Magyar Műemlékvédelem 1967-1968 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 5. Budapest, 1970)

Tanulmányok - Dávid Ferenc: Gótikus lakóházak Sopronban

homlokzati fala vágja el. Az utcai szoba nyílásrendszere és elrendezése a Templom u. 9-ben tisztázható volt. Különös épségben maradt meg a két, egykor nyílás nélküli oldalfal, a D-i és az É-i. Rajtuk, első vakolatrétegként vízszintesen egymásra fektetett gerendák lenyomatát tártuk fel. A gerendák kb. 12 cm átmérőjűek lehettek. Az illesztési nyomokon kívül beerősítés nyomát nem találtuk. Az utcai homlokzati fal belső síkját a későbbi átépítések szinte teljesen eltüntették, a néhány tenyérnyi épen maradt felületen, a sarkok mellett, hasonló gerendáknak nem volt nyoma. A homlokzati nyíláscsoport rendkívül érdekes volt: olyan lépcsőzetesen épülő áthidaló sorozat, mely a falvastagság nagyobb részét kiváltotta, s így a nyílások aztán egy viszonylag vékony falban helyezkedhettek el (106- 107. kéj)). A külső befoglaló forma a szobaszélességnél alig keskenyebb nyomott félkörív volt, melynek zárása már az oromzat területére nyúlott be. Ezt a formát a következő, alaprajzilag ugyancsak 11,5x11,5 cm-es második lépcső ismételte meg. A harmadik lépcső vállmagasságban elválott az előzőtől, s három háromkaréjt alkotott. Közülük kettőnek jórészét megtaláltuk, míg a harmadiknak csak a csúcsa került elő, jóval alacsonyabban, a középső háromkaréj válla magasságában. A középső háromkaréj a tőle E-ra fekvőnél is valamivel magasabb és tágasabb volt. E két háromkaréj között minden valószínűség szerint nem futott le elválasztó pillér, ezek közös konzolra futhattak le. A harmadik, alacsonyai)!) ív csúcsának csak mintegy 10 cm-es darabja maradt épen, mely a pontos kiszerkesztéshez nem volt elegendő. A meglevő ívdarabok ugyanis mutatnak bizonyos egyenetlenséget, amit a falazás nehézségeire, a vakolás torzításaira vezethetünk vissza. Ë harmadik harmadban a csúcs alapján feltételezhetünk egy egyszerű csúcsívet is, s a háromkaréjos megoldás mellett inkább csak formai szempontok szólnak. A középső háromkaréj D-i íve alatt fennmaradt a következő sík egy töredéke is, egy kisméretű csúcsív, mely már elszedett volt. Benne még egy lépcsővel mélyebben vakolt felületet találtunk. Ez a csúcsív már a konkrét nyílások része lehet: feltételezhetünk egy olyan hosszú, álló formátumú, rézselt keretű és egyenes zárású ablakot, mely fölött ez a vak csúcsív díszítő orommező volt, s amelynek üvegsíkja a csúcsíven belüli síknak felel meg. Hasonló ablakot a középső háromkaréj másik oldalán is elkéjjzolhetünk. Az E-i magas háromkaréj alatt két ilyen ablak nem lehetett, mert ez kisebb szélességű volt, A motívum eredeti nyílásairól többet nem sikerült megtudnunk. A kisebb D-i csúcsív vagy háromkaréj alatt bizonyára más típusú nyílás volt, s ez a kisebb ív a belső valamilyen osztását tükrözi. A belső oldalfalakon egy ilyen osztásnak mindenesetre nem találtuk nyomát, így a válaszfal csak olyan, könnyebb szerkezetű, lehetett, amely a szoba egyébként egységes faszerkezetét nem módosította. Valószínű, hogy a belső osztás a szoba építészeti egységét sem bontotta meg. A két épület tárgyalt alaprajzában a népi építészetben máig használatos három részes lakást: a szoba—konyha—kamrás elrendezést ismerjük fel. Az utcai helyiség szobajellege kétségtelen. A harmadik helyiség, mint a Templom u. 5-ben talált, s kb. 150 — 200 éves fennállása alatt alig elszíneződött festése bizonyítja, nem gazdasági helyiség. Ennek ellene mondana a hozzákapcsolt árnyékszék is. A kamra, ahogy ez a népi épületekben még e században is szokásos volt, az utcai szobánál alacsonyabb rendű lakó-funkciókat is ellátott, s főképp tárolóhelyül szolgált. Típusunkban ezt a hátsó helyiség lakójellegén kívül a faburkolatos szoba és a vakolt-meszeit kamra közti differencia is érzékelteti. A középső helyiség így a konyhával kell, hogy azonos legyen. A népi épületek ma ismert típusainak jó részében, így Sopron környékén is, a konyha keskeny, hosszúkás téglány alaprajzú. A téglány belépés felőli oldala a pitvar, amelyből a szobába, illetve a kamrába ajtó nyílik, hátsó, a bejárattól távolabb eső, s valamilyen módon elzárt, elkülönített rész a (valaha) szabadkéményes sütő-főző rész. A másik népi típus, melyben a konyha alaprajza jóval tágasabb, a négyzethez közel-állóbb az ún. „Rauchstube"-s ház.

12 Itt az alaprajz ugyancsak háromosztatú, a konyha nem szolgál pitvarként, hanem minden helyiség az udvar felől közelíthető meg. Az összekötő nyílások, amelyek a konyha és a szoba, illetve a kamra között vannak, másodlagos jelentőségűek, rendkívül alacsonyak, csak átbújó nyílások. A vékony, téglány alakú konyha Sopronban a XVI —XVII. sz. ma még pontosabban meg nem határozható időszakában jelenik meg. A tágas, négyzetes konyhaalaprajzot korábban biztosan nem Rauchstube-s területen is megtaláljuk: így Túrkeve - -Móricpusztán.

13 A konyha tágas, négyzetes alaprajzát így nem tekinthetjük döntő jegynek. Eligazodást a bejárati rendszer tisztázása jelenthetne. A belső lépcsős elrendezés a belsőmagyarországi kemencés, akülsőfolyosós, a Rauchstube-s rendszer mellett szólna, Jelenlegi kutatásaink alapján nem dönthetjük el, hogy a két rendszer közül melyiket kell típusosnak tekintenünk. Bizonyos az is, hogy a népi építészetben földszintes formában megvalósuló alaprajz a ház emeletesedése következtében is módosul. így a belső lépcső, amely az udvari homlokzatról indul, az ellenkező oldalon érkezik meg, ott, ahol a tűzhelynek kell elhelyezkednie. A pitvar mindenképpen az udvari homlokzattal párhuzamos, s ezt a területet csak a konyha mélységén keresztülvágva lehetett megközelíteni. A külső lépcsős elrendezésnek is lehetnek tisztán városi okai: a kamra könnyen válhatik a szűkebb családtól idegen személyek lakásává, s ebben az esetben a külső folyosó igénye indokolt. Befejezőleg meg kell említenünk, hogy Sopron beletartozik abba a DNy—ÉK irányú határral elválasztott területbe, amelyre a Rauchstube jellemző.

14