Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)

Jelentések - Borsos Béla: Az Országos Műemléki Felügyelőség igazgatási munkái (1963-1966)

tabban feladatává tette egyrészt a társadalom műemlékvédelemmel kapcsolatos felfogásának s annak alakulásának gondos figyelemmel kísérését, másrészt adott esetekben aktív befolyásolásának kérdését. Bár a széles néprétegek műemlékbarát felfogása, sőt ennek állandó erősödése nem vonható kétségbe, e téren mégis rendkívül sok a tennivaló. A második világháború befejeződése után a műemlékvédelem nemcsak hazai, de világviszonylatban is valóságos reneszánszát éli. A műemléki városok soha el nem képzelt pusztulása gyökeréig mozgatta meg a köztudatot a mentés, a segítés erőinek ébresztésére. De nagy lépéseket tett előre a műemlékvédelem elmélete és gyakorlata is. Az eredményeket nemzetközi értekezletek rögzítették le, foglalták határozott keretekbe. Az elméleti munkából a magyar műemlékvédelem is alaposan kivette a részét, amint ezt a legilletékesebb helyeken megállapították, és méltányolták. Az elvi elméleti előrehaladással azonban éppen annak állandó gyorsulása miatt a közvélemény nem tudott lépést tartani. A szaktudomány túlságosan előrefutott, a művelt közvélemény pedig „leszakadt" tőle. Ez véleményünk szerint azoknak az elszomorító sajtóhangoknak és egyéb nyugtalanító megnyilvánulásoknak az alapvető magyarázata, amelyek az alapjában műemlékbarát közvélemény mellett itt-ott mégiscsak felszínre jutottak, s jelezték azt, hogy e téren még sincsen minden teljesen rendben. Ennek a lemaradásnak a felszámolása, a közvéleményben a helyes műemléki szemlélet kialakítása, elterjesztése természetesen nem lehet egyedül az igazgatási osztály feladata. A cél érdekében fel kell használnunk az ismeretterjesztés és művelés minden eszközét (népszerűsítő kiadványok, előadások, ankétok, film, televízió stb.). A maga területén azonban — a társadalmi szervek elsősorban a Műemléki Albizottságok felhasználásával - az elmúlt időszakban az igazgatási osztály is igyekezett a tőle telhetőt megtenni. Ezt szolgálta az 1966 szeptemberében Szigetváron megszervezett Műemléki Albizottsági tanácskozás is, amelynek ezért választottuk mottójául azt, hogy „legyen a műemlékvédelem közügy". Az országos tanácskozás számtalan fontos műemléki probléma felvetésével és megbeszélésével remélhetőleg segített közelebb hozni egymáshoz a szakköröket és a társadalmat . Jelentékenyen érinti az igazgatási tevékenységet a „műemléki környezet", a műemlékileg védett területek pontos körülhatárolása és a védő szankciók jogerőre emelkedése. Ezek az intézkedések természetesen az igazgatási feladatok nagy megsokasodásában is jelentkeznek. A nagy összefüggő védett területek, mint a budai Várnegyed, Sopron, Eger, Győr belvárosainak meghatározása, s az itteni építési tevékenység műemléki ellenőrzés alá vonása önmagában még nem oldja meg e területek megmentésének, gazdag történeti és városképi értékei kibontakoztatásának feladatát. Ehhez egységes nagyszabású rekonstrukciós tervek elkészítésére, anyagi alapjaik megteremtésére és végrehajtásuk következetes keresztülvitelére van szükség. A budai Várnegyed és Sopron belvárosa biztató kezdetek, de megoldatlan még teljesen pl. a győri városmag sorsa, amelynek adottságai sokban eltérőek az előbbiektől (kicsi, nehezen korszerűsíthető, nagyrészt magántulajdonban álló házacskák halmaza). Egységes és gyors rendezés, nagy anyagi erőforrások nélkül itt a puszta igazgatási munka szinte megoldhatatlan nehézségek előtt áll. Az elmúlt időszakban arra törekedtünk, hogy a városrendezés és a várostervezés kapcsolatait az igazgatási tevékenységgel minél jobban megszilárdítsuk. Ezzel kapcsolatban utalnunk kell munkánk igen nagy nehézségeire is. A műemléki értékek megmentése ugyanis könnyű feladat abban az esetben, ha a messze távlatokba előre mutató tervezés velük, mint adottságokkal számol, létezésüket előre figyelembe veszi, és őket a jövő elképzeléseibe mint értékeket beleilleszti. Ezzel megvalósítható az ún. „megelőző műemlékvédelem" egyedül célravezető módszere. Ezzel ellentétben azonban sajnos sokszor az történik, hogy nagyszabású tervezési koncepciók nem számolnak a védett emlékek megtartásával, ezeket figyelmen kívül hagyva akarják alakítani a jövőt. Néha már a megvalósítás egész apparátusa mozgásban van akkor, amikor a védett emlékek figyelmen kívül hagyása, veszélyeztetettsége napfényre kerül. Az ilyen „kész helyzetek" megváltoztatása, jó irányba fordítása a legtöbbször csak súlyos megalkuvások árán vagy egyáltalában nem sikerül. Szomorú példa erre a legújabb időből Hódmezővásárhely főterének tönkretétele az ún. Otemplom környezetében. Ezért tartottuk és tartjuk tehát nagyon lényegesnek, hogy a műemléki igazgatás a lehetőségeinek megfelelően aktívan és mozgékonyan figyeljen minden olyan elképzelésre és megmozdulásra, amely a védett műemléki anyagot érinti, és a szükséges intézkedéseket jó előre tegye meg. Ha a műemléki igazgatás elmúlt négy esztendején végigtekintünk, a sok nehézség láttán sem érezzük ezt a tevékenységet eredménytelennek. A nehézségek egy részén már az elmúlt időszakban sikerült úrrá lennünk, más részük eredményes megoldására pedig megvannak az elképzeléseink és a szükséges eszközcink. Borsos Béla