Magyar Műemlékvédelem 1961-1962 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 3. Budapest, 1966)

0 1 2 3 4 5M 55. kép. A homlokzat feltárt leleteinek műszaki felvétele (Várnai D.) tektonikus jelentőségű faragottkő-leletek egy részét is bevakolták, eltüntették a gótikus homlokzatból. Nem vitás, hogy az uté>bbi eljárás műemlékvédelmi szempontból helytelen, míg a Mária Magdolna-tornyon alkalmazott módszer tiszta, helyes képet nyújt mindenki számára. Figyelemre méltó az is, hogy sem a torony keleti falán levő Szent Kristóf-falikép síkdíszítménye, sem az északi oldalkápolna falfestményei nem kerültek kiegészítésre még az egykorú falfelületen sem. A tervező csupán helyszíni konzerválásra, illetőleg a falkép leválasztására és múzeumba szállítására szorítkozott. Ez utóbbi megoldás éghajlatunk alatt a homlokzatfreskók legbiztosabb megóvását jelenti. Szóba sem jöhetett itt olyan romantikus túlzás, mint amilyent a Tárnok utca 14. sz. épület esetében láttunk, ahol még a később épült falrészekre is ráfestették a korábban keletkezett falfestményt helyreállítás címén. Külön kell szólnunk a torony támpillér- és kápolna-helyreállításairól. A délnyugati ikertámpillér visszaállítása úgy történt, hogy a déli roncsoltabb pillér teljesen újjáépült a nyugatinak eredeti műformái alapján. A nyugati pillér viszont csak minimális kiegészítést kapott, hogy érintetlen tagozataival a délinek a rekonstrukcióját hitelesítse. A délkeleti vendégtámpillér fiáléjának kiegészítésén főként a befejezés igen érdekes. A mögötte álló falgerinc lejtős vízvetőpárkányának a fiatorony törzsével való összemetsződése a tervezés során még kiszerkeszthető volt. Ezért az élhengeres törzs a párkány magasságáig kiegészítésre került. Azonban fiáiésisak helyett fedkő zárja le annak szemléltetésére, hogv eredeti befejezését nem ismerjük (50-53. kép). A déli oldalkápolna visszaállítása nem ütközött nehézségbe. Az északinak rekonstrukciója azonban vitássá vált, mivel ennek a területéről emelko-