Magyar Műemlékvédelem 1959-1960 (Országos Műemléki Felügyelőség Kiadványai 2. Budapest, 1964)

Tanulmányok - Dercsényi Dezső: Műemlékvédelem a Szovjetunióban

képzettségű szakmunkás vezetőket adják, mert a kivitelt tulajdonképpen a vállalatok végzik. A moszkvai, de a többi műhely is vállalati formában dolgozik, azonban egész csekély nyereséggel, ill. akkumulációval. Amíg Moszkvában, Zagorszkban ésKolomenszkojében az építészeti emlékek helyreállítását vizsgálhattuk, addig Leningrádban az Izsák-katedrálisban és az Ermitázsban a belső munka hallatlanul finom és gondos kivitelének voltunk tanúi. Márványmunka, aranyozás, belső festés oly gonddal készül itt, hogy teljesen indokoltnak tűnt előttünk a közlésük: az Ermitázs ún. olasz gyűjteményét magába foglaló teremsor belső kialakítását (táblás és mintás parketták, ajtó-és ablakkeretek, fehérmunka, falfestés stb.) az itt tanulmányúton járó olasz szakemberek nemcsak mintaszerűnek ismerték el, hanem olyan magas kvalitásúnak, amilyent Európában másutt ma aligha tudnának elérni. A petrodvoreci kastély helyreállításánál is a belső kialakításának gondossága, magas minőségi színvonala kapja meg a szemlélőt. Kiterjedt fafaragó műhely rekonstruálja fényképek és a puskinói megmaradt emlékek alapján a belső fafaragást, aranyozást. Külön tudomátiyos kutatás előzte meg az egyik épület hollandi (valószínűleg delfti) fajansz lapburkolatának hazai előállítását, hasonlóképpen néhány helyiség kínai lakk díszítésének rekonstrukcióját is. Tekintve, hogy ezeket a belsőket a német fasiszták úgyszólván teljesen elpusztították, fotók alapján való rekonstrukcióval készül a belső kiképzés, néhány helyen egy-egy eredeti darab megőrzésével. Itt, de más helyen is azt tapasztaltuk, hogy komoly gondot fordítanak a műemléki környezet kertészeti kialakítására, a parkok védelmére, felújítására, amit mi — elsősorban szakemberek hiányában — eddig nem tudtunk megvalósítani. Falkép-restaurálás. Abban mindenki egyetért, hogy a középkori falképeket nem szabad átfesteni és a legszigorúbb tudományos szempontok szerint kell restaurálni. Leningrádban azonban a XIX. század 40-es éveiben készült falképek restaurálása is ezzel a módszerrel történik, és az egész munkát hármas dokumentációval kísérik. A sérüléseket 1 : 10 arányú rajzokon rögzítik, ugyanilyen rajzokon a kiegészítéseiket, valamint azt is, hogy hol végeztek vakolat megerősítést. Nagyon sok részről 1 : 1 arányú színes olaj másolatot készítenek a helyreállítások pótlásainak jelzésével. Moszkvában viszont XIX. századi freskókat, amelyek nagyrészt elpusztultak, helyreállítanak, ami némileg túlzásnak tűnik. Hasonló, de kisebb részben elpusztult falképek helyreállításával találkozunk Kijevben is. Itt azonban e^zt az eljárást az indokolta, hogy az orosz festészet legnagyobb alakjai díszítették^ a ma is" használatban levő templomot. E mesterek tanítványai még élnek, és így szerintük a teljes művészi érték megmentése lehetséges volt. Moszkvában, a Kremlben a középkori freskókat ún. pontozási eljárással egészítik ki, ami — tekintve a falképek állapotát — néhol igen tekintélyes felületet érint. Tudományos és művészi szempontból a legtökéletesebb freskó-helyreállítást Kijevben láttuk. A kijevi Szofija-székesegyház XI. századi mozaikjainak és falképeinek helyreállítását a legkorszerűbb feltárási munkálatokkal kezdik, s különleges módszerekkel folytatják a megóvást; de festészeti eszközökkel nem nyúlnak a fresk<5khoz. Itt a legfejlettebb a dokumentáció is. A falképek kiszabadításáról, konzerválásáról előre tervet készítenek, amelyet a műemléki hivatal ellenőriz és engedélyez. Ez a terv (magától értetődően inkább szöveges műleírás, mint műszaki terv) magában foglalja a konzerválás tervezett módszerére, a felhasználandó anyagokra vonatkozó elképzeléseket is. Ezen a téren is rendkívül gondosan járnak el. A munka elkezdése előtt kémiai laboratórium elemzi és ellenőrzi az anyagokat, amelyeket alkalmazni kívánnak. Illetve a laboratórium javaslatot tesz az alkalmazandó anyagokra, különös tekintettel a hely adottságaira, vagy a fal kémiai elváltozást okozó sajátosságaira. Olyan helyeken, ahol a vakolat vízzel oldható, vizet nem tartalmazó műanyagokkal dolgoznak. Behatóan foglalkoznak a vakolatrögzítés anyagainak kémiai vizsgálatával, különösen ezen anyagok későbbi viselkedése szempontjából. Leningrádban például 10—15 cm vastagságú vakolatpótlásokat is alkalmaznak. Kijevben a vakolathiányokat pótolják, de még e hiányokat sem szabad átfesteni. Az ún. pontozási eljárást még ezeken a részeken sem alkalmazzák. A tervezett falkép-restaurálásról építészeti felvételt készítenek, amelyen jelzik: a) a rögzítésre szoruló nagyobb területeket, b) azokat a pontokat, ahol csak részben vált el a vakolat, c) az injektálási pontokat. (Ezt a munkát általunk még nem ismert módon végzik: megfelelő helyen, 10 —15 cm mélységbe 0,5 — 1 cm átmérőjű faékeket vernek be; ezeket a beinjektált kötőanyag körülveszi és szinte elcementesíti a fát.) A második dokumentációs terven feltüntetik, hogy melyik pontokon milyen munkát kell végezni. A harmadik kartogram a befejezett munkát rögzíti: jelezve, hogy hol milyen munkát végeztek. Mindehhez kötetnyi írásos dokumentáció készül, fényképekkel. Naponként rögzítik, hogy melyik restaurátor mit csinált. A dokumentációt a laboratórium állítja össze a vezető restaurátor és a technikusok segítségével. A dokumentációt megtárgyalja az intézet tudományos tanácsa és az Építészeti Akadémia elnöksége. E nagy munkához viszonyítva a kijevi laboratórium aránylag kevés munkaerőből áll: két művészrestaurátora, két kémikusa, két technikusa és egy laboránsa van. Kívülük természetesen a restaurálást végző szakemberek, akiknek képzése a képzőművészeti iskolák és főiskolák elvégzése után, tulajdonképp a restauráló műhelyekben történik. Két évet kell itt dolgozniuk, utána diplomatervszerűen egy restaurálást önállóan elkészíteni, amelyet vizsga keretében bizottság bírál el. A restaurá-