Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Jelentések - Szakál Ernő: Az Országos Műemléki Felügyelőség kőszobrászati helyreállításai 1967-68

464. kép. Sopronborpács. R. k. templom donátor szobrocskája konzerválás után SOPRONHORPÁCS, donátor szobra A sopronhorpácsi r. k. templom román kori kapuzatának bal oldali homlokzati fülkéjében levő kisméretű donátor szobrocska állaga erősen rom­lott, ezért a további pusztulás mérséklése érdeké­ben a szobrocskát, valamint a kapubéllet egyik oszlopát — bizonyos fokig kísérletképpen — Pan­tarollal konzerváltuk (464. kép). SZARVAS, Tessedik-síremlék A szarvasi temetőben áll Tessedik Sámuel 1821­ben készült klasszicista síremléke. A puhamészkő­ből készült sírkövön és vázán sérülések és mállások, kisebb hiányok az esztétikus megjelenést nagyon lerontották. A sírkövet megtisztítottuk, a hiányzó részeket pótoltuk, majd az emléket mésztejjel konzerváltuk. SZEGED, Kálvária A szegedi minorita templom mellett álló Kál­vária-szoborcsoport egyik alakja rongálás követ­keztében több darabba tört. A nívós formakép­zésű szobrokon a korábbi javítások nagyon kedvezőtlenül jelentkeztek, és nem volt megnyug­tató a feszület állaga sem, melynek függőleges keresztszárát téglafalazattal fogták körül, vízszin­tes szára pedig fából készült pótlás volt. A hely­reállítás során a darabokra tört Mária Magdolna­szobor töredékeit összeépítettük, az általános benyomást zavaró hiányokat pótoltuk, és a feszü­let szárait újrakészítettük az eredeti corpus beépí­tésével. SZOMBATHELY. A székesegyház főoltárának szobrai A szombathelyi székesegyház főoltárán, a fő­párkányon levő szobrokat favázakra, helyszínen fel­hordott gipszből mintázták. Miután a fából faragott sugárkoszoritban és a kitámasztó elemek faanya­gában, továbbá a gipsz szobrok favázában volt élő rovarfertőzést a faszobrász-részleg mérgezéssel hatástalanította; a kőszobrászrészleg a gipsz szob­rok belső üregeit sellakos átitatás után rneszes­gipsz kasírozással megerősítette. TAC. A nytnplwieumok helyreállítása A Tác-fövenyjmsztai ásatások (régész: dr. Fitz Jenő) feltárták a római kori Gorsium több épü­letének, és többek között két nymphaeumnak a maradványait. A díszkutak helyreállításának alap­elve az in situ részek védelme és egy részleges, anastylosisszerű rekonstrukció. (Tervező: dr. Haj­nóczy Gyula.) Míg az egyik nymphaeumnál a kiegészítés csupán a postamens hiányait pótolja, a másodiknál a nyugati sarok pillérszerűen kiemel­kedő rekonstrukciója a homlokzati rendszert érzé­kelteti. A kiegészítő, átfaragott részek elkészültek, az elhelyezésre 1968 második felében került sor. VESZ PRÉM, 3zentháromság-szobor A Biró Márton püspök által 1750-ben állítta­tott Szentháromság-szobor helyreállítási munkáit a veszprémi várban 1967-ben kezdtük meg. A tér járószintjének többszörös átalakításával a Szent­háromság-szobor ballusztersorát és lépcsőit is átépí­tették. A mai térnívóhoz alkalmazkodás érdeké­ben először leemeltük a korlát postamensein állott szobrokat, majd elbontottuk a megemelt bábos­korlátot és annak alépítményét. A visszahelyezés során a padkaszerű megemelést elhagytuk, és az emlékmű eredeti alsó síkjához alkalmazkodva új alapokra helyeztük el a balluszteres korlátot, puha­mészkő faragványokkal pótolva a hiányzó ballusz­tereket és fedköveket. A szétcsúszott lépcsőket a visszahelyezés után vörösrézkapcsokkai fogtuk össze. A szobormű és a korlát közötti földfeltöl­tést kiemeltük, annak helyébe franciabetont tet­tünk durva felületű műkőborítással, a csapadék­vizek elvezetésének biztosítására. A helyszíni mun­kák folytatására 1970-ben kerül sor a szobrok és az obeliszk helyreállításával.

Next

/
Oldalképek
Tartalom