Magyar Műemlékvédelem 1963-1966 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 4. Budapest, 1960)
Tanulmányok - Barcza Géza: A magyar műemlékvédelem fejlődése a jogszabályok tükrében (1847-1949)
Az első magyar műemlékvédelmi törvény tervezetet igen pozitívan kell értékelnünk. Ebben a korban ezt kezdeményezni nemcsak hazafias cselekedet volt, hanem jelentős művészeti és tudományos célt is szolgált azáltal, hogy az illetékes szervek figyelmét a műemlékek védelmére irányította, s felhívta az országgyűlést a műemlékvédelmi törvény előkészítésének fontosságára és sürgősségére. Nyilván ennek a tervezetnek is volt köszönhető, hogy ha műemléki törvény megalkotására nem is került sor, de egyes törvényekben már feltalálhatók a műemlékek védelmét elősegítő rendelkezések. Az 1868. évi LVI. törvénycikk például lehetővé teszi, hogy Buda és Pest területén kisajátítások útján biztosítsák a történeti emlékek megmentését. A fejlődés újabb eredménye, hogy 1869-ben Henszlmann Imre, Mohács képviselője terjeszt elő törvényjavaslatot az emlékek fenntartása ügyében. 6 Törvényjavaslata ,,a történeti és műemlékek és régiségek fenntartásáról, biztosításáról és kijavításáról" szólt. Az 1866. évi tervezet és Henszlmann 1869. évi törvényjavaslata eltérő szóhasználattal él. Míg az 1866. évi tervezet egyrészt történeti építményeket, másrészt művészeti építményeket külön böztet meg, addig Henszlmann történeti emlékek és műemlékek fogalmat használ. Mi, akik a ,,műemlék" fogalmat azonosítjuk az ingatlan emlékekkel, könnyen abba a téves hiedelembe eshetünk, hogy Henszlmann meghatározása nem helyes. Pedig nem így van. Henszlmann itt a történeti és művészeti emlékek fogalmat használja, s a művészeti emlékeket nevezi rövidítve műemlékeknek. Vagyis az 1866. évi tervezet és az 1869. évi törvényjavaslat egyaránt a történeti és művészeti beccsel bíró emlékek és a régiségek védelmét kívánta biztosítani. A műemlék fogalma ezek szerint kezdetben leszűkített értelmet kapott, ebbe a kategóriába csak a művészeti értékű emlékeket sorolták be, és külön kategóriaként szerepeltek a történeti jelentőséggel bíró emlékek. Hangsúlyoznunk kell azonban, hogy Henszlmann javaslatában is az ingatlan emlékek két kategóriája mellett egyaránt szerepelnek az ingó emlékek, az ún. régiségek is. A törvényjavaslat 10 pontban foglalja össze a legfontosabb elveket és a szükséges tennivalókat. A védendő építmények tételes felsorolása a törvényjavaslatban nem szerepel, ehelyett általában rögzíti le a történeti építményekre és a műemlékekre vonatkozóan, hogy azok „országos védelem és a kormány felügyelete alá helyeztetnek". A védelem formájáról is tartalmaz intézkedést a törvényjavaslat. Egyrészt a fenntartás kötelezettségének a tulajdonosra hárításával, másrészt egy BudaPesten székelő országos régészeti felügyelőség felállításával kívánja az emlékek „felkeresését, felállítását, lerajzolását, javítását, fenntartását és kisajátítását" megoldatni, s a felügyelőség mellett országos régészeti tanács felállítására is javaslatot tesz. A felügyelőség szervezetében egy országos felügyelő, egy titkár és egy levéltárnok működését tartja szükségesnek. Az országos régészeti tanács közegeiként tiszteletbeli konzervátorokat és levelezőket kíván foglalkoztatni. Az országos régészeti felügyelőség feladata a javaslat szerint nemcsak a történeti és a művészeti emlékek védelme, hanem „a történeti és műbeccsel bíró ingó régiségek" fenntartása és azok múzeumok számára való megszerzése is. A törvényjavaslat a régészeti felügyelőség működését a vallás- és közoktatásügyi miniszter felügyelete alatt tartja kívánatosnak. Henszlmann javaslata az emlékek védelmében lehetővé kívánja tenni, hogy ha „a birtokos azokat fenntartani és koruk szerinti stylben kijavítani nem bírná, vagy nem akarná, azok az állam intézkedése alá esnek, s ezen esetben nemcsak az építmények, hanem azok területének kisajátítása is a kormány részéről az 1869. évi LV. törvénycikk értelmében foganatosíttatható". A javaslat gondoskodni kíván az országos szervezet fenntartásához, a tételesen meghatározott feladatok ellátásához, a régiségek megvásárlásához és a kisajátításhoz szükséges pénzügyi fedezetről is, s annak megszerzését az országgyűlés útján a vallás- és közoktatásügyi miniszter feladatává kívánja tenni. A törvényjavaslat szakítva az ajánlásszerű jelleggel, szankciókat is életbe akar léptetni az emlékek megvédésére, kimondja, hogy „megkárosításuk tilos, a kártevők rendőri úton fenyítendők". A javaslatban megtalálhaté) a korra jellemző purista felfogás hatása, mely az emlékek védelmét elsősorban a koruk szerinti „stylben" történő kijavításban látja. Henszlmann Imre az országgyűlésen beterjesztett törvényjavaslatához részletes indokolást fűzött." Ebben tételesen meghatározta az ingatlan és az ingó emlékek körét. A tételes felsorolást még külön megtoldja egy végső sum mázassal: az ingó emlékekre - „szóval minden néven nevezendő régi történeti, vagy művészeti beccsel bíró régiségek"; az ingatlan emlékekre — „szóval minden néven nevezendő meghatározott helyhez kötött építmények". A védettséget Henszlmann hasonlóan az 1866. évi javaslathoz, a római kor előtti, a római kori és a középkori emlékekre kívánja törvényileg kimondatni. A szervezet felállításának szükségességét Henszlmann azzal is indokolja, hogy a Bécsben székelő „középponti régészeti bizottmány" működése idején Magyarország területén nagyobb mérvű volt az emlékek védelme, mint akkor, amikor e szerv működését megszüntette. Ebben az időben e feladatot ugyanis lényegileg egyetlen hatósági jogkörrel felruházott szerv sem látta el. A gyors és erélyes segítséget Henszlmann azért is tartotta szükségesnek, mivel a vasútépítés következtében előkerült régiségeket törvényi védelem hiányában nagymértékben külföldre vitték, ahelyett, hogy azok a magyar tudományos életet szolgálták volna. Ugyanakkor számtalan építészeti emlék esett áldozatul naponként a megnemértésnek és a közönynek. Henszlmann Imre 1870 január 31-én újra interpellált az országgyűlésben a műemlékek védelme ügyében. 8 Az interpellációra a kolozsvári régi városfalak elrendelt lebontása adott okot, s ennek kapcsán ismét felhívta az országgyűlés figyelmét a