Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Éri István: A nagyvázsonyi pálos kolostor

63. kép. A pálos kolostor középkori leletei kutató kincskeresők és az 1920—1930-as években itt működő ,,amatőr régészek" mindenütt megboly­gatták a rétegeket. Erről tanúskodott pl. Németh Gábor itteni plébánosnak a História Domusban található feljegyzése is. 5 A templom szentélyén kívül ő még a romoktól délre eső szántóföldön is kutatott, ahol Laczkó Dezső római épületmarad­ványokat sejtett. 6 Feljegyezte még, hogy a terü­leten mások is kutattak, kiásták pl. a kolostor faragott kőből falazott kútját. 7 Annál sajnálatosabbnak látszott ez a sok bolygatás, mivel egy 1489. évi határjáró oklevélben (amelynek közzétételét ugyancsak Németh Gábor­nak köszönhetjük 8 ) a kolostor helyén korábban állott templomról s körülötte levő temetőről törté­nik említés. E templom maradványainak felkuta­tása is fontosnak látszott volna, azonban sem ehhez, sem más részletek feltalálásához nem sok reményt fűzhettünk. Az ásatások során azonban, bár a rétegek a leg­több helyiségben bolygatottak voltak, a vártnál többre jutottunk. A kolostor déli és nyugati szárnyának falai — a lejtős domboldal jótékony védelmében — alapozásukban, illetve felmenő

Next

/
Oldalképek
Tartalom