Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Mendele Ferenc: A pécselyi Öreghegy szőlőpincéi

o i 1 3M I 1 1 I 161. kép. Pécsely—öreghegy. Az 1820 körül épült 22. sz. présházpince homlokzata vannak. Esetleg valahol az évszám, az építtető monogramja olvasható le. A Balaton északi partvidéke nyugatibb területeihez képest sajátos pinceformák ezek az itteni dongaboltozatos lyukpincék és tipróhelyes borpincék. Ezek a pincék, akár a két eltérő szőlőfeldolgozás — préselés és tiprás — egyikét, akár ugyanannak a szőlőkultúrának a paraszti építési gyakorlatban kialakult sajátos formáját képviselték, ezen a területen feltétlenül alacsonyabb fejlettségi szintet jelentettek a présházpincékhez viszonyítva. Egy-egy gazdasági fellendülés azzal járt, hogy mind több kisnemes és paraszt tért át présházpincék építésére. A szőlőgazdasági épületek szerkezetének és építőanyagának vizsgálata, valamint a cm-re pontos műszaki felvétel kimutatta, hogy az eredetileg egyosztatú, csak a must, ill. bor tárolására szolgáló előereszes, dongaboltozatos pince elé olykor présházat és szobát építettek, s így az présházpincévé alakult át. A pince alaprajzi fejlődésének megállapítása jelen esetben — a homlokzatdíszítés alapján — alkalmat ad a hozzáépítés idejének szinte évszámra pontos meghatározására.

14 Mindez alátámasztja azt a tényt is, hogy az egészen pontos műszaki felmérés még termeléstörténeti szempontból is lényeges adatokat szolgáltathat.

15 A jelenleg még meglevő és ismert, a XIX. század elejéig, a kőépítkezés általános elterjedéséig leginkább használt Balaton-parti boronapincéknél kizárólag a must, ill. a bor tárolására szolgáló helyiség oldalfala készült fából. Feltételezhető, hogy ezeknél a boronafalas pincéknél is először a fapince állt, és csak később épült hozzá a kőfalú présház, a szoba, esetleg a lakás.

10 A két vagy három helyiség egy időben történő építése esetén nem valószínű, hogy mindenkor csak a pincerészt építenék fából és a présházat kőfallal. A szőlőgazdálkodás egyik legjellemzőbb sajátossága, hogy már a középkorban is inkább kisnemesi és paraszti jellegű, és egyes nagyobb szőlővidékeinken a későbbiek folyamán is mind nagyobb számban bukkannak fel a szőlőpincék polgári és paraszti tulajdonban. A szőlőhegyi pincék egy részének rendeltetése — a falubeli belső pincékkel ellentétben — minden valószínűség szerint nem csupán a must, ill. a bor tárolása. Azokon a helyeken, ahol külön présházak nem voltak, színhelyül szolgáltak a borkészítéshez is. E határbeli pincék jelentőségét még emeli az a körülmény, hogy egyben tartózkodásra is szolgálhattak a művelésre sokszor igen nagy távolságból odautazó más falubeli szőlőbirtokosoknak — „idegeneknek" — vagy szolgáiknak. Ezért a kétosztatú pince és présházépület szobával (présházpincéknél), esetleg lakórésszel (présházas lyukpincéknél) bővül.

17 Már a középkorban is egy-egy szőlőhegynek csupán alja tartozott a Balaton melléki kis falvakhoz. Ez a helyzet a későbbiek folyamán annyiban változik, hogy a község a szőlőhegynek már nem egy zárt területét birtokolja, mert örökösödés vagy birtokszerzés következtében más községek kisbirtokosai is építenek itt pincét. A szőlőbirtokos életmódjának és a mindenkori helyi adottságoknak megfelelően alakította ki épületét. így minden pince többékevésbé magán is viseli valamelyik környékbeli falu karakterét. A pincék formai megoldásai, díszítései általában egy közeli község népi építészetével vannak szoros kapcsolatban.

18 Természetesen egy leleményes, ügyeskezű mester, vagy gazdagabb építtető által kialakulhat egy építészettörténeti szempontból értékesebb homlokzati kiképzés vagy díszítés is. A présházpincéknél a hármas funkció — a bor tárolása, a szőlő feldolgozása és a lakórész — minden egyes fázisa külön helyiséget kap. Az oldal-