Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

A KORSZERŰ RÉGÉSZET] KUTATÁSOK SZEREPE A MŰEMLÉKVÉDELEMBEN Századunkban a történeti érdekló'dés egyre növekszik, egyre árnyaltabb elméleti és gyakorlati kutatásokat követel. A régészet aránylag fiatal tudománya a XVIII. század óta eró's fejlődésnek indult, s egyrészt mindinkább differenciálódott, másrészt mind átfogóbb eredményekre jutott. Természetes, hogy korunk már említett történeti igénye közepette a régészet állandóan szélesedő távlatok megnyitása és megbízható magyarázata felé törekszik. Ezáltal kettős cél adódik. Az egyik a lehető legalaposabb és legaprólékosabb vizsgálatok, elemzések irányába mutat. A föld rendkívül bonyolultan, de egyúttal hitelesen őrzi a múltat, annak gyakran szinte leheletnyi rezdüléseit is. A legkisebb részlet megfigyelése, rögzítése, meghatározása is elengedhetetlen követelmény. A technikai fejlődés, valamint a régészet elméleti és gyakorlati tapasztalatainak halmozódása e rendkívül fontos aprómunkát folyton csiszolja, tökéletesíti. A hajszálerek felé igyekvő mély behatolás azonban csak akkor lehet igazán eredményes, ha általa közelebb jutunk a történelem vérkeringésének minél alaposabb és a nagy összefüggéseket feltáró ismeretéhez, értékeléséhez. A második cél tehát a múlt teljes életének megragadása, mégpedig a helyi megnyilatkozásokból kiindulva az egyre szélesebben gyűrűző általános fejlődés felé. Mivel az ásatások legtöbbször nem egy, hanem több egymásra rétegződő vagy egymást átható történeti kort tárnak fel, a szóban forgé) szintetikus feladat megoldása szükségszerűen lép előtérbe. Az elmondottakból kitűnik, hogy a régészet a történelem apró mozzanataitól fokozatosan vezet át az élet mozgásainak nagy vonalaihoz, a tárgyi leletektől a gazdasági, társadalmi és műveltségi összefüggésekhez, a helytörténettől a településtörténethez. Természetes, hogy a történeti igényű műemlékvédelem számára a korszerű régészet igen gyümölcsöző és rendkívül sokrétű támogatást, ösztönzést jelent mind az egyes építészeti objektumok fejlődésének, mind a te lej) ül és építészeti vonatkozásainak feltárása szempontjából. Az emberi életet történeti és földrajzi tényezők alakítják, kötik bizonyos helyekhez. így sok esetben tapasztalható, hogy a tenrpülések azonos földrajzi pontokon századokon, sőt évezredeken át kisebb-nagyobb megszakításokkal vagy azok nélkül folytonosak, mintegy egymásra rétegződnek. Európa városainak története ezt egyértelműen bizonyítja. De szűkebb méretekben ugyanez figyelhető meg az egyes épületek esetében is. Az építészettörténet kutatása számáráé jelenség régen ismert s tevékenységének mindenkor egyik legérdekesebb területe volt. Az egyes korszakok hol többet, hol kevesebbet változtattak, alakítottak az épületeken, melyek gyakorlati rendeltetése, szerkezeti és művészi megfogalmazása sokszor támasztott újabb igényeket. A történelem viszontagságai, elemi csapások pedig gyakran okoztak részleges vagy teljes pusztulást. Az élet azonban legtöbbször ismét kivirágzott a romok közt vagy fölöttük, s új épület keletkezett, mely magában foglalja vagy tovább fejleszti, néha alapvetően megváltoztatja a régit. Az épületek így a történelem és a művészet hosszabb-rövidebb fejlődési szakaszairól, az emberi gazdaság, társadalom és kultúra mozgásáról, szétágazásáról, kisebb-nagyobb rezdüléseiről adnak közvetlen képet. Mindezeket általában a falak, a talaj fölötti épületrészek is elárulhatják. Mégis a föld mai szintje alatti kutatások derítenek végleg fényt a teljes kérdéscsoportra, ezek határozzák meg hitelesen a látható változások sorrendjét, összefüggéseit és lényegét. A régészet így ad alapot egy-egy épület múltja egészének feltárásához és történeti alakulásának finomabb, valósabb rögzítéséhez. Az ásatások szükségessége ott merül fel elsősorban, ahol romos vagy teljesen a talajszint alá pusztult épület kutatására kerül sor. Hazánk történelmének súlyos viszontagságai következtében már korán felmerült a régészeti kutatás igénye. Ez az oka annak, hogy műemlékvédelmünk egyrészt már csírájában és hőskorában is ásatásokhoz kötődött (székesfehérvári bazilika, kalocsai székesegyház, visegrádi Salamon-torony), másrészt legtöbb középkori épület esetében azóta sem nélkülözheti a régészeti feltárásokat. A török hódoltság előtti idők művészeti központjai szinte egytől egyig annyira tönkrementek, hogy róluk már nemegyszer csak ásatások útján szerezhetünk fogalmat. A harmincas években megindított esztergomi és visegrádi feltárások, majd a második világháború után folytatott budavári ásatások nemcsak nagy méretükkel, hanem főként azzal a rendkívül jelentős eredményükkel tűntek ki, hogy általuk először kaphattunk hitelesen és a történelmi élet teljes távlatait megvilágítóan képet a legfontosabb középkori királyi központok tárgyi