Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Borsos Béla: A „magyarországi műemlékek ideiglenes bizottságának” működése és a gyűjtemények kialakulásának kezdete

A „MAGYARORSZÁGI MŰEMLÉKEK IDEIGLENES BIZOTTSÁGÁÉNAK MŰKÖDÉSE ÉS A GYŰJTEMÉNYEK KIALAKULÁSÁNAK KEZDETE Érdekes megkeresés érkezett 1876-ban a portugál kormánytól a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszterhez, amelyben tájékoztatást kértek hazánk középkori régészetének és a honi műemlékvédelemnek állapotáról, módszereiró'l és szervezetéről. Érthető büszkeséggel töltötte el ez a messze földről érkező érdeklődés ennek az időnek —- amelyet joggal nevezhetünk a magyar műemlékvédelem hőskorának minden érdekelt munkását, régészét, éj>ítészét, a tudomány hivatott művelőjét s a lelkes műbarátot egyaránt. Hiszen ez nyilvánvaló bizonyítéka volt annak, hogy működésük máris ismert, sőt elismert, s hogy értékes taj)asztalataikat külföldön is felhasználásra, követésre méltónak vélik. A választ Henszlmann Imre a „Magyarországi műemlékek ideiglenes bizottságának előadója" szövegezte meg s ugyancsak ő állította össze az ismertetés anyagát is francia nyelven.

1 hőbben először foglalja össze a hivatalos magyar műemlékvédelem előzményeit tömören, tárgyilagosan és nagyon szerényen. Az ő ismertetését követjük mi is. A magyarországi közéjjkori éjrítészeti emlékek tanulmányozására az első komoly lendületet Kassa kiemelkedő széj)ségű gótikus emlékei — elsősorban a székesegyház — adták. Itt tartotta 1846-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Egyesülete vándorgyűlését, amelynek részvevői „meghatva ezen jeles emlékek látásától" felkérték a Magyar Tudományos Akadémiát mint állandó társulatot, vegye j)ártfogásába a fennmaradt hazai építészeti emlékeket, és őrködjék azok épentartása fölött. A következő évben a vándorgyűlést nem kevésbé ösztönző, magávalragadó környezetben, Sopronban tartották meg, ahonnan felhívásukat megismételték. 1848-ban — annak ellenére, hogy a nehéz idők a legközvetlenebb életérdekek védelmére is alig adtak lehetőséget — az akkori magyar vallás- és közoktatásügyi miniszternek egy éj)ítészeti műemlékeink felett őrködő bizottságnak alakítását javasoló tervezetet terjesztettek elő. Ebből természetesen nem lehetett semmi. A nemzet élethalál harcának elbukása, majd a súlyos j)olitikai elnyomatás jóidőre minden hasonló elgondolást lehetetlenné tett. Csak 1860. október 16-án tudott megalakulni a Magyar Tudományos Akadémia „Archaeológiai Bizottsága". A Bizottság túlságosan sokat markolt össze ahhoz, hogy a műemlékvédelem szűkebb értelemben vett területén eredményesen tudott volna munkálkodni. Eredeti célkitűzése egyaránt magába foglalta az emlékek — mégj)edig az építészet i maradványokon kívül az összes ingó műtárgyak és a föld mélyében rejtőző relikviák széles birodalmának — felkeresését, ismertetését és az azok fölötti őrködést. Később azonban az első két feladattal szemben a „megőrzés" mindinkább háttérbe szorult. A Bizottság munkája — az akadémiák természetes szemléletének is megfelelően a kitűnő jmblikációk megjelentetésére szorítkozott. A műemlékvédelem feladatkörének már hatásos jogi szabályozás hiányában sem felelhettek volna meg. Ilyen előzmények után alakult meg 1872. április 11-én egy a magyar országgyűlés által megszavazott pénzaktpon és a magyar vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete és j)ártfogása alatt a Magyarországi M űemlékek Ideiglenes Bizottsága. Ez a bizottság volt a hivatalos magyar műemlékvédelem első biztos alaj)okon nyugvó hivatali szerve, amelynek működése óta, utódai szorosan kajícsolódva egymáshoz, szakadatlan láncolatot alkotnak a jelenleg működő Országos Műemléki Felügyelőségig. Már a Bizottság működésének első napjaiban megtaláljuk a hivatali munka támaszát kéjiező és később nagy arányokban kifejlődő gyűjtemények csíráit, amelyeknek kialakulástörténetét a következőkben szeretnénk nyomon követni. Ez a kialakulástörténet természetesen csak az egész hivatali szervezet működésmódjának hátterébe ágyazva vizsgálható megfelelő módon. A miniszter mindenekelőtt a Bizottság elnökét nevezi ki Szalay Ágostonnak, a jíesti kir. tábla tanácselnökének s az akadémia levelezőtagjának személyében 1872. április 4-én.'

2 Szalay ez időben már túl van élete delén. Rendkívül sokoldalú egyéniség, akinek fő jellemzője a történettudományok és a művészetek iránti érdeklődés, ezek mellett vérbeli gyűjtő. Kora ifjúságától kezdve gyűjti a magyar történelem és művészettörténet kiemelkedő értékű tárgyi emlékeit, elsősorban okleveleket. Gyűjteményeinek tudományos feldolgozásában — amelyről haláláig nem mond le rendkívül terhes és változatos közhivatali pályája VA