Magyar Műemlékvédelem 1971-1972 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 7. Budapest, 1974)
Tanulmányok - Kissné Nagypál Judit: Karcsa román kori templomának helyreállításáról
93/e Nyugati homlokzat. (Helyreállítási terv) va magasságát s egykori fejezetének helyét. Ez megfelel magasságban az északi hajófal sarokfejezetével; az onnan induló hevederív erre ült. Újabb adat a kelet felé bővülő hajó feltételezéséhez. A fal a fejezeten túl folytatódik, magassága megegyező a hajó falkoronáéval. Felülete a szentély felől erősen levésett. Feltételezem, hogy ezzel az északi nyaktaggal egyidős a rotunda megbontása és összekötése a hajóval. Véleményem szerint ekkor még csak a nyugati karéjt bontották el, és tágították a két oldalról szomszédos fülkék idecsatlakozó éleit a szentélyfülkénél ma is látható módon visszavésve. Ezekhez a lesarkításokhoz csatlakozott az összekötő nyaktag. Az így még épen maradt fülkében levő délnyugati s esetleg a már kialakított északnyugati bejárat sértetlenül funkcionálhatott. A feltárási eredmények vizsgálatai további kérdéseket vetettek fel. A templom nyugati képét, a kétoldalt ívsoros párkányával vízszintesen záró falszakaszt s az általa közrefogott kapuépítményt végleges homlokzati kialakításként elfogadni nem lehet. Az olasz hatást figyelembe véve sem és nem csupán formai okokból. A belsők egyértelműen kiszerkeszthető folytatása is ,,kinövi" magassági irányban a jelenlegi nyugati homlokzatot: csak a konkrét tényekre redukáltan a pillérfejezetek magasságában induló íves áthidalásokat említeném. Minden további feltételezés elméleti lehet csupán, hisz a templom eredeti terveit nem ismerjük; a már tudott s hozzá a feltárásból nyert adatokoii kívül több nem áll rendelkezésre. Úgy hiszem, hogy a templom építésének feladása s a jelenlegi ,,falegyen"-állapot között lényeges különbség nem lehetett. Sem a templombelsőben, sem a külsőben pusztulási réteg nem mutatkozott. Az előkerült maradványok a jelenlegi állapot kiegészítéseként döntő zömükben beépíthetők voltak. A belsőből kiindulva: a hajót kelet felől ,,záró" s a diadalív oldalait képező oszlopok azonos kiosztásban helyezkednek el a nyugati karzat pilléreivel. Hosszirányban közös tengelyre fűzhetők, s 8* 115