Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Entz Géza – Gerő László: Műemlékvédelmi tapasztalatok szocialista országokban

MŰEMLÉKVÉDELMI TAPASZTALATOK SZOCIALISTA ORSZÁGOKBAN A második világháború súlyos pusztításai egész Európában ráirányították a figyelmet a műemlékvédelemre. A károk felszámolása során értelemszerűen sor került a műemlékekre is. Nagy számuk minden országban szükségképpen felvetette a védelem, illetve a helyreállítás elvi és gyakorlati kérdéseit. A rombolások következtében igen sok műemlék korábbi részletei bukkantak elő. A helyreállítás idején végzett kutatás az illető épületek előző állapotára becses adatokat hozott felszínre. így az építkezési feladatok egyúttal az építészettörténet igen jelentős gazdagodását eredményezték. Az egyes épületeken túlmenően: az általános újjáépítés, különösen azonban a mélyreható történelmi változások az épületek környezetét, sőt kisebb-nagyobb együtteseit is előtérbe állították, s így a műemlékvédelem új, széles távlatokat nyitó összefüggései tárultak fel. E körülmény világosan jelzi a fejlődést, amely az egyéni érdekeken túlemelkedve, a közösségi értékek egyre erősebb kiemelését követeli meg. Nem kétséges, hogy ez az általánosan tapasztalható jelenség a szocializmust építő társadalmakban jóval hatékonyabban érvényesülhet, mint a kapitalista rendszerben, ahol az egyéni szempontok természetszerűen minden vonalon számos nehézséget halmoznak a fejlődés útjába. Éppen ezért a szocialista országok műemlékvédelme nemcsak önmagában fontos, hanem azért is, hogy példát mutatva, az új történelmi korszak követelményeinek megfelelően alakítsa ki elveit és gyakorlatát. Ha tehát a szocialista országok műemlékvédelmét vizsgáljuk, ez nemcsak azért történik, hogy a magunk helyét e nagyobb kereten belül megtaláljuk, hanem azért is, hogy az általános továbbfejlődés érdekében tett erőfeszítéseket és ezek adottságait is mérlegre tehessük. Világos, hogy rövidtanulmányútjaink, alkalomszerű megbeszéléseink és tapasztalatcseréink, a vonatkozó szakirodalom nem elég alapos ismerete egyelőre inkább csak benyomások, felületi megállapítások rögzítését engedik meg. Míg Csehszlovákiában, Lengyelországban, a Német Demokratikus Köztársaságban bővebb személyes tapasztalatot szerezhettünk, addig pl. Romániából lényegesen kevesebb, Bulgáriából és Albániából pedig szinte semmi közvetlen adat nem áll rendelkezésünkre. E tény szintén szűkíti lehetőségeinket. Úgy érezzük, nem lesz haszon nélkül, ha mostani s még fogyatékos tudásunk alapján vázlatosan rögzítjük a műemlékvédelem leglényegesebb mozzanataira vonatkozó megfigyeléseinket. A műemlékvédelem törvényes rendezésének igénye a második világháború utáni új történelmi helyzetben szinte mindenütt felmerült. Minthogy a törvényhozásról külön tanulmány szól, itt csak ez igény általános jelentkezését emeljük ki, s azt, hogy a szocializmust építő társadalom már kezdetben fontosnak tartotta a műemlékek közösségi szempontú meghatározását, védelmének közösségi kialakítását. A szervezés általában a központosítás felé hajlik, bár ennek tiszta keresztülvitele sehol sem valósult meg. A centralizáció még leginkább hazánkban tapasztalható, de nálunk is határozott törekvésekkel a közigazgatási és társadalmi szervekkel való szoros együttműködésre. A terület aránylagos kis terjedelme, a műemlékek alacsonyabb száma, a kevés szakember e megoldást kellően indokolja. Lengyelországban központi irányítás és ellenőrzés mellett a vajdaságokban folyik a tényleges munka, Csehszlovákia cseh és morva területein pedig legújabban mind a tervezés, mind a kivitelezés a tanácsokon belül oldódik meg. Ezzel egyidejűleg azonban a központi irányítás hatékonysága csökkent, ami csak akkor kívánatos, ha a decentralizált szervezetek minden szempontból jól működnek. A Német Demokratikus Köztársaság területe öt intézet közt oszlik meg; ezek eléggé magukra utaltak. A központi irányítás csekély. Romániában a műemlékvédelem lényegében ugyancsak a tanácsok keretében folyik. Itt is hátrányos, hogy a központi irányítást több különböző főhatóság gyakorolja. A szervezés természetesen nemcsak a műemlékvédelem végrehajtására, hanem hatósági feladatainak helyes elvégzésére is döntően kihat. Ez utóbbiak a műemlékvédelmi tevékenység nagy hányadát adják, s ezért szükséges megoldásuk egyértelmű szervezeti biztosítása. A hazai módszer — a műemlékvédelmi hozzájárulás mint az építési engedély előfeltétele — látszik e szempontból egyedül célravezetőnek. A hatósági, de a tudományos munkának is elengedhetetlen feltétele a műemléki értékű épületek nyilvántartása. A szocialista államokban működő műemlékvédelmi szervek különös figyelmet fordítottak a lehetőség szerint pontos jegyzék összeállítására, amely nélkül hathatós műemlékvédelem nem képzelhető el. Mindenütt foglalkoz-