Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Tanulmányok - Mendele Ferenc: A túristvándi vízimalom

188. kép. A vízimalom az 1930-as évek közepén szélső tengely a hengerszékes búzajáratokat, a középső a sárospataki kövekből készült tengelyköves darálót hajtotta. A lisztőrlés fent vázolt korszerűsítése tette szükségessé az ún. duplafelvonó készítését is (ennek segítségével lehet az őrleményt a szitarendszerre felvinni), ami a tetősík ÉK-i oldalán jelentkezve az épület tömegét, a DK-i oldalon pedig (zárt-erkély- szerűen kiugorva) a malom homlokzatát is részint megváltoztatta. Ezzel egyidőbena malomépület belső világításához dinamót szerelnek fel, és az addig hornyolt fenyőzsindely helyett eternitpala tető189. kép. Gyaloghíd a víziláda fölött (1962) fedést készítenek.

9 A tetőfedő anyag kicserélése azért volt elengedhetetlenül szükséges, mert az új technológiával a sík- és hasábszitákat a padlástéren helyezték el (188. kép). 1929-ben — a Túr szabályozásakor — a malmot le akarták bontani. A háromkerekes vízimalom helyett négyhengeres műmalmot Ígértek a tulajdonosnak, aki azonban a malmot „réginek tartva" az egyezséget nem fogadja el.

10 A folyómeder szabályozásával a víz mennyiségét a sonkádi zsilippel ellenőrizhették, ezért a fölöslegessé vált (a „nagy vizet" levezető) kétkapus zsiüpet 1932—33-ban elbontják. (A „fluderkapu" nyoma a víziládától keletre még ma is látható.) Ugyanebben az évben az addig csak facölöpökön álló malomházat a DK-i és a DjSTY-í oldalon csömöszölt betonalapra, a tó felőli oldalon pedig vasalt betonlábakra állítják. (Ezt az átépítést szintén a Túr szabályozása tette lehetővé és indokolttá.) 1933-ban bontják el az ENY-i oldal végigfutó alsó faerkélyét is. A fából készült malom — az állandó karbantartás mellett — 4—5 évenként nagyobb javítást igényelt (elsősorban a víziládánál, nehogy a víz megszökjön), de újabb és kisebb módosítást ez csak 1943-ban jelentett. A vízikerekek által fölcsapott víz az EK-i oldalfal deszkázatát ugyanis elkorhasztotta, ezért az új deszkaborítást az eddigiektől — és a másik oldaltól — - eltérően a gerendáváznak nem a belső, hanem a külső oldalára erősítik föl. (A tartósság érdekében az új borítást nem fenyődeszkából, hanem tölgyből készítik.) 1943-ban javítják ki utoljára a víziládát is, és kicserélik alsó fagerendáit („talpfáit"). 1945-ben elbontják a szekérhídat és szilfából új gyaloghídat építenek a víziláda fölött (189. kép). 1945-től 1949-ig a helyi szövetkezet, majd 1952-ig a termelőszövetkezet használta a vízimalmot. (1947-ig még lisztet őröltek a malomban, 1950-ben már csak daráltak, 10—15 mázsát naponta.) 1952-ben a még használható berendezés nagy részét leszerelik (190—191. kép) és elszállítják. Rövid ideig raktározásra is felhasználják a malomházat. Az elhagyott, használaton kívüli épület ettől kezdve romosán pusztult és a helyreállítás megkezdésekor, 1962-ben már összedőléssel fenyegetett (192. kép). A romos vízimalom helyreállítása ezért a felújításon, az elkorhadt faanyag kicserélésén túlmenően helyenként rekonstrukciós feladatot is jelentett.

11 A kivitelezést a támfalak, az alapfalak, a víziláda és a kerékcsatornák, valamint a zsilipek helyreállításával kezdtük meg. A vizet összegyűjtő és azt a „szivárványba" vezető vízgát tölgygerendái teljesen elkorhadtak (193. kép). Az új vízgát vasbeton támfallal épült, amit a külső, látható felületen tölgyfapallókkal burkoltunk le (194. kép). A monolit vasbetonlemezt és a zsaluzáshoz is felhasznált külső faburkolatot felül az eredetivel megegyező keresztmetszetű koszorúfa fogja össze.

12 A vízgát támfala — kisebb magassággal — a szivárvány két oldalán is folytatódik. Ezt a támfalat — ugyanígy a malomház Ny-i sarkától