Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében (1847-1949)

A MAGYAR MŰEMLÉKVÉDELEM FEJLŐDÉSE A JOGSZABÁLYOK TÜKRÉBEN (1847-1949) A jogszabályok minden társadalmi rendszerben az adott társadalom fejlődését, eszméit, anyagi fejlettségét tükrözik. Mivel a jogszabályok maguk hosszas előkészítési folyamat eredményeképpen jönnek létre, egy-egy törvényben felfedezhetők a kompromisszumok, a belső ellentmondások, a haladó és a fejlődést gátló erők harcának nyomai. A magyar műemlékvédelem fejlődését is végigkísérhetjük a jogszabályok tükrében. A műemléki jogszabályalkotás figyelemmel kísérése, a törvényjavaslatból törvénnyé válás folyamatának elemzése, egyes esetekben a törvényjavaslatok elhalása olyan jellemző momentumokra mutat rá, melyek a felszínen nem látható küzdelmekre utalnak, melyek azt bizonyítják, hogy valamely jogszabály megalkotására csak abban az esetben kerülhet sor, ha annak előfeltételei már megérettek, s csak olyan jogszabályt lehet alkotni, mely az adott társadalmi rendszer igényeit kielégíti. Megfigyelhető, hogy bár a műemléki terület kiváló szakemberei koruk általános szemléletétől a szakmai kérdésekben el tudnak szakadni, az alajwető társadalmi elvek őket is kötik, azok áttörését meg sem kísérlik. A jogszabályalkotás elemzése során azt is lemérhetjük, hogy a korszellem nem ismer országhatárokat, hogy egy adott jogszabály létrejötténél a belső szükségesség mellett milyen nagy szerepet kap más országok tapasztalata, hogyan hatnak a már megalkotott törvények az újonnan létrehozottakra. A MŰEMLÉKI TÖRVÉNY MEGALKOTÁSÁÉRT VÍVOTT KÜZDELEM IDŐSZAKA Magyarországon a műemlékek védelme először mint a talált kincs tulajdonjogának kérdése merült fel. Kezdetben a talált kincs — mint minden gazdátlan dolog — a királyt illette. A XVIII. században született rendelkezésekben azonban már a kincsleletnek a találó, a kincstár és a telektulajdonos közti egyenlő arányban történő felosztása szerepel. A XVIII. század végén a régi pénzek és érmék császári gyűjtemények részére megfelelő kártalanítás ellenében történő átadásának elrendelésével a tulajdonjogi kérdések mellett már a művészeti és a tudományos szempontok is jelentkeznek. A magyar műemlékvédelem az osztrák önkényuralom ellen vívott harcban bontakozik ki. Kezdeti eredménye volt az egyes hazai múzeumoknak és egyetemeknek a kincsleletből biztosított részesedési joga. A magyar társadalom érdeklődése fokozatosan nő a műemlékek iránt. 1841-ben Pulszky Ferenc hívja fel a közvélemény figyelmét a műemlékek védelmére. 1846-ban a Magyar Orvosok és Természetvizsgálók Kassán megtartott ülésükön vetik fel a hazai műemlékek fenntartásának szükségességét. Az 1847. évi soproni nagygyűlésükön az Archeológiai Szakosztály határozatot hoz arra, hogy a megyék és a városok ,,az országgyűlésre küldendő követeiket oly törvény alkotására utasítsák, hogy minden, a föld gyomrából napfényre kerülendő régi maradványok és kincsek belső becsük megváltása mellett a Nemzeti Múzeum számára hivatalosan megszereztessenek". A szakosztály legfontosabb feladatnak tartja, hogy ,,az ős-, akár a közéjikorból Magyarországban felfedezett régiségek és műemlékek az archeológia és illetőleg történettan számára megőriztessenek és semmi szín alatt az országból ki ne vitessenek".

1 1847-ben a Magyar Tudományos Akadémia Henszlmann Imre javaslatára felhívást ad ki a műemlékek védelmére. A Tudományos Akadémia felhívását a nemzeti becsületet szívén viselő magyarokhoz intézte, hivatkozva arra, hogy a nemzeti múlt ereklyéiből „sokat megemésztett az idő, még többet a belháborúk évei s legtöbbet az értetlenség, lelketlenség és kegyelethiány", de ha a hazafiak figyelme a régi emlékek irányába fordul „még igen sok mentethetik meg az elenyészéstől". A felhívás hazafias kötelességnek minősíti a meglévő emlékek fenntartását, megóvását, s az emlékek lajstromba vétele céljából azokról tájékoztatás beküldését kéri.

2 Ugyanebben az időszakban sorra jelennek meg Schede! Alajos felhívásai a hazai lapokban a műemlékek megvédésére. Jellemző a közgondolkozásra, hogy a szabadságharc viharos időszakában Kossuth Lajos, mint az Országos Honvédelmi Bizottmány elnöke, rendele-