után a csonkaszarufát és a nyaktag valamennyi elemét ki kellett cserélni. A malomház utólagosan ké­szített födémdeszkázatát megszüntettük. Tető­szerkezetének jelentős részét cserélni kellett. A be­mutatás szempontjából fontos, eredeti füstös szaru­fákat javítás után megtartottuk. Megtartottuk a malomház tetőszerkezetének délkeleti részén levő ferde szarufát is, amely a malomhoz csatlakozó el­bontott keringősátor csatlakozásának emléke. Az oromfalnál megszüntettük a macskalépcsőt, az új tetőzet az oromfal elé nyúlik. A sátor, a malom­ház és a nyaktag fedése hornyolt, fűrészelt zsin­delyből készült. A malomház gerincének és a keringősátor csúcsának fedésénél díszesen fű­részelt zsindelyt használtak. A már előzetesen fáradt olajjal telített zsindely sötétfekete színű, víztaszító, vegyszeres kezelést kapott (311. kép). Az OMF Farestaurátor Csoportja vegyszeres ke­zeléssel biztosította a keringősátorbau levő korhadt szarufavégek statikai szilárdítását, konzerválásra került az újonnan faragott esúcsdísz is. A keringő­sátor tartópillérei vakolva, a malomház falazata kívül-belül tapasztva készültek, háromszori fehér meszeléssel (310 a-c kép). Tervező: Sisa Béla; munkatársa: Tóth Csaba; az épület történeti és néprajzi feldolgozását dr. Er­délyi Zolfánné végezte (OMF); kivitelező: a Szarvasi városi Tanács V.B. Költségvetési Üzeme. A Sisa Béla által készített tervek konzulense Mendele Ferenc műteremvezető volt. 308. kép. A szarvasi szára/malom helyreállítás előtt

Next

/
Oldalképek
Tartalom